H A Z U G O K

07| Lauren

L A U R E N

-Baszki, baszki, baszki!- dörzsöltem meg a szemem, mikor észrevettem, hogy pontosan amellet a pasi mellet fekszem, aki tegnap meg akart ölni. Valami csoda, hogy még élek? Esetleg álmodom?

Amilyen gyorsan csak tudtam, felkeltem, de amint észrevettem, hogy alig van rajtam valami visszabjútam az ágyba. Lemásztam a padlóra mint egy beteg gyík, és megkerestem halkan a ruhájim. Elmentem a szoba egyik végétől a másikba, hogy megszerezzem a ruhám. Gyorsan felkaptam a ruhám, majd a szoba bejáratához indultam volna, amikor valamibe beleütköztem, és ezze együtt akkorát vágódtam, hogy nem vagyok benne biztos, hogy a hátsó részem a helyén maradt.

- Na jólvan basszus.- keltem ki magamból és felnéztem, hogy lényegében mibe is ütköztem bele. Elindultak a szemeim felfele, és hirtelen megállapodott a szemem egy markáns arcon, aki felvont szemöldökkel borúsan nézett rám. Mint egy három éves morcos csecsemő, aki most kelt fel. Najó, mondjuk nincs egy gyereknek ilyen teste de sebaj.

Hirtelen kinyújtotta a kezét, megfogta a karom. Felálltam, és a szemébe néztem. Tényleg nem lenne szabad ezt csinálni. Ő az ellenségnek dolgozik, és ennek hatására ellenségek is vagyunk.

-Reggeli?- kérdezte egy kis idő után.
-Nem köszönöm.- mondtam.- haza kellene mennem. Elkezdtem magamravenni a ruháim mire ő csak értelmetelnül bámult rám.
-Annyira sajnálom, de ez nem helyes.- suttogtam, mikor elé léptem. Csak rám nézett, de egy szót sem szólt. Kiment a szobából, majd még gyorsan visszanézett, miközben intett, hogy nyugodtan menjek el. Kedves...

-Akkor a soha viszont ne látásra?- kérdezte, mikor még mindig csak egy nadrág volt rajta. Természetesen nem képes felvenni valamit.
-A soha viszont ne látásra.- bólintottam, majd valami arra vezérelt, hogy megpusziljam. Mintha valami elmebeteg tündérke ülne a vállamon, és azt csinálnék amit ő mondd.

Kiléptem az ajtón, majd egy hosszú lépcső felé indultam. Gyorsítottam lépteimen, de természetesen csak én lehetek annyira szerencsétlen, hogy el is essek. Csodás esésem után, akkor hanggal csattant a cipőm a lépcsőnek, hogy Chris is meghallotta, és nagyot sóhajtva lépett ki az ajtaján. Szemeit megforgatta, majd gyorsan felkapott, és visszavitt a lakásba.

-Én... én ezt nem hiszem el..!?- bosszankodtam, miközben Chris elmosolyodott.- Nem vicces.- mondtam, de Chris csak továbbra nevetett bénázásomon.
-Tudnák a férfiak milyen nehéz egy ilyen szép szarban járni...- mondtam, majd felhúzta a szemölökét. Bárcsak megszólalna...
-Igazad van. Fogalmam sincs, milyen lehet egy ilyesmi "szép szarban"- emelte vagy egy fél oktávval feljebb a hangját- lépcsőzni, vagy egyáltalán járni. Biztos rossz, de a te döntésed..- vonta meg a vállát, én meg halkan nevetni kezdtem.

A nappaliban ültünk egy kanapén, vagyis én inkább félig feküdtem, mivel nem voltam képes rendesen járni az egyik lábamon. Most kellene azon elgondolkoznom, hogy miért ilyen kedves? Meg akar ölni még mindig? Vagy esetleg eltekinthetnénk egy pillanatra a munkától? Mert bevallom, bármit megadnék érte.

- Szóval Lauren - kezdte mondandóját Christoffer, majd lehajtotta a fejét - esetleg elképzelhető lenne, hogy minden kellemetlen és munkával kapcsolatos dolgot félretetszünk, és esetleg átlag emberekként megismerkedünk?- kérdezte, majd felemelte a fejét és a szemembe nézett. Olyan, mint egy gondolatovasó..

- Mindennél jobban örülnék, ha félre tehetnénk a munkát.- mosolyogtam, majd Chris segített felállni.
-Esetleg Skybar szombat este kilenc körül.- fogta meg a derekam és a karom, hogy ne essek úgy pofára, hogy még egy beteg majom is megirigyelné.

-Természetesen.- Bólintottam, majd megpróbáltam elindulni. Nos ki is lehetne olyan szerencsétlen mint én... hisz senki sem süllyed annyira mélyre, hogy épp egy helyes pasival beszél meg egy randit, és megpróbál kiszállni a kezei közül, de annyira nem tud megállni a lábán, hogy azonnal elesik.

- Hmm igen - mondta Chris - azthiszem hazaviszlek.- nevetett, majd segített visszaülni a kanapéra, és elindult a szobája felé. Pillanatokon belül, egy márkás pólót próbált magára húzni. Persze nem tudta volna, ezt az egészet a szobában, áh nem, hagy dőljek le a kanapéról a látvány miatt...

Kínos pillanat volt, mivel észrevette, hogy pontosan csakis őt néztem miközben öltözik.

⋆ ⋆ ⋆

-Mégis mi a jó édes francot jelentsen az, hogy lefeküdt a célszemélyel, és minden információ amit szerzett, az az, hogy helyes?- kelt ki magából Mary.
-Sajnálom. Tényleg.- mondtam.- Viszont szombaton újra találkozunk, és ígérem megpróbálkozom.- jelentettem ki, mire Mary csak a fejét rázta.
-Egyet kérek, hogy ne legyél belé szerelmes.- mondta, majd kihessegetett az irodájából.

•epertorta•

Hey everyone.. nagyon sajnálom hogy nagyon régen volt rész, de semmi erőm nem volt a tanulás mellett írni. Hála égnek most fog jönni még hamarosan rész, de még mindig csak úgy zúdulnak a témazárók a nyakamba. Ezen a héten még az is lehet, hogy több rész is lesz, mivel a sok tanulásnak eredménye is lett, és így van is most egy kicsit több időm gondolkodni.

Tényleg sajnálom,
Eperke egyik segítője