A suli rosszfiúja👀🌙

Barát?

Eddig azt hittem, hogy a mai nap lesz a legjobb, legalább ebben az évben. Nagyon gyorsan kiderült hogy nagyot tévedtem. Szembesülnöm kellett azzal, hogy most valakit elvesztek az életemből. Legalábbis egy kis időre. Tudtam, hogy én tehetek erről. Nem bántam. Inkább csak szomorú voltam, mert egy embert csak úgy kidobtam az életemből. Persze tudom, hogy még mindig ott fog állni mellettem, mint a legjobb barátom, de az a személy akit megismertem, és nagyon megszerettem, eltűnt. Reméltem hogy nem örökre, de ez már a jövő titka.
Tehát igen. Szakítottam Zane-el. Hogy miért? Nagyon egyszerű.

Californiába érve, leszáltunk a buszról. Zane odajött hogy elköszönjön. Furcsának tartottam hogy még egy "boldog szülinapot" se mondott, de reméltem hogy direkt. Később kiderült hogy nem.

-Akkor szia bébi. - nyomott egy puszit a számra.

-Szia. - mosolyogtam rá, részben mert aranyos volt, reszben meg a megnevezés miatt.

Anya jött értem és Jade után. Jade anyukája nem volt otthon a héten, ezért ő hozzánk jött, és nálunk aludt. Nagyon jó csajos hétvégének indult. Igen... csak indult, mert nem lett belőle csak a kanapén ülve, több csomag zsepit átsírós hétvége. Mikor hazaértünk, Jade-el felmentünk a szobámba és beszélgettünk. Arról is, hogy Zane miért nem köszöntött fel tizennyolcadik születésnapom alkalmából.

-Szerintem beszélnem kéne vele...- mondtam Jade-nek miközbe csokiba mártogatott epret ettem.

-Szerintem is. - mondta együttérzően.

-Jó, akkor tárcsázom is. - megfogtam a telefonom, kikerestem Zanet és hívtam is. A második csengésre fel is vette.

-Ennyire hiányoztam?- kérdezte viccesen.

-Igazából nem. - nevettem.- de... azt hiszem beszélnünk kéne.

-Jaj ne... ezt a mondatot túl sok filmbe hallottam. És nem jó a vége.- és beletalált. Nahát...

-El tudsz jönni nálunk? Legalább a házunk elé? - kérdeztem.

-Igen persze. 15 perc és ott vagyok. - mondta kissé halk, ijedt hangon.

-Akkor szia. - mondtam és kinyomtam.

-Miért érzem úgy hogy ennek rossz vége lesz? - kérdezte Jade.

-Mert ennek csak rossz vége lehet.

Tizenöt perc múlva Zane el is jött. Kimentem a házunk elé beszélni vele.

-Szia. - mondtam kissé szomorkás hangon. - Tehát.. beszélni hívtalak.

-Igen és mostmár nagyon félek. -mondta Zane.

-Rendben. Tudod milyen nap van ma?

-Öömmm... szombat?

-Igen. És azon kívűl a születésnapom. Erről akartam beszélni. Nagyon gyorsan történt ez az egész. Köztünk. - mondtam az utolsó szót jól megnyomva.

-Ömm.. boldog születésnapot?!- tartotta ölelésre a kezeit. Persze elflgadtam és visszaöleltem.

-Tudod... nagyon keveset tudunk egymásról. De rengeteget megtudhatnánk... ezt viszont lehet....
Barátokként kéne tegyük.- mondtam ki nagyon nehezen, és szomorúan. Zane csak nézett, azt se tudta mit mondjon. Végül megfogta mind két kezem és a szemembe nézve ezt mondta:
-Tudod Emily... az első pillanattól kezdve tudtam, hogy mi össze tartozunk. Ez most se gondolom máskép. De ha neked ahhoz hogy együtt legyünk, egy kis idő szükséges, barátokként. - nagy levegőt vett. - Én beválalom érted.

-De szeretném hogy tudd, hogy nem azért van, ez az egész, mert nem tudod mikor van a születésnapom. - mondtam, tisztázva a dolgokat.

-Persze hogy nem. Mint mondtam, mindig melletted vagyok és leszek. - ezek szavak hallatán egy könnycsepp gördült le az arcomról. Zane a kezét az arcomra tette és letörölte. - Nyugi. Átvészeljük. - mondta. - Akkor barát? - mondta ölelésre tárva a kezét.

-Barát!- mondtam az ölelésébe bújva.