Save me from the loneliness | Vmin

Prológus

/Park Jimin/

A gyámhivatal igazgatójának az irodájában ülök. 3 éve egy autó balesetben elvesztettem a szüleimet, azóta nevelő családoknál laktam. Azt hiszik, ha azt mondják "minden jobb lesz" el fog múlni minden fájdalom.
  Az igazgató most keresi a 10. családot, akik be fogadnának. Izgatottan benyitott az irodába, majd leült velem szemben. Megtörölte homlokát, és elkezdte:
— Van még egy család, aki befogadna.
— Remek. — a gyűrűmmel játszottam.
— Alkut ajánlok. Fél év múlva betöltőd a 18. Ha addig együtt működő vagy a családdal, akkor azután békén hagylak. — az utolsó két szóra figyeltem.
— De iskolába kell járnod, és minden héten el kell menned egy pszichiáterhez. — kezét nyújtotta.
Fél év és békén hagy, de a suli és egy agytúrkász. Most ajánl elsőnek alkut, talán segíteni akar. Kezet ráztunk.
— Renben. A mostani családod kint vár. A házaspárnak még két gyermeke van. Egy lány, és egy fiú. — kikísért a váró terembe.
  A házaspár átlagosak, a lány nálam fiatalabb lehet, a fiú meg idősebb. Normálisak, akkor mit akarnak velem.
— Mr. és Mrs., gyerekek! Ő itt Jimin! — lelkesen bemutatott, ahogy szokta.
— Szia! — integetett a lány.
A többi üdvözölt, de nem mondtam nekik semmit. A cuccom a hátizsákomban volt, szóval nem kellett cippelniük semmit.
   A családi kocsi síralmas volt, egy fekete Renault Modus 2004. Szöültól fél órára lévő Gwacheonban laknak.
— Megérkeztünk! — szólt a férj.
— Kérlek, Jin-Hwa mutasd meg Jiminnek a szobáját! — a lány megfogta a kezem, villám sebességgel felhúzott az emeletre.
  Az emeleten 3 szoba volt: a lányé a pink, a fiúé a kék, egyén meg a fehér. Remek szín választás!
Benyítottam a szobába, a napfény a szemembe sütött. Volt minden, ami egy átlagos tininek kellhetett.
— Az ágyneműt a fiókokban találsz, vacsi 19:00-kor, takarodó 22:00. — b@szus ezek még mindig szabályokkal élnek.
  Miután látta, hogy lesz@rom a szabályokat, elviharzott. Végre egy kis magány. A táskámat ledobtam a földre, és az ágyba zuhantam.
Pár órával később...
— Jimin! Jimin! Vacsora! — hangosan kopogott a csaj.
— Hagyj már békén!
— De, vacsora! — erősödött. Hát én bíztos, hogy nem eszem veletek!
— Fent eszek!
Erre a hír, nem szólalt semmit, lement. Majd tíz perccel később, a kaját lerakta az ajtóm elé. Tízenegy órakor lementem, és ettem. Majd a hűtőben kerestem valami piát.
— 3. sor a mustár mögött, sör. A fagyasztott borsó mögött, pedig bor. — a fiú adott tanácsot.
— Éjfélkor apa szokott lejönni szóval igyekezz. — a szavakra becsaptam a hűtőt.
— Ne hidd, hogy haverok leszünk! — megindultam a szobámba.
Mindig rám fognak ragadni?! De holnap pedig iskolába kell mennem. Mindegy, legalább nem a híd alatt kell csövelnem.
  Kinyitottam az ablakot, kiültem a szélére, majd rágyújtottam. Pontosan az 1 évet fogom kezdeni, ott ahol ezek a gyomik járnak. Aztán már csak az agyturkászt kell kibírnom.