A Wattpad legjobb történetei

Szünet

Zsáner: romantikus/NA

Leírás:

„Julcsi belefásult az egyetemi hétköznapokba Debrecenben, alkotói válsággal küszködik, és barátjával, Mátéval is egyre több problémájuk akad. A helyzetből menekülve szakít a fiúval, egy időre felmegy Pestre szétesett családjához, ahol sok időt tölt „élj a mának"-elveket követő féltestvéreivel, Hannával és Zalánnal.

Korábbi életétől távol, előző kapcsolatait elemezve eldöntheti, hogy mire van szüksége az életben: maradjon egyedül, menjen vissza Mátéhoz, vagy kezdjen bizonytalan viszonyba Zalán legjobb barátjával, Krisztiánnal? És persze kell neki az egyetem, vagy kezdjen valami teljesen másba?"

A Lindsay9124 nicknevű író elsősorban NA sztorikban utazik (akinek esetleg újdonság a fogalom: a NA olyan YA, amiben a főhősök már felsőoktatásban tanulnak, és egy csóknál kicsit komolyabb dolgok történnek).

Ez a kategória valamiért nem olyan népszerű, ami számomra furcsa, mivel pont azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amik a legmarkánsabban az Y generáció óta kerülnek elő. Ez pedig a felnőtté válás nehézségei, a felnőtt lét fogalma:

Julcsi egy gyönyörű téli napon gondol egyet, és úgy dönt, hogy fél év szünetet iktat be magának az egyetemen, mert neki túl megterhelő iskolai keretek között szakdolgozatot írni. Mikor barátja, Máté, nem tapsol örömében a nagy hír hallatán, vele is szünetet tart. Miután Julcsi nagyszerűen megalapozza a kisregény címét, hazautazik Pestre. Julcsi családja bonyolultabb, mint parciális deriválni, két különböző szülőtől származó féltestvére társaságában a lány problémái, céljai, és vágyai egyre érthetőbbé válnak mind Julcsi, mind az olvasó számára.

Számomra a történet elején egy cseppet sem volt szimpatikus Julcsi. Teljesen úgy jött le, hogy nulla kitartása van, aki belegebed, ha festegetésen kívül néha tenni is kell valamit az életben. A történet előrehaladtával ez a kép egyre jobban árnyalódik, és én arra jöttem rá, hogy Julcsi problémái sokkal közelebb állnak hozzám, mint azt az elején hittem.

Ahogy egyre több kiderül Julcsi múltjából, családi hátteréből, lassan tisztázódik: a lánynak nem a rázúduló tanulmányokkal, vagy a barátjával volt problémája, hanem a hirtelen éles váltással. Az addig szedett-vedett, mérgező családi környezetből (nem az a bajom, ha valaki nem a kormány által meghatározott családmodellt követi, Julcsi nevelőapjára gondolok most), kicsapongó életből egyszerre belecsöppent az egyetemi hétköznapokba, és lett egy megbízható, szerető barátja. Az új helyzet hosszútávon fenntarthatónak tűnik, mondhatni véglegesnek, és Julcsi egyszerűen nem biztos benne, hogy kimondottan ezt az életet akarja-e (ezt a szakot, ezt a pasit, ezt a várost). Bizonytalanságát nyilván az okozza, hogy nincs előtte minta arról az életről, amibe belecsöppent, ezért fogalma sincs, hogy kell jól csinálni, és fél attól, hogy belebukik. Visszavágyik a régi életébe, ami számára ismert terep.

Gyerekkoromban nagyon élesnek tűnt a határ a felnőttek, és a gyerekek között. Valahogy úgy képzeltem, hogy az ember egyszer csak felnőtté válik, és onnantól az a természetes, hogy felnőttként gondol magára. Csak később jöttem rá, hogy nincs ilyen, ez nem történik meg, mint valami csodálatos átalakulás, és aki még harminc évesen sem érzi magát felnőttnek, az elmulasztott szembenézni a helyzettel. Az ember elkezd dolgozni, önálló háztartást vezetni, csinálja a mindennapokat, mégis kirázza a hideg, ha önmagára, mint felnőttre gondol. Mintha törvényszerű lenne, hogy a fogalommal együtt jár valami karót nyelt komolyság. Pedig a világ változik, és vele generációról generációra a felnőttek is. Talán nem kellene megpróbálnunk azonosulni a szüleinkkel. Elég, ha a saját utunkat járjuk.