Harc Ellened( Befejezett)

Semmi

A doki kiment pár percre, hogy hárman legyünk. Nagyon idilli volt az a pillanat. Csak mi. Alex, a kisfiunk és én.

Csak a gyermekünket néztem. Nem tudtam másra figyelni. Most már teljesen meg fog változni az életünk.

- Büszke vagyok rád!- mondja Alex és belepuszil a hajamba. Már szólásra nyitottam a szám mikor Alex egyik embere lélek szakadva ront be.

- Bocsánat Uram, de megtámadtak!

Szorosan magamhoz húzom a fiamat és riadtan Alexra nézek.

-Ne aggódj, elintézzük őket! Szólok a dokinak, hogy látson el. Nagyon szeretlek titeket!- megpuszilja Jonathan homlokát engem megcsókol. Ez a csók olyan volt mintha búcsúzna mert nem jön vissza.

- Alex! Ajánlom, hogy gyere vissza, mert ha nem megkereslek és a leszakítom a kezedet és feldugom a seggedbe!

- Úgy legyen!- nevetve mondja.

Miután kiment az ajtón abban a minutumban a doki bejött és ellátott. Miután végzet Alex valamelyik hústornya jött és lekisért minket a pincébe. A pincében van egy szoba. Az a szoba a legbiztonságosabb a világon szerintem. Nem lehet betörni és a hangokat elnyeli így a baba nem fog felébredni a nagy hangoskodásra és ami a legjobb teljesen el van dugva. Alexen és rajtam kívül nem tudja senki, hogy hol van az a szoba.

A hústornyot elküldtem utánna lesiettem a szobába és bezártam. Remélem Alexnek nem lesz semmi baja. Apa nélkül nem nőhet fel Jonathan.

Órákat tölthettünk ott lent, mikor kopogást hallok.

-Lillian! Bent vagytok?-Alex kétségbeesett hangját hallom. Gyorsan rohanok az ajtóhoz és kinyitom. Ott állt. Amikor Alex meglátott magához vont és szorosan megölelt.-Annyira aggódtam értetek! Gyere most már minden rendben, menjünk fel!- felmentünk és Jonathant a szobájába vittük és az ágyába raktuk.

Alexszal pedig a nappaliba mentünk- Szeretlek Lillian Hope Hill.

- Én is szeretlek Alexander Hill.

- Szeretnék egy kislányt akit meg elkényezthetek és úgy fogom elnevezni, hogy Hope. Ő lesz majd az én reményem. Ha szomorú leszek akkor majd az én egyetlen reményem felvidít. Lillian....

-Igen?- gyorsan letörlöm a könnyeimet és ránézek.

- Ha meghalok...

-Faszt!

-Hallgas végig! Ha meghalok rád bízom az írányítást. Neveld fel Jonathant és ne hagyd elkanászolódni!

Már készültem kiosztani, hogy hogyan jutnak ilyen faszságok az eszébe de a doki berontott azzal az indokkal mert nem írta le Jonathan adatait. Mondtam neki, hogy fent van a szobájában és menjen fel és csinálja meg.

Én az egyik sarokban a polcot rendeztem, mikor egy kibaszott éles kést szorítottak a nyakamhoz.

-Csak semmi hirtelen mozdulat Mrs. Hill.- a férjezett nevemet csupa gúnnyal mondta egy teljesen ismeretlen férfi hang. Lassan megfordultunk. Alex és a doki minket néztek. Alex fort a dühtől. A doki meg tanácstalan volt.- Most mondom mi lesz Hill! Add ide amit kertünk vagy különben elvágom a kurvád torkát!

-Anyád kurva bazdmeg! Kinek képzeled te magadat?- kérdezem.

-A nyelvedet is kivágom!

-Ó hogy szopjon le halál tégedet!- szorosan a torkomhoz szorította a kést és éreztem, hogy fel is sértette a bőrt.

- Még egyet szólsz és elvágom a torkod!

- Próbáld meg és meghalsz!- hallottam hogy egy fegyvert biztosítanak ki. Nem tudtam kié és ez aggasztott. - Dobd el a kést és akkor nem lövöm szét a hülye fejed!- a kés egyre messzebb került a nyakamtól már örültem, hogy nem vágják el a nyakam. Túl korán örültem meg. A kést a hasamba szúrta ameddig csak bírta. A meglepettségtől egy hang sem jött ki a torkomon.

Tompán hallottam mindent. Próbáltam elmenni legalább a kanapéig de mindes egyes lépés fájdalommal járt. Alig tettem pár lépést de már a  lábamból kezdet kimenni az erő.

Az út felénél lerogytam a földre. Nem bírtam tovább. A körülöttem történő eseményekből csak tompán hallottam a látásom meg homályosodott. Azt még tisztán láttam, hogy Alex rohan hozzám és kiabál. Nem hallottam, hogy mit de mikor ideért egyetlen szót hallottam.

-Szeretlek- utánna már csak feketeséget láttam.

Nem fájt már semmi. Nem éreztem semmit. Nem észleltem semmit. Tudjátok miért? Azért mert meghaltam.