Formula 1 one shots

Drága, Hockenheim [Sebastian Vettel]

Szia! Remélem tetszik ez a one shot BartolomeowAllen !💗

2019 Hockenheim, Németország

*- 23 körben járunk és Sebastian Vettel még mindig az élen! Közben a középmezőnyben történ egy helycsere még hozzá Kimi Raikkönent megelőzte Daniil Kyvat. Ismét egy csatát láthatunk, Max Verstappen és Charles Leclerc között a 3. helyért.

- Meg kell, hogy mondjam, hogy a mai futamot nem nevezném unalmasnak.

- Én sem nevezném annak. Mi történt?

- Charles Leclerc a falban! Te jó ég mi folyik itt Hockenheimben!

- Ebből safetycar lesz! Igen, már ki is írták.

- Leclerc egyben kiszállt az autóból.

- A pályabírók meg, dolgoznak. Eltarthat még 5 körig.

* Körökkel később*

- 31 körnél járunk, Leclercet már várják kisebb megbeszélésre, szerintem.

- Bottas is a falban! Nem hiszem el!

- Vettel és Verstappen is a pálya szélén! Vettel teljesen belement a falba! Verstappen visszament a boxba.

- Látod, nincsen rádiózás és nem mozdul! Itt baj lehet..

- Semmi mozgás.. jönnek a pályabírók és megnézik!*

H a n n a
Kétségbe esetten néztem a képernyőt, ahol a nem mozduló Sebastiant veszik. A boxban idegesen várják Sebet, hogy adjon már végre valamilyen jelet. A pályabírok is már ott vannak de hiába lökdösték nem reagált semmire. Az Isten szerelmére Sebastian! A mentősök is jöttek, nagy nehezem kirángatták a kocsiból. A sisakját leszedték a fejéről és akkor láttam, hogy szemei csukva pihennek. Szemeim könnybe lábadtak, ahogy megláttam az ájult Sebastiant. Fejemről levettem a fejhallgatót és megkerestem Binottót. A pit wallnál ült, szokásosan.

- Sebastian, hogy van? — támadtam le rögtön.

- Nem tudom.. — rázta a fejét. — de mindenképpen veled megyek a kórházba! — azzal fel is állt onnan és maga elé intett, hogy kövessem.

Kisiettünk a parkolóba ami elég sok időt vett igénybe. Binotto intett a sofőrjének, hogy indulni kell most, rögtön. Lediktálta a kórház címét és már úton is voltunk. Minden versenynél meg van adva, hogy netán baleset esetén, hová kell vinni a pilótákat.

- Neked ebből nem lesz bajod, hogy eljössz onnan? — kérdeztem rekedtes hangon.

- Éppenséggel nem szabadna.. — dörzsölte meg az orrnyergét — de az egyik pilótámról van szó. — válaszolt szomorúan, ugyanis semelyik csapatvezető sem szeretne most ebben a helyzetben lenni.

Az út további részében. Idegesen, rettegten figyeltem az előttem elhaladó tájat. Ideges voltam Sebastian miatt, hogy mindig ideges és kockáztat. Ebből lett ez a baleset. Rettegtem, hogy talán nem tudok tőle elbúcsúzni, végső esetben. Ettől a gondolattól, elvesztettem a kontrolt a testem felett. Olyan volt mintha nem lennék ott szellemileg. Üres voltam. Patakokban folytak a könnyeim. Akkora gombóc volt a torkomba, hogy éreztem a fulladás veszélyét is.

Az autó hamarosan leparkolt és én már ugrottam is ki onnan. Szinte betörtem a kórházba, jó páran rám szegzeték tekintetüket és kíváncsian mértek végig. Várták, hogy a nagy unalomba egy izgalmas, kórházi jelenet is legyen. De nekem nem volt az. Kisírott szemmel, elfolyt sminkkel álltam oda a recepciós lányhoz. Sok ilyet lát egy nap, de most biztos, hogy megrémiszthettem, mert a székkel hátra hökkölt egy kicsit. Remegve kezdtem el neki mondani, hogy miért és kiért vagyok itt. A lány együttérzően hallgatta minden szavam és azzal a lendülettel írta már be a gépébe az információkat.

- Most hozták be.. — csuklott el a hangom és egy pillanatra be is csuktam a szemem lenyugvást remélve — a Hockenheimring-ről, Sebastian Vettelt.. — közben Binotto is mellém ért.

- Igen, pár perce hozták be. Most viszik a műtőbe! — pillantott felém. — Gondolom hozzátartozók, ki kell tölteni ezt a papírt és kapnak karszalagot.

- Köszönjük! — köszönte meg Binotto.

Kitöltöttúk a lapot és megkaptuk a karszalagot. Egy nővér kísért el minket a váróteremhez. Leültem egy fotelbe és a kezembe temettem az arcomat. Binotto fel-alá járkált előttem.

Az órák csak úgy teltek, de még semmi. Megérkezett közben pár közelálló ember Sebhez a ferrari istállójából. Seb szülei is megjöttek. Pár szót váltottunk csak, nem voltunk olyan állapotban, hogy regényeket meséljünk és vígam kacarásszunk. Mindenki arcán ott volt a félelem. Hogy Sebastian hamarabb eltávozik tőlünk. Lábaim nyughatatlanul remegtem. Ha akartam volna se tudtam, volna leállítani. Az álmosság is lassan utat tört a szervezetemen, de nem aludhattam el. Az ablakon a reggeli napsugarakból mostmár az esti utcafények szűrődtek át. Mióta lehet már a műtőben. A gondolatmenetemet egy kék ruhában felöltözött orvos szakította félbe.

- Önök Mr. Vettel hozzátartozói? — kérdezte nyugodt hanglejtéssel az orvos.

- Igen, mi vagyunk! — vágta rá Seb édesanyja.

- Mr. Vettel felébredt az altatásból. A műtét során többször összeomlott a szervezete, de nagyon harcolt! — mondta egy apró mosolyt eresztve ajkaira az orvos. Az anyósom, szinte az orvos nyakába ugrott.

- Mind köszönjük! Be lehet hozzá menni? — kérdezte az előbb még összetört nő.

- Igen, de Mr. Vettel kívánsága az volt, hogy elsőnek Hanna Prater menjen be hozzá! — a váróteremben lévőket végig pásztázta az orvos, keresve engem.

- Én volnék.. — léptem oda.

- Rendben Mrs. Prater, kérem kövessen! — az orvos maga elé legyintett és már el is indult a hosszú folyosón. Szorosan utánna haladtam, nehogy lemaradjak. Végül, egy nagy faajtónál állt meg. Jelezte, hogy fáradjak be.

A kezem ráhelyeztem a kilincsre és egy hatalmas levegővétellel nyomtam le azt. Amikor beléptem az ajtón, Sebet pillantottam meg. Megannyi gépre kötve. Szemei lehunyva pihentek. Odasétáltam az ágya mellé és leültem a mellette lévő székre. Kezét a két markomba fogtam meg.

- Seb.. — mire egy aprót felmordult.

- Helló.. — szólalt meg rekedtes hangon.

- Megijesztettél! — vágtam komoly arcot.

- Én nem ijedtem meg.. — nyitotta ki a szemét Seb és azt a tengerkék íriszeit rám szegezte.

- Szerintem te is megijedtél de akkora az egód, hogy ezt még magadnak sem vallod be! — kuncogtam fel.

- Meglehet. — biccentett.

- Mondta az orvos, hogy összeomlottál.. — suttogtam szomorúan.

- Idegileg.. — utánzott engem.

- Ah, az idióta humorod megmaradt! — ráztam meg a fejem.

- Jól megütöttem magam.. — szisszent fel.

- Hol?

- A vállam és a hátam. — mutatott azokra a pontokra ahol neki fájt.

- Az őrületbe kergetsz! — sóhajtottam.

- Te is.. — mosolyodott el — nem fekszel be mellém? — paskolta meg a helyet.

- De csak ha arrébb mész! — Seb nehézkesen arrébb csusszant majd odafeküdtem mellé. A fejemet a vállára hajtottam és így feküdtünk még sokáig, kihasználtuk az alkalmat és együtt pihentünk.