Venus - Esthajnalcsillag

6. Megbánás

A megbánás valami olyan megfoghatatlan dolog, ami Vee életében mindig is óriási szerepet játszott. Millió tettét és döntését követte ez és nem számított, hogy tanult - e belőle, vagy sem, mert a végén úgyis rosszul járt.
Bánta, hogy leállt anno Masonékkel.
Bánta, hogy eldobta magától a szabadságát a semmiért.

De a legjobban azt bánta, hogy aznap este nem maradt tovább Tonynál.

- Édes kicsi Vee... Kezdesz rohadtul az agyamra menni. - kelt fel a földről Ben, Mason jobbkeze. Egy mozdulattal helyrerakta törött orrát, amit egy hangos roppanás kísért.
A lány haja kócos volt, szemei sárgán világítottak a sötétben. Azok az ostoba könnyek amiket Tonyért ejtett még ott csillogtak az arcán, de jobb dolga is volt annál, minthogy törődjön vele. Zihálva kihúzta magát és felemelve vértől csöpögő kezét, nemes egyszerűséggel bemutatott neki.
Ben a fejét csóválta és tekintete a földön fekvő társára siklott. Sose kedvelte különösebben a srácot, így nem rendítette meg igazán, hogy a szőke lány megölte.

Mason utasítása egyértelmű volt. A falka kétfős csapatokra bomlott és egymást váltva figyelték Stark házát. Vezérük azt hitte, hogy kellő tudással kijátszhatják a rendszert és akkor elintézhetik, hogy a kicsi lány megmentő nélkül maradjon.
Az, hogy ő és Corey belefutottak Veebe, csupán a véletlen műve volt. Meg nem ölhették, hiszen Masonnek élve kellett, de mint kiderült...valami furcsa oknál fogva még ketten is viszonylag keveset értek a lány képességeivel szemben.
Venus könnyűszerrel megölte Coreyt, mikor az nekiesett.

- Add fel Vee, bárhová menekülsz mi megtalálunk! - Ben széttárt karokkal nézett rá és a helyzet ellenére őrülten nagy magabiztosság sugárzott belőle. - A főnök csak elveszi tőled azt, ami már nem hozzád tartozik és szabad ember vagy.
A lány felhorkantott és bár kívülről próbált lazának tűnni, igazából rettegett.
- Hát persze, utána meg befonjuk egymás haját és kibeszéljük melyik Bosszúálló a legcukibb. Pont úgy ismerem Masont, mint aki hagyna elfutni. - meredt rá lesújtóan és ökölbe szorította kezeit. Éles fogai megvillantak, ahogy Bent méregette.
- Így vagy úgy, de megkapja amit akar. - nevetett fel keserűen a másik és azzal a lendülettel megindult felé.

Az utca végén ekkor befordult egy éjszakai járőrkocsi. A volán mögött ülő rendőr álmosan pislogva vezetett és nem vette észre őket azonnal.
Vee először megkönnyebbülten felsóhajtott, aztán rájött, hogy nem áll túl fényesen a helyzet. Egy halott pasi feküdt a földön, a vére pedig konkrétan a kezéhez tapadt.
Ráadásul nem tűnt túl hihetőnek az "Eskü nem én nyírtam ki!" mondat úgy, hogy mellette állt.
A nagydarab vérfarkas is felkapta a fejét és halkan káromkodott egyet. El kellett tűnnie mielőbb, de Veet sem hagyhatta meglógni. Előre lépett és elkapva karját elkezdte magával ráncigálni, a szőkeség azonban nagy kétségbeesés közepette olyan helyre rúgott, ahol a fiúnak a legjobban fájt.
Ben felnyögött, szorítása azonnal lazult, ő pedig ezt gyorsan kihasználva teljes erejéből taszított egyet rajta. A srác kiesett az útra, a közeledő autónak pedig már nem volt ideje kikerülni a fényszórója elé vetődő szőrös valamit. Ben hangos csattanás kíséretében csókolta meg a kocsi hűtőrácsát és felkenődött az útra.

A vérfarkaslány olyan hamar realizálta, hogy ez az ő lehetősége a szökésre, hogy pillanatok alatt elfutott a helyszínről, szűk kis utcákon át lavírozva. Éppen emiatt nem halhatta a járgányból kipattanó rendőr rémült hangját, ahogy belekiáltott az éjszakába.
- Úristen, elcsaptam azt a macit...!

A kirohanását követő napokban Tony semmi mást nem csinált, csak szervezkedett. Új projektbe kezdett bele, amit részben a bűntudat hajtott. Folyamatosan papírok hadával foglalatoskodott, vagy épp a telefonon lógott és tisztázta a titokzatos ügy részleteit.
Végül pár nappal később beállított egy kicsiny bisztróba. Kapucnis pulcsit és piroslencsés napszemüveget viselt, hogy némileg megóvja magát a rajongók zömétől és elkerülje, hogy felismerjék. Gyors pillantást vetett a szabad helyekre, majd kiválasztva egy hátrébb lévő kétszemélyes asztalt, sietve leült.
Türelmetlenül kopogott az asztalon ujjaival és azon agyalt, hogyan is kezdjen majd bele mondókájába. Legnagyobb csalódására azonban nem a várt pincérnő lépett asztalához, hanem egy őszhajú idős hölgy.
- Üdvözöljük nálunk. Mit hozha..
- Veet. - pillantott fel rá közbevágva. - Biztos maga is remek társaság, de kifejezetten egy szőke lány miatt jöttem.
A néni furcsán pislogott rá, aztán hunyorogva kezdte arcát fürkészni.
- Maga nem véletlenül ...?
- De. Hívja ki Veet, sürgős ügyben keresem. - hadarta Tony türelmetlenül, az öreg hölgy pedig sarkon fordulva a konyha felé kezdett bicegni, mialatt bekiabált hátra.
- Vee kincsem, téged keres valamiért Johnny Depp a négyes asztalnál!

A férfi szólásra nyitotta száját, majd inkább becsukta és fáradtan felsóhajtott. Felesleges volt vitatkozni.
A fiatal lány kíváncsian sétált ki, de mikor megpillantotta őt, ledermedt. Gombóc keletkezett torkában, a pulzusa pedig magasra szökött. Feszülten méregetve arcát, megállt előtte.
- Mit akarsz? - kérdezte nagyot nyelve és hangjából tömény fájdalom és csalódottság csengett ki.
- Egy....nem is, két szelet citromtortát, és Ms. Borsten idejéből öt percet. - mosolygott fel rá ártatlanul, Vee pedig némán, szorosan összepréselt ajkakkal ment el a süteményért.

Pár perccel később letette elé a tányérokat és ellenséges arccal bár, de lehuppant vele szembe. Vívodott, hogy megéri -e végighallgatnia, ám végül győzött a kíváncsisága.
- Legutóbb elég egyértelműen közölted, hogy látni sem akarsz, úgyhogy csupa fül vagyok Johnny Depp. - vonta fel szemöldökét.
A férfi levette fejéről a kapucnit és az egyik szelet tortát a lány elé tolta.
- Gondolkodtam azon, amiket mondtál és.... hé bocsi, muszáj úgy nézned rám közbe, mintha meg akarnál enni? Ess neki a tortának inkább. - utalt Vee ellenséges arckifejezésére, majd a tányér felé biccentett.

- Szörnyű dolgokat vágtál a fejemhez Tony. Tényleg azt hiszed, hogy egy hülye sütemény, amiért ráadásul nekem kellett elmenni, helyrehozza? - bámult rá hitetlenkedve a másik és összefonta maga előtt gondosan karjait. Tony megköszörülte torkát és egy pillanatig hallgatott, aztán elővett aktatáskájából egy halom összetűzött papírt, melynek a borítóján a "Stark Vállalat" lógó állt.
Vee összevonta szemöldökét és tekintete kérdővé vált. Leeresztette kezeit és maga elé húzta a lapokat.
- Ez meg mi?
A férfi arca izgatottságot tükrözött és az asztalra könyökölve felelt.
- Alá kell írnod a papírokat, miszerint visszamész az iskolába és természetesen az általam támogatott felsőoktatási intézmény tanulója leszel, így befejezheted a tanulmányaidat. - hadarta. - Semmit nem tudnak a kiskutya énedről, az egyetemet pedig levelező szakon fogod végezni, hogy közben legyen időd a munkádra. Már nem ebben a porfészekben, hanem a Stark Toronyban. - lapozott bele határozottan a kis egybefűzött szerződésbe és rámutatott néhány szóra. - A vállalat gyakornoka leszel, ezzel jár némi pénz és egy kisebb lakosztály a nyolcadik emeleten. Holnap kezdhetsz.

Vee szóhoz sem jutott, csak döbbenten bámult, mint hal a szatyorban. Szólásra nyitotta száját, majd becsukta, aztán ismét kinyitotta és torkában dobogó szívvel szólalt meg suttogva.
- Csa-csak viccelsz, ugye...? - nyögte ki nagy nehezen és hátra simította szőke haját. Nem akarta elhinni, hogy ez vele történik meg.
- A legkevésbé sem. Tudod mi a vicc? Ez a citromtorta. Szerintem sosem látott citromot. - piszkálta a férfi villájával a saját szeletét, tipikus nemtörődöm stílusban.
- Uramisten.. -motyogta a lány szája elé kapva egyik kezét, míg a másikkal finoman végigsimított a papírlapokon. Lassan elterült egy mosoly az arcán és kicsit meghatódva felpattant a székből. Hirtelen felindulásból közelebb lépett és megölelte. A vállába motyogta a szavakat.
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm.
A férfi szemei kikerekedtek a váratlan közelségtől, de lassan visszaölelte, mielőtt még eltolta volna magától.
- Ugyan, csak nem hagyom veszni a képességeidet, kitűnő tanuló voltál. - köszörülte meg torkát. - Semmiség, tényleg.

Az igazság az volt, hogy Tonyt legbelül csúnya bűntudat gyötörte, miután a múltkor teljesen összetörte akaratlanul is a lányt. Habár tudta, hogy mindennek a pánikroham volt az oka, akart valami jót is tenni érte, hiszen végtére is nem Vee volt a ludas. Csak a kíváncsi önmagát adta.
Ez az egyetemi dolog fontosnak tűnt a számára amikor beszélt róla, hát úgy gondolta segít neki és ellensúlyozza ezzel a tettével kicsit a sok hibáját amit az évek alatt csinált.

- Ez nem semmiség, ez... - kereste a szavakat a fiatal lány. - ..ez megváltoztatja az életemet. - pillantott fel rá, aztán óvatosan hozakodott elő a kérdéssel. - Megígértem, hogy kilépek az életedből és te hagytad, most mégis itt vagy és...ilyeneket csinálsz. Mi változott?
Tony elgondolkodó arcot vágott, majd miközben mélyen a szemébe nézett, levette a napszemüveget.
- Megmondtam, nem hagylak veszni és attól függetlenül, hogy néha már bosszantóan sokat beszélsz és mindenbe beleütöd azt a parányi orrodat, tanulnod kell és sokra vinni. Nem erre. - biccentett végül a bisztró egyenruhája felé.
- Mégis miről beszélsz..? - Vee körbenezett a helyen és elfintorodva folytatta halk hangon. - Tök nagy orrom van.
A férfi arcán egy halvány mosoly tűnt fel, majd a kezébe adott egy tollat.
- Csak írd alá.

Venus Borsten pedig életében először gondolta azt, hogy a helyes úton jár és bármilyen nehézség következik ezután, képes lesz megküzdeni vele. Tony többet nem hagyta volna cserben, ezt érezte minden porcikájában.
Ám ha tudta volna, hogy milyen rövid időn belül fognak ismét együtt harcolni, talán lehervadt volna az a mosoly az arcáról.