Sötét volt, nagyon sötét. Egy kis pislákoló fény volt a hajnali utcákon. A dértől nedves beton szinte jéggé vált talpam alatt, de így is szinte már rohantam haza felé, rossz érzéseim voltak, mintha követnének. A szívem dobogását hallgattam ahogy egyre szaporábban vert, féltem fiú létemre. A közeli erdőből hallani lehetett a baglyok áldozatainak halk sikításait, ropogó fa ágakat az őzek patái alatt. A farkasok vonyítását ahogy a holdat hívják közelebb magukhoz. Majd valami olyat is meg hallottam amit nem kellet volna. Valaki most már tuti követ. Hallom halk lépéseit ahogy felém közeledik.nem merek hátra fordulni. Az agyam azt mondja menj, de a lábam azt parancsolja állj. Be fordultam az erdőbe, a harmatos fű el áztatta a nadrág szárát, egyre csak az átváltozáson járt az agyam mivel úgy gyorsabb lennék. Annyit agyaltam, hogy be lassultam, így üldözőm is utol tudott érni.
Hirtelen nyilaló fájdalom érte a tarkómat..... Az a valaki fejbe csapott.... Össze estem, még épp eszméletemnél voltam mikor bele hajolt az arcomba, utána el söpört egy tincset. Nem láttam ki volt.
Majd el sötétedett a világ. El ájultam.
