A bátyám azt mondja, ha valakit szeretsz, engedj el, s ha vissza tér akkor valóban szeretet.Ez vajon igaz ránk is, Wei Ying? Bár, te már meghaltál, én mégis reménykedem benne, hogy vissza térsz hozzám. Tudod, hogy mi az amit a legjobban megbántam? Nem nagyon néztem vissza eddig a leveleimet, így nem tudom, hogy már említettem-e, de a legjobban azt bánom, hogy nem közeledtem feléd. Hogy folyton folyvást vissza utasítottalak. Hogy nem figyeltem rád. Pedig kellett volna. Ha nem a saját bánatommal lettem volna el foglalva, akkor melletted lettem volna, s akkor nem kellett volna meghalnod. Ha nem lettem volna gyenge megmenthettelek volna. És ez annyira fáj, hogy legszívesebben kitépném a szívem a helyéről. Ilyet sosem éreztem még. És ez megijeszt. Mert nem tudom, hogy mit kéne tegyek.
Olyan mintha napról napra egyre jobban kellenél nekem, mintha egyre jobban beléd szeretnék, egyre jobban hiányzol, s egyre jobban szenvedek. Tudod mi furcsa még? Bárhol járok, a tömegben csakis téged kereslek. De mikor jobban körül nézek, mikor eszembe jut a halálod, elszomorodok, s egy könnycsepp gurul le arcomon,le a földre. Elgondolkodok, hogy vajon látod-e, hogy mit tettél velem a tudtodon kívül. De tudom ,hogy te valahol máshol vagy, ahol én már nem érhetlek el,s nem mondhatom el, hogy mennyire fontos vagy nekem.
Wuxian, nekem tényleg csak te kellesz, minden hibáddal együtt.
Nos, elérkeztünk idáig is :( Sajnálom amiért ennyit kellett várni erre a részre, de nagy nehezen itt van! :) Amint tudom fel teszem a 7.levelet is, ami egyben az utolsó is :( De nem kell aggódni, hisz ha szeretnétek még ilyen Wangjis gondolatokat amit az alatt a 13 év alatt fogalmazódott meg benne, akkor azt jelezzétek kommentbe :D
