~Izanami szemszöge~
-Igen, itthon vagyunk! - mondta Apa, mert hát nem mindennap törik be az ember ajtaját.
-Bácsikám!!!!-és rá ugrottam egy jó nagy lendülettel. És egyből el is kapott. És meg forgatott a levegőben.
-Izanami!
-Szia Obito! Hogy megy az anbu?
-Öhm egész jól, mert most nem lesz küldetésem! - Ja tényleg Obito teljesen be van zsongba, mert nem kell mennie küldetésre!
-Na akkor ha ez is megvolt, reggelizhetünk tovább?-kérdezte anya miközben egy paradicsomot vágott fel.
-Persze, Drágám! - és erre apa oda ment mögé és el kezdte csókolgatni a nyakát. Miközben derekát ölelte. Hát mondhatom nem kicsit akatunk ki. Erre a bátyám egy csodásat mondott :
-Menjetek szobára, ősök!-és igen köszönjük Obito. Én mindig is szerettelek téged. De szerintem most a saját sirodad ástad meg.
-Uchiha Obito. Kérlek ülj az asztalhoz és reggeliz meg. Hogy utánna el kísért a húgod az akademiará! Jó? - Na jó anyáéknak bajuk van. Ez mi volt?! Eddigre már hatszor megölte volva. (na jó nem csak egy kis susanoo lett volna)...
-Amúgy, Bácsikám hogy - hogy itt vagy? Mert hát hétvégén voltatok itt Mito nénivel!-hát azért fura de mindegy.
-Azért vagyok itt, hogy az én egyetlen unoka húgommat elvigyem az utolsó akademia napjára!
-Oké mehetünk!
-Reggeliztel?
-Aha....
-Akkor útközben be ugrunk hozzánk!
-Oké! - Na igen és eddig tartott anya türelme.
-Na nem! Izanami ide ülsz és eszel. Hashirama....... Te... Te.... Te meg ülj ide ha nem reggeliztel. Vagy ha igen akkor igyál egy kávét!-Oké anya ki osztott mindenkit. És akkor oda ülök az asztalhoz. Csak egy baj van. Kevés szék van, mert hát négyen vagyunk és plusz Hashirama.
-És ilyenkor mi van ha nincs szék ahova le ülhetnék? - kérdezte meg Bácsikám. Mert ő csak ott állt az asztal mellett.
-Bácsikám ülj ide, én majd eszek a kinti asztalon.
-Izanami biztos ki akarsz ülni? Majd én ki.......
Sziasztok,
Itt is van a következő rész.
