Azt hiszem ez a levél írásos dolog még sem megy nekem. Bele halok a hiányodba. Olyan, mintha a szívemet ezer meg ezer darabokra szakítanák. Nem hittem volna, hogy egy nap mennyire sokat jelentesz a számomra. Egy szóval: Minden. A mosolyod jelentette számomra a Napot. A fekete hajad, amit mindig fel copfozva hordtál, jelentette nekem a sötét éjszakát, de ezzel együtt tökéletesen passzolt gyönyörű szemeidhez amik úgy csillogtak, mint a sötét éjszakában a csillagok. Tudod, egyszer még ha csak egy pillanatra is, de kíváncsi lettem volna, hogy hogy áll rajtad egy fehér ruha. Bár, tudom, hogy te sosem vetted fel, hisz mindig a gyászruhákra emlékeztetett téged. Ezt valamiért nagyon jól megjegyeztem. Talán azért, mert sokszor mondogattad, mintha senki sem hallotta volna. Pedig de. Mindig hallottam.
Közeledünk a levelek végéhez. Nem terveztem sokat, még két rész lesz, amiben Wangji még elbúcsúzkodik :(
De nem kell félni! Majd meglátjátok, hogy milyen lesz :)
