Egy pillanat, és megismerhetsz | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." - A tábor

5. Sport

(07.11.)
- Beállták kapusnak? - nézett rám Enikő hitetlenül, aki most a másik csapatban játszott.
- Nem nagyon volt más választásom - tártam szét a karom tehetetlenül.
Somogyi megfújta a sípját, úgyhogy elkezdődött a játék.
Sajnos a pirosak elég jók voltak - természetesen Enikő is -, ezért a meccs nagy részében szüntelenül figyelnem kellett, hogy ne menjen be egy gól se.
Mondjuk nehéz volt úgy kapuskodni, hogy akárhányszor felém jött a labda, megijedtem, és ösztönből inkább az életemet védtem a kapu helyett.
- Leni, védj már kicsit jobban! - rivallt rám Kriszti, amikor már zsinórban három lövés bement a kapuba.
- Mondtam, hogy ne állítsatok kapusnak - vágtam rá - Nincs valaki más helyettem?
- Nincs - közölte egyszerűen. Klassz.
Ricsi próbálta menteni a menthetőt, úgyhogy berúgott egy pár gólt, de sajnos a csapatunk többi tagja (Krisztit és talán Domit kivéve) annyira béna volt, hogy ez a meccs már gyakorlatilag elvesztettnek tűnt, főleg, amikor Ricsit kiállították valami miatt, amit nem igazán értettem.
Viszont a jó hír az, hogy nem annyira vészesen kaptunk ki. A másik csapat hét gólt lőtt, mi pedig ötöt. Igaz, kiestünk, de legalább nem olyan nagy a különbség.
A rossz hír pedig, hogy mégegyszer fel kellett mennünk a pályára, hogy a narancssárgákkal lejátsszunk egy meccset a végső sorrend érdekében. Hurrá.
Mivel kibuliztam a csapat többi tagjánál, hogy ne én legyek a kapus, negyed órán keresztül rohangálhattam a labda után.
Mondjuk sok dolgom nem volt, mert gyakorlatilag alig passzoltak nekem. Nem is baj. :)
Lényeg, hogy egy góllal nyertünk, ezután pedig jött a "végső küzdelem", amikor a zöldek és a pirosak játszottak egymás ellen.
- Te kinek szurkolsz? - kérdezte Saci.
- Fogalmam sincs - vontam vállat - A zöldeknél Lili játszik és Casso, a pirosaknál meg Enikő és Laci. Nem döntök.
Ez a meccs volt egyébként a legneccesebb, ugyanis kábé egész végig döntetlen volt, csak Casso az utolsó pillanatban lőtt egy gólt, úgyhogy a zöldek 9-8-ra nyertek.
Tehát így az eredmény a következő lett.
A zöldek nyertek, úgyhogy ők 10 pontot kaptak.
A második helyen a pirosak végeztek, akik 8 pontot szereztek.
Aztán jöttünk mi, a kékek 5 ponttal, utolsó helyen pedig a sárgák, akik 2 pontot kaptak az "erőfeszítésekért". Hát, jó. :)
- Kaptatok valamit? - kérdeztem Lilit.
- Cukorkát és pontokat - vont vállat.
A tanárok szerintem nem fogták fel, hogy három óra biciklizés és csapatonként összesen fél óra foci után teljesen kimerültünk (legalább is én igen), úgyhogy még partizánoztunk is.
Jó, mondjuk az legalább nem volt kötelező, ezért én inkább csak szurkoltam. Az legalább megy. :)
A partizán után végre kifújhattuk magunkat kicsit egy óra erejére.
- Hogy tudsz te még mindig mozogni? - kérdeztem Krisztit fáradtan, aki még a szabadidőben is pingpong-ozni készült (a tanárok kihoztak nekünk egy pingpong asztalt).
- Ennyitől elfáradtál? - csodálkozott.
- Lehet, hogy te nem, de én igen - legyeztem magam.
- Akkor nem vagy túl jó kondiban. Beszállsz? - tartotta fel a pingpong ütőjét, amivel eddig csak úgy a labdát ütögette.
- Nem vagyok jó pingpongos - feleltem őszintén.
- Nem baj. Jössz?
- Oké, meggyőztél - adtam meg magam, majd kivettem egy ütőt a pingpong asztal oldalára felszerelt tartóból, és csatlakoztam a túlpörgött a-s lányhoz.
Az egy óra leteltével ismét összegyűltünk az udvaron csapatonként.
A tanárok minden csapatnak adtak egy feladatlapot, amin sportokhoz/sportversenyekhez kapcsolódó kérdések voltak "A", "B", "C" és "D" válaszlehetőséggel.
Nos.
A mi csapatunk már ott megakadt, hogy nem volt tollunk, amivel leírtuk volna a válaszokat.
- Hány nemzet vett részt a 2016-os, Rio-ban megrendezett nyári olimpián? - olvastam fel a kérdést - 205, 206, 207 vagy 210?
- Ezt meg honnan szüljem? - ráncolta össze a szemöldökét Ricsi.
- Tippeljünk - vont vállat Domi - Szerintem 206.
- Szerintem 207 - mondta Ricsi.
- Tuti nem - nézett rá Kriszti - Legyen a 206. Az kerekebb.
- Akkor azt írjam? - néztem körbe. A többiek csak bólintottak egyet, mire egy "x"-et tettem a "B" lehetőséghez.
Az eredményhirdetésnél egyébként kiderült, hogy 207. Hurrá.
- Tessék, ezt mondtam! - csapott a térdére Ricsi.
Végül harminc kérdésből huszonkettőre feleltünk helyesen, úgyhogy öt pontot kaptunk.
Hát, eddig nem állunk valami fényesen pontok szempontjából, de mindegy, behozzuk.
Viszont a zöldek már megint nagyon taroltak, ugyanis ők csak kettőt hibáztak. Van egy olyan érzésem, hogy ezt ők fogják megnyerni, de nem akarom elkiabálni.
A kvíz után számháborúztunk, amit két csapatban játszottunk, ehhez pedig összevonták a zöld-kék és a piros-narancssárga csapatokat.
A számháború egyébként nálam már egy jó ideje a "bújócska - hard version" szinonimája, vagyis ilyenkor felveszem a számomat, majd megkeresem a legjobb búvóhelyeket, ahonnan nem mozdulok játék végéig.
Ki is szemeltem magamnak egy jó kis bokrot, ami mögött a játék felében szorgalmasan guggoltam, de aztán beláttam, hogy valamit csinálni is kéne (kivételesen), úgyhogy felálltam, majd elsántikáltam a főépülethez (mivel nagyon elzsibbadt a lábam).
A sarokhoz érve hirtelen Cassoval találtam szemben magam. Először megijedtem, hogy ellenfél, és kilő, de aztán sikerült felfognom, hogy mi most egy csapatban vagyunk.
- Szia - suttogtam, majd körülnéztem és ötlet híján megkérdeztem, ha már számháborúzunk - Tank?
Nem tudom, melyik belső énem ösztönei kérdeztették ezt meg velem, de nagy stratéga lehet.
Egy pillanatra habozott, aztán megszólalt.
- Oké.
Egy kicsit közelebb lépett hozzám, és a homlokát az enyémnek támasztotta, ami automatikusan előhozta belőlem a régi emlékeimet, de látszólag neki is - elárulta, ahogy elkapta a tekintetét egyből.
Én se tudtam sokáig rajta tartani a tekintetem, ösztönösen az ajkamba harapva néztem el, mire megéreztem az ő pillantását magamon.
Közben egy picit haladtunk, ő kicsit előre, én meg kis lépésekkel hátrálva, hogy azért bennmaradjunk a játékban - pár lépés után kicsit szétcsúszott a harmóniánk, és éreztem, hogy ösztönösen megfogott volna a kezeivel, hogy irányba igazítson, de ez a mozdulatsora félbeszakadt.
Ahogy pár másodperc múlva összetalálkozott a tekintetünk, hogy eltereljem a figyelmem arról, hogy mennyi mindent érzek most a közelségében, amitől ezerrel dobogni kezdett a szívem, és hogy ne azt figyeljem, hogy ő hogyan reagál, megtörtem a csendet.
- Amúgy jó voltál a fociban - mondtam halkan.
Casso, ahogy megszólaltam, újra rámnézett, a szemembe, miután valószínűleg ösztönösen egy fél pillanatnál is rövidebb időre a számra szökött a tekintete, amit csak azért vettem észre, mert az összes figyelmem akaratlanul a reakcióira irányult.
Mindez egy pillanaton belül zajlott le, de ahogy a számra pillantott, akaratlanul én is így tettem - ahogy tudatosult bennünk, hogy ezt mennyire nem mi irányítottuk, egyszerre néztünk egymás szemébe, Casso pedig elterelte a figyelmet erről azzal, hogy válaszolt.
- Kösz - pillantott rám, majd a fülbevalómra - Még mindig hordod? - mosolyodott el akaratlanul. Igen, ez volt az a fülbevaló, amit még régen tőle kaptam.
- Persze. Úgy, mint te a karkötőt - mutattam a csuklójára. Ezt pedig ő kapta tőlem.
Azt hiszem, a megmaradt és az ilyen esetekben azóta is felszínre törő vonzalmunk lehet az egyik oka annak, hogy nem tudok továbblépni rajta.
Egy pár másodperc szótlanság után erőt véve magamon, újra megtörtem a csendet.
- Hogyhogy hordod még?
- Ez egy karkötő, miért ne?
- Jó, oké.
Casso rámemelte a tekintetét, én pedig nem bírtam magammal, úgyhogy folytattam.
- Csak nem tudom, minek vegyem, hogy két és fél hónapja szakítottál velem, ennek ellenére...
Kíváncsi voltam, hogy erre meg mit reagál, de nem fejezhettem be a mondatomat, mert félbeszakított.
- Ennek ellenére te még mindig ezen rugózol - közölte - Én se tudom, minek vegyem. Ja.
- Vedd annak, hogy bántanak a történtek, persze, hogy ezen rugózom.
- Téged bántanak? - kérdezett vissza sóhajtva.
- Szó nélkül szakítottál velem, anélkül, hogy bármit is tudnál, vagy csak meghallgatnál. Minden nélkül, csak úgy, mindazok után, amiken átmentem, átmentünk a kapcsolatunk alatt és előtt.
Casso fáradtan felsóhajtott, és ellépett tőlem egy kicsit, úgy se volt körülöttünk senki.
- Figyelj, Leni. Kavartál az exeddel. Így volt?
Erre nem mondtam semmit.
- Megcsaltál vele, megcsókolt, hazudtál, így volt? - kérdezte folytatva.
- Igen, de teljesen félreérted, más volt, mint ahogy gondolod... - magyarázkodtam egyre kétségbeesetten.
- Nem mindegy, hogy értem? - szakított félbe - Mit akarsz te még ezen megmagyarázni? Akkor is rohadtul ugyanaz történt, hiába kapok hozzá valami melléksztorit, ami tudod mit, rohadtul nem is érdekel már! Több, mint két hónapja szakítottunk, te pedig még mindig ezen pörögsz, nem lenne ideje neked is túllépned ezen az egészen? Csak mert én meg kurvára csak ennyit akarok - közölte a szemembe nézve, és nem is tudja, mennyire szíven ütött ezzel, de nem akartam, hogy lássa rajtam, pedig tudom, hogy látta, majd amíg ő elkapta rólam a tekintetét, összeszedtem magam, ránéztem és kimérten csak ennyit mondtam neki:
- Nem lépek túl, amíg te úgy akarsz, hogy semmit nem tudsz.
Casso erre nem mondott semmit, csak feszülten, idegesen elkapva a tekintetét rólam, szinte letépve magáról a számát, kiszállva a játékból, otthagyott, én pedig értetlenül néztem utána.
Miért van az, hogy akárhányszor felhozom a témát, így végződik a beszélgetésünk?
Nem is tud róla, hogy mennyire rosszul érzem magam ilyenkor miatta.
A tanárok ma is adtak egy rövid időt, hogy telefonálhassunk a szülőkkel, majd ma is be kellett adni a telefonokat.
- Sacikám, ma ugye megvan a telefonod? - kérdezte Somogyi a barátnőmet.
Milyen kedves.
A telefonok beszedése után ma is kaptunk pizzát vacsinak, majd nekiláttunk a szokásos nap végi projekteknek.
- Lehet, csak én vagyok hülye, de szerintem ebből még lehet valami - mondta Enikő, amikor elmeséltem a számháborús beszélgetésünket Cassoval.
- Nem hinném - ráztam a fejem.
- Nagyon negatív vagy. Elég csak alaposabban megnézni az elmúlt két hónapot.
- Mire gondolsz?
- Te tényleg nem veszel észre semmit? - nevette el magát - Elkapott, amikor elájultál, felcipelt az orvosiba, egy párszor megnézte hogy vagy, még mindig hordja a karkötődet, most a táborban is jófejebb veled... - sorolta - Egyértelműen megenyhült. Te nem látod, de én látom, ahogy néz rád, még mindig téged szeret, pontosan ugyanolyan fontos vagy neki, mint két és fél hónapja, mint három hónapja, mint négy hónapja, satöbbi, és mivel jelenleg nincs senkije, senkinek nincs nagyobb esélye nála, mint neked, úgyhogy szedd össze magad, és még a nyáron béküljetek ki - közölte a "tervet".
- Könnyű azt mondani - cipzároztam be a bőröndöm.
Először is másfél évbe tellett, most pedig, hogy már voltunk együtt, szakítottunk, és hát nem vagyunk a legjobb viszonyunkban, konkrétan lehetetlennek tűnik.
- Közölte velem, hogy összesen annyit akar, hogy továbblépjünk egymáson - mondtam ki, mire Enikő nem tudott mondani semmit - Mentem fürdeni - bújtam bele a papucsomba, majd átmentem a fürdőbe.
Nem tudom, mi történt velünk, de ma (Linát most kiveszem a "mindenki"-ből) mindegyikünk egyhangúan azt mondta, hogy aludjunk.
És aludtunk is.
************************************
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK!