Egy pillanat, és megismerhetsz | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." - A tábor

6. "Hallelujah!"

Július 12. (szerda)
Pásztor pontban hétkor keltett minket.
Akkor még nem tudtam, hogy a mai napot soha, de soha nem fogom elfelejteni.
- Elhoztam egy halom ruhát, és mégse tudom eldönteni, hogy mit vegyek fel! - bosszankodtam a bőröndöm előtt guggolva.
- Szerintem a fehér shortod és az a pólót tök jól illene egymáshoz - tanácsolta Saci - Az a zöld. Alapból is ez a szín annnnyira jó a szemedhez.
- Azt mondod? - gondolkodtam el, majd végül hallgattam rá.
A reggeli torna felét sikeresen lekéstük, úgyhogy Somogyi rendesen leszidott minket.
Nem túlzottan kedvelem.
A reggeli vajas-mézes kenyér volt teával, ami egyébként elég jól esett.
- Akkor egy fél óra múlva találkozunk, addigra szedjétek össze a cuccaitokat - nézett az órájára Mátrai - Délután négykor érünk csak haza. Enni, inni legyen nálatok, és ha akartok, zsebpénzt is hozhattok magatokkal, mert lesz lehetőség vásárolni egy pár dolgot, képeslapot, valami jópofa emléket, vagy ha kifogytok valamiből, azt bepótolhatjátok - tájékoztatott minket. Hát, jó.
Én már akkor tudtam, hogy az összes létező pénzemet el fogom szórni egy csomó felesleges baromságra. :)
Az egész települést bejártuk, és megnéztünk egy csomó mindent.
Ja, és csináltunk egy halom fotót, amiket valószínűleg soha nem fogok látni, csak a tanároknak lesz meg a kis galériájukban.
- Nem valami luxi hely - jegyezte meg Niki, amikor Gárdonyi Géza emlékházát néztük meg.
No comment.
Amikor már nagyjából minden létező látnivalót megcsodáltunk a közelben (egy kilátóra is felmentünk, szép volt a kilátás - egyedül Marci nem jött fel velünk, mert tériszonyos, én pedig nem lepődtem meg), valami közeli étterembe mentünk ebédelni.
A kaja borsóleves volt és rántott sajt rizzsel. Telitalálat. :)
- Amúgy azt miért nem tudjuk még mindig, hogy ki nem lesz velünk jövőre? - kérdeztem hirtelen.
- Nem tudom - vont vállat Enikő - Ki kéne deríteni.
- Igen - bólintottam - Csináljuk kizárásos alapon.
- Jó - egyezett bele - Te, Lili, Saci és én biztos nem. Szerintem Casso, Ricsi, Andris és Laci se, mert arról valószínűleg tudnánk. Akkor vagy Domi, vagy Barni, vagy Niki - összegezte gyorsan.
- Én egyébként még mindig Nikiről tudnám a legjobban elképzelni - mondta Lili.
- Én is - bólogatott Saci.
Igazából nem jutottunk előre egy kicsit sem.
Ebéd után elmentünk egy park-szerűségbe, ahol körbeültünk a fűben, és függetlenül attól, hogy most ettünk, mindenki elővette a táskáját és kibontotta a különböző finomságokat (ropi, pilóta keksz, sajtos tallér, sós chips stb).
- Szóval, a játék a következő - kezdett bele Pásztor a játékszabályba - Mindenki mond magáról három mondatot, amelyek közül kettő igaz, egy pedig nem, a többiek feladata pedig egyértelműen az, hogy kitalálják, melyik-melyik. Na, ki kezd? - nézett körül.
Akárhogy is gondolkodtam, nem jutott eszembe semmi frappáns, úgyhogy a végére maradtam.
Előttem viszont Barni került sorra, aki a következőket mondta:
- Tavaly volt egy kutyám, csak elpusztult - mondta az elsőt. Szegény kutyus. - Domival már tíz éve ismerjük egymást - folytatta - Az apukám Svájcban kapott munkát.
Az volt a gond, hogy Barni elég csendes gyerek, úgyhogy Domin kívül senki nem tudta a választ, hogy a második a hamis, ugyanis tíz helyett tizenhárom éve ismerik egymást. Hű. :)
- Akkor te mész el a suliból? - pislogott Saci értetlenül, mire nagyjából mindenki elhallgatott - Svájcba költöztök? - kérdezte.
- Igen - bólintott Barni egy aprót.
Na, ő az, akire pont nem számítottam volna.
- A francba, nem Niki megy el - suttogta Enikő.
- Pedig tökre meg voltam győződve róla! - ráncolta össze a szemöldökét Lili is.
Őszintén szólva nekem se hiányzott volna a plázabarbie osztálytársunk, aki egyben a "Casso-fanklub" oszlopos tagja is, vagyis az öltözős eset után inkább csak volt, de mindegy.
Nagyjából én is összevakartam egy pár könnyű mondatot magamnak:
A macskámat Smaragdnak hívták.
A nővérem most Szegeden él a barátjával.
Régen Radics Gigi volt a kedvenc énekesem.
- Ja, arra keltem tavaly a szülinapi nyaraláson - szólalt meg Ricsi, mire csak felnevettem.
Tényleg, volt ilyen is, amikor hárman nyaraltunk (Ricsi, Casso és én), a csengőhangom pedig felkeltette őket reggel. Milyen régen történt. :)
Ezek után kaptunk két és fél óra szabadidőt, hogy körülnézhessünk a környéken és vehessünk magunknak pár dolgot.
Csak annyit szabtak meg, hogy az idő leteltével mindenki érjen vissza a parkba.
- Ez de szép! - szemeltem ki magamnak egy nyakláncot.
Így sikerült elköltenem szinte az összes pénzemet, amit hoztam magammal.
Nem tudom, miért, ne kérdezzetek, de kiszúrtunk egy közeli Kika-t, és feltétlenül úgy éreztük, hogy be kell menni.
És igazából itt most nem én voltam a mesterelme, hanem inkább Ricsi és Andris, akik bejelentették, hogy bemennek, mert ott "kényelmesek a fotelok, meg kaja is van", aztán Laci, Casso, Enikő, Lili, Saci és végül én is csatlakoztam.
Éljen az értelem. Hurrá. :)
Ahogy beléptünk, azonnal szerelmes lettem egy pár puha szőnyegbe és párnába, de ugye már nem volt pénzem megvenni őket, meg hülyén nézett volna ki, ha egy szép tapétával érek vissza a parkba, úgyhogy gondoltam, majd máskor.
- Valaki jön a felső szintre a kanapékhoz? - kérdezte Ricsi.
Azért a kanapé az szempont. :)
Rajtam kívül mindenki benne volt a dologban.
- Én még megnézek egy pár dolgot, de majd megyek utánatok - mondtam - Már, ha eltalálok addig és nem tévedek el vagy ötször - nevettem el magam.
- Megvárjalak? - kérdezte Casso, mire enyhén szólva meglepődtem, de gondolkodás nélkül belementem.
- Ha már így felajánlottad - vontam vállat jókedvűen.
- Akkor fent tali van - mosolygott rám Enikő.
A többiek elindultak az emeletre, én pedig Cassoval együtt bolyongtam a jobbnál jobb holmik között.
Ketten voltunk, és nem veszekedtünk. Régen volt ilyen.
A pillangóim most is életjelet adtak, nem is kicsit.
Nem igazán értettem, mi ez a hirtelen közeledés, vagy mitől lett képes egyik percről a másikra önszántából elviselni a jelenlétemet, mindenesetre jó érzés volt.
- Most igazából azt nézzük, hogy mire nincs pénzed? - reagálta le Casso.
- Pontosan - bólintottam - Szerinted ez a függöny illene a szobámba?
- Fogalmam sincs - sóhajtott fáradtan.
Igazából meg tudom érteni, de hát ő dobta fel az ötletet, hogy jön velem.
Egy tíz perc után már abbahagytam a fel-le járkálást (Casso örömére :D), úgyhogy megnéztem, hogy megvan-e mindenem, majd Cassora néztem.
- Na jó, menjünk föl - bólintottam, mire Casso csak annyit mondott, hogy "hallelujah". :)
Mivel a lift közelebb volt, mint a mozgólépcső, úgy döntöttünk, hogy akkor menjük azzal - na, és ezt nem kellett volna.
Szép nyugodtan beszálltunk a liftbe, és benyomtuk a gombokat (3. emelet), mire elkezdett felfelé menni a lift, aztán pedig hirtelen megállt két emelet között.
Úgy érzem, el leszünk itt egy darabig.
************************************
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK! ❤