Emlékezz

1.Rész: Mihez kezdjünk?

NAMJOON POV.

Nem tudtam felfogni a történteket.Lassítva láttam magam előtt a jelenetet, és azt hogy szinte minden tag Jungkookhoz rohan, vagy éppen segítségért a Staff tagokhoz.Én viszont csak ledermedve áltam egy helyben tekintetemet a maknae ájult testére szegezve.Nem értettem, hogy mégis hogyan történhetett ez, pont velünk, pont most.Bármit megadtam volna azért, hogy ne Jungkook feküdjön eszméletlenül, hanem én.Elvégre én vagyok a leader, az én felelősségem is figyelni a többiek éppségére.

Végül összeszedtem magam, és nagy léptekkel haladtam a maknae felé.Próbáltam nyugodt maradni, és minden aggódást elrejteni magabiztosságom alá.

-Ne aggódjatok, hamarosan megérkezik a segítség.Rendben lesz.-mondtam enyhén remegő hangon.

-Mégis hogy lenne minden rendben?-nézett rám hitetlenkedve Jin-Az éppen esett rá egy Isten se tudja micsoda, és most ömlik a fejéből a vér.Ha ez szerinted rendben van, akkor te is sürgősen vizsgáltasd meg magad egy orvossal- mordult rám a legidősebb köztünk, én pedig ökölbe szorítottam kezemet próbálva nem elveszteni az iránytást érzelmeim felett.

-Nézd Jin, tudom, hogy most rettenetesen aggódsz Kook-ért, de azzal semennyivel sem vagyunk előrébb, ha veszekedünk.Próbáljunk meg mindannyian higgadtak maradni, mert neki-böktem a maknae-ra-Most van ránk a legnagyobb szüksége.Együtt.-térdeltem le a földön heverő barátunkhoz, aki halkan nyöszörgött.

Nem sokkal később megérkezett a segítség, Jungkookot pedig a lehető leggyorsabban korházba szállították.A többiek velem az élen siettek utána.Az út csendesen telt, senki nem akarta, vagy éppen nem tudta megtörni a kialakult csendet.Midvégig Kook-on járt az eszem, és a színpadon heverő testén, ami még sebezhetőbbnek hatott, mint bármikor.Magamat okoltam a történtekért, pedig tisztában voltam azzal, hogy erről semelyikőnk sem tehet.Mégis bűnösnek éreztem magam, amiért nem figyeltem jobban rá.Ha egy kicsit is több figyelmet szentelek neki, akkor mindent megelőzhettem volna, és megvédhettem volna.Lehet, hogy most miattam aggódnának a többiek, de akkor legalább nem kínoznának ilyen gondolatok.

Amint a korházba értünk, csatlakozott hozzánk a menedzserünk is,aki elvezetett minket a műtőhöz.

-Mit csinálnak Kookie-val?-kérdezte ártatlanul Taehyung, aki arcán őszinte kétségbeesés tükröződött.

-Egy műtétet hajtanak végre rajta V.De ne aggódj, itt már jó kezekben van, és pár óra múlva egy kicsit fellélegezhetünk-magyarázta menedzserünk.-Utána jön még a neheze.Sajnos a sérülése súlyosságából kifolyólag komoly következményekkel kell számolnunk.-mondta komolyan.

-De próbáljunk meg pozitívak maradni-erőltettem magamra egy mosolyt-Először legyünk túl a műtéten mindenféle komplikáció nélkül.Elég lesz utátna az ilyesmiken rágódnunk-túrtam a hajamba egy nagyot sóhajtva.

Az órák, amiket várakozással töltöttünk el napoknak tűntek.Mindenki ideges volt, még ha néhányan próbálták is leplezni azt.Zaklatottan járkáltam fel- alá a váróban néha egy-egy új pohárnyi kávéval a kezemben, aminek egy idő után már nem is éreztem az ízét, csak azt, ahogy kúszik lefelé tokomon, majd egy nagy gombóccá dagad és készül megfolytani.

-Hé-éreztem meg hirtelen egy kezet a vállamon mire feleszméltem a bambulásból.Suga volt az-Lazíts egy kicsit Moon, már kezdünk komolyan aggódni miattad. Ez az egész..nem..nem a te hibád, egyáltalán nem.Ne hibáztasd magad olyan dolog miatt, aminek a megváltoztatásáért semmit sem tehettél volna-mondta mélyen a szemembe nézve, mire én tenyerembe temettem arcomat.

-De, tehettem volna valamit.Azt, hogy jobban figyelek rá, és megmentem.Ellököm onnan..vagy akármi, csak jobban vigyáznom kellett volna rá-mondtam halkan.-Én vagyok a leader Yoongi, nekem kell figyelnem a jóllétetekre.

-Senki sem várja el tőled a maximális figyelmet koncertek közben.Ez a staff tagok feladata.Neked a rajongókért kell felelned, és azért, hogy maximálisan oda tegyük magunkat.-veregette meg a vállam.-Nyugodj meg egy kicsit, nem lesz gond.Ha igen, akkor együtt túlleszünk rajta.Elvégre egy banda vagyunk, egy család.-mondta, majd ott hagyott.

A műtét 3 órán keresztül tartott, én pedig idegesen vártam a végét.Mikor az orvos kijött a műtőből, én egyből oda rohantam hozzá.

-Elnézést Doktor Úr, mikor mehetünk be hozzá?-kérdeztem udvariasan.

-Egy óra múlva már próbálkozhatnak, addigra némilegmár felszívódott az altatószer a testéből.-magyarázta.-De szeretnék beszélni Önnel és a menedzserükkel.-mondta komolyan, én pedig bólintottam.

Követtük az orvos menedzserünkel, és helyet foglaltunk az irodájában található székekben.

-Nos, először is szeretném elmondani önöknek, hogy a műtétet mindenféle komplikáció nélkül végre tudtuk hajtani, nemsokára magához tér majd a beteg.-kezdett bele mondandójába az orvos, én pedig tudtam, hogy mi fog következni-De, szeretném, ha tisztában lennének azzal, hogy jó néhány következménnyel kell számolnunk.A fiú sérülése rettentően komoly volt, ezért nagy a valószínűsége annak, hogy emlékezetkiesése lesz.Egyenlőre nem tudom megmondani, hogy milyen hosszú időtartamra, remélhetőleg minnél rövidebbre, ha minden jól alakul.De annak is fent áll a lehetősége, hogy csak évek múlva fog újra emlékezni, vagy akár soha sem.-mondta ki az orvos azokat a bizonyos szavakat, amelyekre már számítottam, de így kimondva sokkal rosszabbul hangoztak.-Minden, amit most tehetünk az az, hogy várunk és természetesen figyelünk.-fejezte be beszédét, mi pedig csendben próbáltuk feldolgozni a hallottakat.

-Nos, tegyük fel, hogy nem fog emlékezni.Évekig például.Nincs valami mód arra, hogy mégis megsürgessük a folyamatot?-kérdezte menedzserem.

-Attól tartok uram, hogy nincs.Erre nem létezik gyógyszer, amint már mondtam, minden, amit tehetünk , az csak egyszerű várakozás.-felelte az orvos.

-Rendben.Köszönjük Doktor Úr az információkat- szólaltam meg ezúttal már én, majd egy bólíntás kíséretében feláltam székemből, és kisétáltam az irodából.

Egyenesen Jungkook kórterme felé siettem, és mindenféle habozás nélkül bementem az aprócska szobába.Ott volt.Ott feküdt, és mellkasa lassan mozgott le és fe.Arca végtelenül nyugodtnak hatott a rajta elterülő sebek ellenére is.Lassan odasétáltam hozzá, és leültem ágya mellé.

-Szia Jungkook-köszöntem neki mosolyogva-Tudom, hogy valószínűleg nem hallasz..de csak annyit szeretnék, hogy nagyon aggódom érted.Nem csak én, midenki.A tagok, a cég, az armyk, a családod.Mindannyian várunk vissza, hogy újra éppen és egészségesen velünk lehess.Kérlek, kérlek hagyd, hogy jóvá tehessem ezt, és ezentúl jobban vigyázhassak rád.-fogtam meg óvatosan kezét, és éreztem ahogy pár könycsepp végigfolyik arcomon.-Mindent jóvá fogok tenni Jungkook, csak várj rám..