Formula 1 one shots

Mondj egy mesét! [Daniel Ricciardo]

- Eva, hát itt vagy! — zárt a karjaiba a legjobb barátnőm.

- Hazajöttem Ellin.. — simogattam a lány hátát. Kicsit eltolt magától és boldogan elmosolyodott.

- Nagyon hiányoztál! Tudod, hogy milyen az élet nélküled? — hülledezett.

- Te is hiányoztál nekem. — egy halvány mosoly kúszott az arcomra, majd lesütöttem a szemeim.

Nem tudja, hogy mi miatt utaztam haza. Vagyis inkább ki miatt..

- Valamit titkolsz előttem Eva.. — gyanakvóan fürkésző, zöld íriszeire emeltem a tekintetem.

Szégyenlem magam, azért amit tettem. Nem tudom neki elmondani, hogy mit csináltam Amerikában.

- Eva.. — szólítgatott, de egészen máshol járt az eszem. — Eva! — rázta meg a vállam türtelmetlenül.

- Mi az?

- Mi az, hogy "Mi az?"! — csattant fel idegesen. — Nyáron elutaztál Kaliforniába, majd három hónapra rá hazaesel. Félre ne értsd, ezzel nincs baj! De azzal meg van, hogy folyamatosan tartod a szád! Mintha valami vallató szobában ülnél és védenél valakit. — fogadta értetlenül a vislekedésem.

Nem csodálom, néha még magamat sem értem.

- Magamat védem Ellin! — valami elkattant nálam, annyi minden történt velem az elmúlt pár hónapban, hogy már nem bírtam tovább. Sírásra fakadtam. Ellin mostmár aggódóan és tehetetlenül nézett rám. Szorosan a karjaiba bújtam és a vállán sírtam. Ő a hajam simogtatta és folyamatosan csitítgatott, hogy "Semmi baj sem lesz! Nyugodjak meg!". Persze, mert ő nem tudja, hogy mi történt velem.

Mi van ha csak sajnáltatom magam? Hogy csak önző vagyok és dühös? Hogy azért gondolom ezt, mert rohadtul fájnak az emlékek, pedig nem a világvége. Mással ennél rosszabb is történik. Önző vagyok. Nagyon önző.

- Sajnálom és szeretlek.. — préseltem ki magamból. A zokogást továbbra sem tudtam abba hagyni.

Túl gyenge vagyok.

- Eva én is szeretlek. — sóhajtott a barátnőm. — Gyere, menjünk haza.. — a vállam átkarolta és megragadta a bőröndöm.

Ellin és én az egyetem óta ismerjük egymást. Lakótársak vagyunk azóta. Én a nyári szünetben elutaztam amerikába, mellesleg magára is hagytam, mert halálosan szerelmes voltam valakibe.

De abban a valakiben nagyon nagyot csalódtam. Örökre elakarom felejteni.

- Tea? — nyújtotta elém Ellin a forró bögrét.

- Köszi. — halványan elmosolyodtam és elvettem tőle. A kanapén ültem, egy takaróba bugyolálva. Ellin csendesen leült mellém és várta, hogy meséljek.

Mindent elmeséltem neki. A történetet az elejétől a végéig. Az érzéseimet is. Mindent kiöntöttem neki. Ő csak hallgatott és hallgatott, majd támogatott, segített nekem a felejtésben.

Sok mindent csináltunk közösen. Buliztunk, filmeztünk, sétáltunk és tanultunk. Az egyetem is rátett a lapáttal. Rengeteg magolás, tétel kidolgozás, prezentációk, szakmai gyakorlat és záró vizsgák. Minden idegeszálam elhalt ezekben az időkben. Esténként fáradtan estem haza, ezért időm sem volt ostorolni magam. Teljesen belefeledkeztek ezekbe a dolgaimba, így már nem hordoz magával nagy sebeket Amerika.

- Eva, az unokatesómmal megyek kávézni. Eljössz velem? — fordult felém széles vigyorral az ausztrál barátnőm, kezében egy halom tétellel.