Prológus

66 5 0
                                    

 JUNGKOOK POV.

*Gépek, emberek hangja.Kiáltások, suttogások.Gyors egymás után elhadart szavak, amikből csak foszlányokat érzékeltem.

 "Hol vagyok?" " Egyáltalán ki vagyok?"- kérdeztem magamtól, miközben minden erőmmel emlékeket próbáltam felkutatni a fejemben.

 -Nem lesz semmi baj..-hallottam egy ismeretlen hang suttogását, ami a másodperc egy töredékéig végtelenül ismerősen csengett.-Emlékezned kell Jungkook..ez minden, amit tenned kell-mondta a hang, ezután pedig teljes sötétség borult elmémre.*

  Gyerekként mind nagy álmokkal vágunk neki az életnek.Mindent megteszünk, hogy elérjük azokat, és végre a célba érhessünk.Velem is ez történt. Éppen ezért állhatok ma sok ezer ARMY előtt megannyi emlékkel a hátam mögött, amik között akadnak jók és rosszak is egyaránt.Persze már a legelején -mikor az egész karrierembe belekezdtem- tisztában voltam azzal, hogy az ilyesfajta életnek is megvan a maga árnyoldala, és a koromból kifolyólag sokkal többelvárásnak kell majd megfelelnem.Lassan haladtam előre, rengeteg gyakorlással eltöltött, kialvatlan éjszakák árán jutottam el oda, ahol ma tartok.

-Hello L.A.-kiáltottam a mikrofonba, a szavaimat pedig hangos üdvrialgás fogadta.- Nagyon örülök, hogy ma itt lehetek, mert soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd ez a pillanat is elérkezik -folytattam mosolyogva-De szerintem ezzel mindanyian egyetértünk-néztem végig a többieken, akik arcán hirtelen egy elszörnyült arckifejezés jelent meg.Nem tudtam mire vélni reakciójukat, de nem is volt már időm gondolkozni rajta.Nem sokkal később erős fájdalom hasított fejembe, és éreztem, ahogy megrogynak térdeim, majd összeesek.Az utolsó jelenet, ami még élénken kirajzolódik az emlékezetemben, az a többi tag kétségbeesett kiáltozása, és megannyi ARMY elkeseredett sikoltása.

Az utolsó jelenet, ami még élénken kirajzolódik az emlékezetemben, az a többi tag kétségbeesett kiáltozása, és megannyi ARMY elkeseredett sikoltása

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
EmlékezzWhere stories live. Discover now