A Vesszőpásztory Villa titkai

12. fejezet- Tábortűzi mese

Esteledett.

Zsan fát gyűjtött és nyögött, mert fájt a dereka. Mikeás eközben Pokemon Go-zott. Éppen Pikachut hajkurászta a csalánban. Kicsi pöcse egészen feldagadt a növény csípései nyomán.

-A kurva életbe- nyavajgott a könnyeit törölgetve Mikeás.

-Tudod amikor én gyerek voltam a csaláncsípéseket úgy kezeltük, hogy erősen rácsaptunk kővel- mondta Zsan ezzel erősen hozzávágott egy követ az ágyékához.

-Sokkal jobb- nyüszített a fiú.

Zsan rádobálta a fát a tűzre ami erre fellobbant. (Talán Miky idomította.)

-Jöjjön uram, van mársmelló- mondta Zsan.

Kurva büszke volt magára ,mert egyedül eltalált a Walmartba.

Ezzel a lendülettel Miky kidzsalt a csalánosból és lehuppant a rozoga székre. Majdnem beszakadt. ( ͡~ ͜ʖ ͡°)

Zsan felszúrta a pillecukrot egy kukacos ágra és MEGINT elkezdett mesélni..

-Sajnos a múltkori történetet nem tudtam befejezni ezért most elmondom, hogy még mi minden történt az előtt a bizonyos este előtt.

Beszálltam a Mercedesbe ahol Stefan féltékenyen nézett rám miközben legyek parádéztak a baszjos szaron. Útközben fejbebasztak egy virágcsokorral amit a Führernek szántak.

A Mercedes suhant az újonnan épített autópályán.

Fantasztikus érzés volt.

Ő a vállamon nyugtatta egyik kezét a másikkal pedig takarta a szemét ,mert belesütött a Nap a.

Hirtelen megállt egy mezőnél, kilökött a kocsiból, én arcra estem és eltört az orrom egy megszáradt tehénlepényben.

Olyan csodásan éreztem magam ,hogy fel se tűnt.

Eközben Adolf leterített a földre egy horogkeresztes pokrócot és kipakolt a kosárból.

Elővett pár szendvicset, pudingot, egy Disney hercegnős dobozból pedig kexet és galambcsemegét szedett elő.

-Meg akarod etetni a vicces kis postagalmbjaimat?- csörgette meg markában a csemegét.

Én odasétáltam, megfogtam egy adag madárkaját és a levegőbe szórtam. Abban a pillanatban ezernyi sisakos, karszalagos állatka reppent fel a fűről. Jól összeszarták a pikniket.

De minket nem érdekelt.

Leültem a pokrócra Adolf pedig egy katonadalt kezdett dúdolni. Leheveredtünk és úgy néztük a berlini eget.

Néha egy-egy kampósorrú holló elrepült előttünk amit Adolf laza kézmozdulattal lelőtt.

-Ezek nem szépek- mondta mosolyogva.

Hirtelen felpattant és elkezdett futni az erdő felé.

Követtem, de útközben elestem egy hollótetemben. Az orrom már olyan lila volt mint a padlizsán ( ͡◉ ͜ʖ ͡◉)

Láttam ahogy felmászik a legmagasabb fára, utána iramodtam. Csak másztunk egyre feljebb és feljebb. Lenéztem a zsugorodó madártetemekkel teleszórt mezőre. A pokróc már olyan kicsinek látszott mint az a könnycsepp amit gyönyörűségemben hullattam el.

Ám ebben a pillanatban az ág megroppant alattam én pedig leestem. A talajon feküdtem és nem tudtam mozgatni a jobb kezem.

Kurvára fájt.