Random Oneshots - by me

"Can I Kiss You This Christmas?"

Donah oneshot

(Ezt a oneshotot a Why Don't We Kiss You This Christmas című zenéje ihlette.🤪)

(Ez a oneshot _kerteszkee_ barátnőmnek íródott. love ya gurl💓)

***

Karácsony. Egy ünnep, amiről mindenkinek más és más jut eszébe. A karácsony a szeretet ünnepe, ami persze szép és jó, de ha az ember egy fájdalmas szakításon esett át egy héttel az ünnep előtt, máris sokkal rosszabbnak éli meg ezeket a napokat. Meg amúgy minden más napot is. Minden Rá emlékeztet, mindenben Őt látod, ugye? Én is... Szerettem volna Vele együtt fát díszíteni, forrócsokizni a kanapén, vagy csak úgy simán Vele lenni, a nap minden egyes percében, sőt ezredmásodpercében is. De persze, miért is mennének úgy a dolgok, ahogyan azt elterveztük?
Jonah volt a mindenem. De tényleg, szó szerint a mindenem. És bizony egy hete pontosan Ő lökött bele abba a gödörbe, amiből anno kihúzott. Higyj nekem, ha azt mondom, hogy ennél rosszabb érzés nemigen van a világon.
Az egész tavaly kezdődött, amikor nagyon magam alatt voltam. Azelőtt is voltak rosszabb napjaim vagy heteim, de ez más volt. Karácsony tájékán úgy éreztem, hogy nem kéne élnem. Akkortájt jöttem rá, hogy nem igazán a lányok után érdeklődöm. Nagyon sokat harcoltam magammal és a környezetemben élőkkel emiatt. Aztán amikor már azt hittem, hogy innen nincs és nem is lesz kiút, és hatvan macskával fogok megrohadni egy öregek otthonában,  akkor egy véletlen folytán megismertem Jonaht. Klisé vagy nem klisé, ez így történt.
Mi az, ami megfogott benne? Minden. A zöldeskék szemei, amik mindig ragyogtak, amikor a fiú velem beszélt. A mosolya, ami csak akkor volt őszinte, ha megnevettettem. Vagy ha Ő engem. A puha, barna haja, amibe akkor túrtam bele először, amikor elcsattant az első csókunk. És a cseresznyeszínű, csókolnivaló szája, amit ezután annyiszor és akkor csókolhattam meg, akárhányszor és amikor csak akartam.
És megint ott tartok, hogy valami értelmes dolog csinálása helyett róla gondolkozom.
Hirtelen eszembe jut az első csókunk. Szenteste napján, a város hatalmas karácsonyfája mellett lévő padon ültünk egymás mellett. Az égősorok színes fényeit és az utca kivilágítását vizslatva rápillantottam Jonah arcára. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy még mindig a fiút nézem, akinek a tekintete rajtam időzött. Mondanom sem kell, hogy ebbe belepirultam.
-Jól áll neked, ha zavarban vagy - vezette vissza mosolyogva a tekintetét a fára. Nem szóltam, csak magam elé vigyorogva próbáltam nem elolvadni ott helyben. Aztán már csak annyit éreztem, ahogy Jonah keze az arcomra tapadt, majd a száját az enyémhez érintette.
Megborzongok az emlékektől, amik másodpercek töredéke alatt futnak végig az agyamon. Ugyanazt érzem, mint annál a csóknál. Pillangók repdesnek a mellkasomban, a torkomból pedig kiszorul a levegő.
A csengő hangja zökkent ki a gondolatmenetemből, mire felkapom a fejem. Miután rájövök, hogy valaki konkrétan ráfeküdt a csengőre, sóhajtva szállok ki az ágyamból. Elsétálok a folyosón és a nappalin keresztül az előszobáig. Magamra kapok egy pulcsit, összehúzom magam előtt, és kinyitom az ajtót, de nem látok odakint senkit, a havas udvaron kívül. Pár lábnyomot találok a lábtörlő mellett, és elfog a kíváncsiság, így bezárom az ajtót magam mögött, és követni kezdem a nyomokat. Egészen az udvar végéig vezetnek a hóban a lábnyomok, és végig a földet pásztázva haladok előre. Megpillantok egy papírdarabot a hóban, amiért lehajolok, majd felveszem azt onnan. Széthajtom, aztán szemöldökráncolva olvasom el azt a sort, ami rá van firkantva.
"Can I Kiss You This Christmas?"
-Na? Mi a válaszod? - kérdezi egy ismerős hang. Felkapom a fejem, és amint meglátom az előttem csupán pár méterre álldogálló Jonaht, földbe gyökerezik a lábam, a papír pedig kiesik a kezemből.
-Te? Itt? - hebegek.
-Igen - nevet a fiú. Imádom, ahogy nevet. - Figyelj, Daniel. Amiket mondtam... Azokat nem úgy gondoltam - kezdi el a bocsánatkérést.
-Ne, ne folytasd. Kérlek, csak felejtsük el - mosolyodok el, miután végre megtalálom a hangom. Jonah lenéz a földön heverő papírcetlire, majd felveszi azt onnan.
-Akkor... Azt hiszem, már csak egy válaszra várok - lengeti meg a fecnit a feje mellett, mire halkan felnevetek. -Gyere ide - tárja szét a karját mosolyogva, mire egyetlen szó nélkül a védelmet nyújtó karjai közé bújok. Hosszúnak tűnő másodpercek után a szája végre megtalálja az enyémet, és újra végigfut a testemen az az érzés. Pillangók százai csapkodnak a mellkasomban, remegnek a térdeim, és liftezik a gyomrom.
-Daniel... Szeretlek - suttogja Jonah az ajkaimra, miután a homlokát az enyémnek dönti.
Ezek után bátran ki merem jelenteni, hogy karácsonyi csodák igenis léteznek.