Random Oneshots - by me

One Call Away

"i'm only one call away,
i'll be there to save the day"

Ez a nap sem más, mint a többi. Ugyanúgy iskolába indulok reggel, és délután hazaérek. Viszont történik valami a nap folyamán, ami még a lehetetlennél is jobban felkavarja a már amúgy sem nyugodt lelki világomat.

{...}

Délután három óra után pár perccel már úton vagyok hazafelé. Csak arra vágyom, hogy hazaérjek, és beessek a puha párnáim közé. Miközben hazafelé sétálok, alaposan megfigyelem a terepet: a fákat, a bokrokat, a házakat. Mivel június eleje van, most kezd igazán beütni az a tipikus, "végre itt a nyár" érzés.

Amíg magamban a nyárról, a fesztiválokról, és az ehhez hasonlókról ábrándozom, észre sem veszem, hogy hazaérek. Ennyire elgondolkodtam volna?

Belépek a bejárati ajtón, és senkit sem látok a nappaliban. Persze, mit is vártam... Anyu és apu mindig kora reggeltől késő estig dolgoznak, a bátyám, Jeremy pedig kollégista, és jónak számít, ha kéthavonta hazajön egy napra.

Ezek miatt teljesen magamra vagyok utalva, és mindent én intézek el a ház körül. Csoda, hogy gimis, végzős fejjel ennyi mindent el tudok végezni. Takarítás, főzés, mosás, számlák, és még sorolhatnám...

És ehhez társult az elmúlt hetekben egy kis lelki fájdalom is. Szerintem elég, ha egy szót mondok: szakítás. Nagyon megvisel a dolog, hiszen Charlie az első nagy szerelmem, akit tényleg szeretek, és a több hónapig tartó kapcsolatunk után már ő sincs nekem...

Unottan ledobom a táskámat a kanapéra, és feltrappolok az emeleten lévő szobámba. Közben már a lépcsőn előveszem a zsebemből a telefonomat, és feloldom a képernyőt. Furcsa, mert van hat nem fogadott hívásom, egy ismeretlen számról. Ezzel egészen addig nem foglalkozok, amíg egy SMS nem érkezik, ugyanarról a számról.

ismeretlen
Alice, kérlek, vedd fel a telefont:(

Mit ne mondjak, eléggé megijedek az üzenet láttán.

Ki ez? És miért tudja a nevemet?

Próbálom figyelmen kívül hagyni, és ez sikerül is, egészen addig, amíg meg nem csörren a telefonom. Ugyanaz az idegen szám. Magam sem tudom, miért, de elhúzom a zöld ikont, és a fülemre helyezem a telefonomat.

- Halo? - szólok a telefonba félénken.

- Alice? - hallok egy nagyon ismerős hangot. - Végre felvetted! - sóhajt megkönnyebbülten.

A hang hallatán görcsbe rándul a gyomrom, és a szívem heves kalapálásba kezd. Charlie.

- Miért hívtál? Tudtommal szakítottál velem, mert nem vagyok neked elég jó... - mondom, a könnyeimmel küszködve.

- Csak... Figyelj, Alice. Sajnálom. Kibaszottul sajnálom, és tudom, hogy nem tudom visszapörgetni az idő kerekét, de ha tehetném, akkor nem vágnék olyan szavakat a fejedhez. Én tényleg nagyon sajnálom... - Charlie szinte suttog, és majdhogynem sír.

- Én... Én nem tudom, mit mondjak erre - Teljesen tanácstalan vagyok. Most mit csináljak?

- Csak gyere le, és nyisd ki az ajtót - jön a válasz Charlie részéről, mire a szemeim kistányér méretűre nőnek. El is felejtettem, hogy miután hazaértem, bezártam az ajtót...

- Ugyan, miért menjek le? - kérdezem hitetlenül.

- Ne kérdezz, kérlek, csak gyere le - könyörög Charlie. Lecsapom a telefont, és kissé félve elindulok lefelé a lépcsőn. Átsétálok a nappalin, egészen az előszobáig, ahol elfordítom a kulcsot a zárban, és kinyitom a bejárati ajtót. A látványtól majdnem elérzékenyülök, de aztán eszembe jut, hogy most haragszom Charlie-ra, ezért inkább felfelé pislogom a könnyeimet.

Charlie áll az ajtóban, egyik kezében egy kisebb csokor vörös rózsa, a másikban a kedvenc regényem. A francba is, hogy tudja a gyengéimet!

- Szia, Alice - mosolyog rám.

- Mit szeretnél, Charlie? - kérdezem, karba tett kézzel.

- Bocsánatot kérni - komolyodik el. - Egy önző barom voltam, és nem becsültelek meg eléggé. Sajnálom - hajtja le a fejét (a hatás kedvéért), majd kis idő múlva újra rám néz.

- Egy kérdés. Mikor jöttél? - kérdezem. Tudom, hogy ezzel húzom az agyát.

- Most tényleg ez a legfontosabb? Itt állok a ház körül már legalább egy órája, fáj a lábam, fáradt vagyok, és ez a legfontosabb, hogy hogy jutottam ide? - akad ki egy picit. Karba tett kézzel és félig felhúzott szemöldökkel, egy félmosollyal az ajkaimon nézem végig ezt a jelenetet, majd Charlie és én egyszerre nevetjük el magunkat.

- Tudom, hogy nem tudsz sokáig haragudni rám - Egy sejtelmes mosoly kíséretében, felém nyújtja a csokor rózsát és a romantikus regényt.

- Sajnos igazad van - mondom drámaian, és kiveszem a kezéből a csokrot meg a könyvet.

Charlie közelebb lép, az arcomat a kezei közé fogja, és az ajkait lágyan az enyémekre tapasztja.

Minden eddigi haragom elszállt, és azt éreztem, hogy, ha lehetséges, mégjobban beleszerettem.

__________

sziasztok!
bocsánat a kihagyásért, de elég elfoglalt voltam/vagyok mostanában😅

remélem tetszik ez a oneshot Charlie Puth-ról,
és egy kitalált karakterről, Alice-ról❤

lehet, hogy nem olyan jó ez a oneshot, mint az eddigiek, de ezt légyszi ignoráljátok nekem, mert már este van, és jóformán csak ilyenkor van időm írni😂

hogy megmondjam őszintén, nem vagyok egy hú de nagy fanja a srácnak, de pár számát szoktam hallgatni, és be kell vallani, elég helyes emberkéről van szó😌😂😍

köszönöm, ha valaki időt szánt rám, és elolvasta a kis "beszédemet"😂

na de mindegy is, további szép napot/estét mindenkinek!💓