Egy rémálom és titkok

53 3 0
                                    

Már vagy huszatszora nézem ugyan azt a tévé műsort és vagy huszatszora melegítem meg a teát és a levest és csak alszik és alszik, "- Ennyi túl sokat vártam most már tényleg megnézem mi zajlik oda benn a fejében-" határoztam el magam és egyből be is ugrottam az álmába. Nagyon fura volt tévék, egy kutya fehér bundával, és egy ijesztő fekete alak. Majd egyszer csak valami féle kastélyban találtam magam, ahol ott volt ő meg egy kis kölyök aki egy konyhai kést tartott a kezében vélhetően támadásra készen majd ismét meg jelent a fekete alak a hátam mögött annyira megijedtem hogy majdnem el is estem, majd ez az alak elkezdet jelekkel beszélni aminek a felét sem értettem de annyit kitudtam venni hogy "Helló barátom. Az én.... Gaster....." és ennyi a többit meg tisztára kínaiak találtam, a hátam mögé mutatott és én követtem az ujját és egyszer csak suty a késsel... megölte és már nem is a kölyök hanem én, éreztem valamilyen érzést de nem tudom hogy kéne körbe írni egyszerűen nem tudtam hova rakni, majd egy földrengés szerűt éreztem a talpam alatt, majd már nem az álomba voltam hanem a valóságban és a csontváz fickó már nem aludt hanem ébren volt és úgyan úgy álltbe mit mikor először találkoztunk
-Hol vagyok?! Miez a hely?! Válaszolj kölyök! - kiáltott rám én meg csak néztem és közben egy "Wth man?" nézésel néztem rá, majd hátrált a sarok fele
-Walza nyugtatsd le a csontokat. Elájultál a labor felé vezető úton és haza hoztalak magamhoz és csináltam teát meg levest neked. No mindegy. Ülj nyugodtan és hozom a levest meg a teát - mondtam neki , oda adtam a levest és a teát majd magamnak is csináltam.
-Egyébként a nevem Moon, Moon Nightgino. És te? - kérdeztem a konyhából, csodák csodájára elmondta a nevét
-A nevem Sans, Sans a csontváz. De mi ez a hely? Úgy egyébként? - kérdezte, én éppen kiléptem a konyha ajtóból és leültem mellé
-Ez a hely az "otthonom" és Waterfall-ban vagyunk úgy egyébként-mondtam szem forgatva majd bele ittam a teámba és kérdeztem tőle
-Egyébként én is tudós voltam annak idején de kiléptem amikor egy W. D Gaster alak irányította a labort... He man de rég is volt az hehehe - nevettem el magam majd a csontfej meg kérdezte tőlem
-Ki? Bocsi de nem nagyon hallottam. - azt hittem hogy nem siket

-Sans szemszöge -
Egy ismeretlen helyen ébredtem fogalmam sincs hogy kerültem ide egyszer csak azt vettem észre hogy világít a balszemem és támadásra készen ülök egy kanapén egy nem is tudom milyen szörnyel szembe
-Hol vagyok? Mi ez a hely? Válaszolj kölyök! - az utolsó szót kiabáltam majd rá néztem és valami nagyon fura fejet vágot
-Walza nyugtasd le a csontokat. Elájultál a labor felé vezető úton és haza hoztalak magamhoz és csináltam teát és levest neked. No mindegy. Ülj nyugodtan és hozom a levest meg a teát- mondta és rögtön oda is adta a legalább hússzor meg melegített teát és levest, majd elindut a konyha felé gondolom hogy magának is csináljon
-Egyébként a nevem Moon, Moon Nightgino. És te? - kérdezte tőlem majd én válaszoltam is
-A nevem Sans, Sans a csontváz. De mi ez a hely úgy egyébként? - kérdeztem majd láttam hogy a konyhából jön ki és leül mellém
-Ez a hely az "otthonom" és Waterfall-ban vagyunk úgy egyébként - mondta Moon enyhe szarkazmussal és bele ivott a teájába én épp a leves felé nyultam mikor meg szólalt
-Egyébként én is tudós voltam annak idején de kiléptem mikor egy ********* alak irányította a labort... He man de rég is volt az hehehe - nevete el magát, kicsit haboztam hogy meg kérdezzem, de aztán revett a lélek hogy meg kérdezzem
-Ki? Bocsi de nem nagyon hallottam. - kuncogtam egy kicsit majd észre vettem hogy teljesen meg lepődőt

-Moon szemszöge -
-Nem hallasz jól csonti azt mondtam Gaster. - újra modtam de most se hallotta szinte láttam az arcán
-Ha tudod mit nem érdekes. Jobb ha gyorsan haza viszlek a tesód biztos aggódik érted- mosolyogtam rá a legőszintébb mosolyommal de látszott rajta hogy nem érti hogy honnan veszem hogy van egy tesója
-Honnan tudod hogy van egy tesóm?
-Az legyen az én titkom-mondtam majd a háta mögött egy fekete árnyat láttam meg és sárgás kéken kezdet el világítani a szemem és támadtam, elsőként a holdtáncot alkalmaztam de Sans csak annyit látott hogy fél holdakat lövök és nem érti miért.
-Um miért támadtál a hátam mögé? - kérdezte, én már rég vissza álltam a normális szemre (ez a baj a képességemel hogy csak egy támadásra vált át és várni kell hogy újra "feltőtödjőn" a szemem)
-Um csak láttam valakit nem fontos - fel vettem a fake smile-t az arcomra
-Te most hazudtál nekem?
-Nem. Na mindegy. Um mit szólsz ahoz hogy ha játszunk egy kérdez feleleket míg haza kísérlek? - vártam a válasz de semmi csak egy váll rántás olyan "hm nekem mindegy" rántás gyorsan ki kapcsoltam a tévét és elő kerestem a kulcsot hogy majd be zárjam az ajtót. Ő is felállt a kanapéról és a kabátját kereste a földön
-Um bocsi Moon de hol a kabátom?
-Ott van fel akasztva. Tudod nem nagyon szeretem hogy ha egy vendégnek a kabátja a földön van így fel akasztottam -mondtam indulásra készen.
10 perccel később...
Hál' Lunának fel vette, már azt hittem itt "öregszem" meg
-No csonti indulunk vagy mi?
-Oké, oké jövök már - mondta és komótosan jött oda hozzám. Kinyitottam az ajtót előbb Sansot engedtem ki majd énis kimentem és bezártam az ajtót.

20 perc múlva...
Már kezdet idegesíteni a kínos csend így megszólaltam
-Khm... Nos csonti tudsz valamit az alternatív univerzumokról? Tudod amikor én is tudós voltam egy munka társammal a lelkek energiáját és az alternatív univerzumok létezését kutatuk és kíváncsi vagyok hogy te nem ilyen körben mozogtál e - kérdeztem Sanstól de egy percig semmi válasz csak sétált elöttem. Mikor már a révész csónakjában ültünk egyszer csak meg szólalt
-Tudod kölyök én is ilyen körben mozogtam de aztán jött az a robbanás és utána nem emlékszem mi történt el tudnád mondani hogy mit tettem és mit mondtam? - kérdezte Sans tőlem de nem tudtam mit mondjak, majd rá jöttem hogy könnyebb lesz ha elmondok minden töviről- hegyire
-Nos tudod mikor oda érem a labor hoz vagyis ahoz a helyhez ahol voltál annyit nyögtél ki hogy "Elment, végleg elment" majd feláltál és fel vetted a kabátod... - de nem tudtam befejzni mert a révész közbe "dalolt"
-Trala trillé Közeledik snwondin ahol mindig tarol a karin - dalolta mi kiszálltunk a csónakból és tovább mentünk
-Nos mivel nem tudtam befejezni mert a révész közbe dalot így nem is folytatom.
-Huh az igen kölyök tudsz beszélni. Egyébként miért laksz waterfall-ban? - kérdezte Sans én egy kicsit haboztam és gondolkoztam hogy beavassam e az én kis életemben meg a csomó utazásomba amit különböző idősíkban meg au-ban tettem, de úgy döntöttem nem mondom el neki mert nem akarom felzaklatni így csak némán mentünk a házukig....
Pfh.... No ez is kész, nagyon sokkat írtam így egy kicsit hosszúra sikerült ez a rész de hát ez van ha írok. Remélem tetszett na de én megyek mielőtt még hosszabb lesz...
By:MoonNightGino

A világ utazó jó barátDonde viven las historias. Descúbrelo ahora