Egy pillanat, és megismerhetsz | "𝘿𝙚𝙟𝙖 𝙫𝙪..." - A tábor

11. Mexikó

Július 14. (péntek)
- Komolyan mondom, amikor hazaérünk, én csak bedobom magamat az ágyamba és alsóhangon két napot csak alvással fogok tölteni - közölte Enikő, miután Pásztor felvert minket az édes álmainkból.
Ami körülbelül öt óráig tartott, ugyanis most kivételesen nem jöttek át a fiúk hozzánk, csak elbeszélgettünk a szobánkban. Jó ötlet volt, mondhatom.
A reggeli torna után (futni kellett a faházak körül, ergo fáradtabb lettem, mint eddig... marha sok értelme volt) bementünk a közösségi terembe reggelizni.
- Utálom a tojást! - nyafogott Niki, amikor eléraktak egy tányér rántottát. (Értelemszerűen az volt a reggeli.)
- Te mit szoktál enni? - fordult hátra Ágoston értetlenül - Csak mert már vagy hatféle alap ételre mondtad, hogy utálod - értetlenkedett.
- Még van két napja, hogy közölje velünk, hogy a kenyeret se szereti - röhögött Ricsi.
- Három napja van, mert a mai is előttünk van - javította ki Barni.
- Akkor három - korrigálta magát Ricsi szemforgatva.
- Nem eszek kenyeret - szólalt meg Niki.
- Na, ne basszál föl - pislogott Ricsi.
- Tényleg nem. Tele van szénhidráttal - magyarázta Niki, mire Ricsi csak lefejelte az asztalt. Én is ezt tettem volna, csak nem akartam tojást mosni a fejemről reggeli helyett (Ricsi akkor még nem kapta meg a kajáját).
- Miért, fogyókúrázol, vagy mi? - ráncolta össze a szemöldökét Enikő.
- Szegény Nikike felszedett három dekát. Szerintem hívjunk papot - ironizált Lili nekem odasúgva.
- De most tényleg! Tök kövér vagyok - panaszkodott Niki kiélvezve, hogy sajnáltathatja magát.
- Dzsííízösz - röhögött Laci.
A tanárok elcsitítottak minket, majd Pásztor felvázolta a mai nap programjait.
Vagyis a csapatok húznak egy nemzetiséget, aminek el kell készíteniük egy híres ételüket, azt a tanárok lezsűrizik, majd ez lesz az ebédünk. Trükkös. :D
Ezután valami sütiket fogunk csinálni, mindenféle játékokat játszunk, aztán este bográcsozunk. Nem ígérkezik olyan rossznak. :)
- Na, mit húztál? - kérdeztem Ricsit, ugyanis őt választottuk eme nemes feladatra.
- Mexikói kaja lesz - hajtotta újból össze a cetlit - Valaki tud főzni? - kérdezte a csapatunkat.
- Majd megoldjuk - vontam vállat.
Ekkor jött a második fontos kérdés, vagyis hogy mit kéne összedobnunk.
- Csináljunk fajitas-t - tanácsoltam.
- Macerás - hurrogta le az ötletemet Kriszti. Hát, jó. Akkor a fajitasomról ennyit. - Szerintem csináljunk taccot.
- Honnan szerzünk olyan tésztalap izét? - kérdezte egy kilencedikes lány.
Nagyjából én is így szoktam megfogalmazni a gondolataimat, ha egy tárgynak nem jut eszembe a neve, csak nagyjából a kinézete. :)
- Bemegyünk egy boltba, veszünk, bevágjuk a mikróba és kész is - mondta Kriszti unottan - Na? - nézett körbe.
- Nekem oké - dőlt hátra Ricsi egy napágyon. Jé, hogy volt ott ilyen is? :)
Igazából mindenki beleegyezett (pedig szívesen ettem volna fajitast, hüpp-hüpp), úgyhogy ez el lett döntve.
- Ti mit húztatok? - szaladt oda hozzám Saci.
- Mexikó. Ti? - kérdeztem vissza.
- Görögök - vigyorgott.
Hát, ezt akkor valószínűleg ők fogják nyerni, főleg, hogy Saci elképesztően ügyes a sütés-főzés témában.
A legjobb barátnőm egy konyhatündér, szó szerint. :)
A csapatoknak le kellett írniuk az alapanyagokat, amire szükségük lesz, majd ezután kaptunk nagyjából egy óra szabadidőt, amíg Pásztor elszaladt megvenni azokat, amik nem voltak "háznál".
- Na? Ti mit fogtok csinálni? - kérdeztem Cassot is kíváncsian.
- Figyeeelj, nem fogod elhinni - mondta bujkáló mosollyal az arcán - Új-Zélandi kaját - mondta szórakozottan.
- Micsoda? - nevettem fel hitetlenül. Egy kicsit másra számítottam. - Ez azért szívás, nekem most kábé egy se jut eszembe.
- Hát, ja - bólogatott röhögve - Ti?
- Mexikói kaja - meséltem.
- Na, az jó - biccentett - Nem akarsz cserélni?
- Felejtsd el - ráztam a fejem jókedvűen.
- Ajj - ciccegett - Milyen barátnő vagy mááár? - poénkodott, miközben a jobb kezével átkarolta a vállam.
- Nem is tudom. Milyen barátnő vagyok? - néztem fel rá, miközben oldalról hozzábújtam.
- Alacsony - vigyorgott, majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Héé, ezt az egy tulajdonságot tudtad csak összeszedni rólam? - pislogtam nevetve.
- Azért ez nem akármilyen tulajdonság. Ez a szuperképességed - szivatott tovább szórakozottan.
- Jól van, hagyjál békén - nevettem - Neked meg legyen ez a szuperképességed.
- Nem kívánságműsor - folytatta derűsen.
- Igaz, ha az lenne, nem lennék alacsony - láttam be.
- Na jó, amúgy van még egy szuperképességed.
- Meg vagyok áldva.
- Én is. Illegálisan cuki vagy - mondta, mire elmosolyodtam.
Oké, talán nem is olyan fontos békén hagynia. :)
Amikor megérkezett Pásztor az alapanyagokkal, mindenkit elküldtek kezet mosni, majd külön asztaloknál a közösségi helyiségben elkezdhettük az "alkotást".
- Levendula, kezdjél már magaddal valamit! Ott állsz, mint egy rakás szerencsétlenség, és nem csinálsz semmit, amikor most éppen verseny van, és lehet, hogy ezen múlik, hogy a tábor végén mi kapjuk-e a legtöbb pontot! - förmedt rám Kriszti - Úgyhogy tedd hasznossá magad és segíts a főzésben!
- Jó, oké, de mit csináljak? - néztem körbe.
- Ha nem egészben akarod megenni, akkor talán mosd meg és vágd fel a salátát - utasított - Vagy a paradicsomot, mit bánom én! Csak csinálj már valamit - fordult vissza a húshoz, amit közben kockákra szeletelt.
De jó, rabszolga lettem.
Kriszti egyébként a főzés alatt totálisan a kezébe vette az irányítást, versenyszellem, meg ilyenek, úgyhogy nem én voltam az egyetlen, akit egész végig ugráltatott, hanem úgy mindenkit Ricsi kivételével, aki tökéletesen elvolt ez idő alatt, ugyanis valahonnan szerzett egy tasak borsót, amit szemenként feldobott a levegőbe és igyekezett elkapni a szájával. Okés. :)
Rá persze nem szólt Kriszti egyszer sem.
Amikor kész lettünk, gyorsan behoztam a terítőt, a tányérokat, a tálcát és az evőeszközöket (Kriszti parancsára természetesen), hogy megterítsünk.
Erre egyébként öt percünk maradt, ami alatt simán meg lettünk volna, csakhogy közben eltörtünk két tányért, Ricsi pedig száznyolcvan fokban elhajlította egy pár kanál végét. Elvan a gyerek. :)
Az utolsó pillanatban - amikor a tanárok az előttünk lévő piros csapat sült krumpliját (Amerika) kóstolták meg - végül sikerült elvégeznünk az utolsó simításokat. Huh.
- Hol van a paradicsom? - kérdezte tőlem Kriszti halkan, miközben már a mi asztalunkat értékelték.
- Én a salátát vágtam - tettem fel a kezem.
Miután a tanárok lepontozták az asztalunkat (mármint a kaját és a terítést) egy lapon, és továbbmentek Cassoék új-zélandi asztalához (egyébként egész jól nézett ki), megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd loptam egyet a húsból. Túl gusztán nézett ki, na. :)
Amikor már minden asztalt leértékeltek, kihirdették az eredményt.
- Nem lopunk! - csapott rá Kriszti Ricsi kezére, aki követve a példámat, előszeretettel ette a különböző kajákat az asztalról.
A versenyt egyébként Saciék nyerték - nem lep meg :D -, a második helyen a zöldek (Cassoék) és mi végeztünk holtversenyben, az amerikai kaja meg kikapott.
Nem is olyan rossz az eredményünk. :)
- Tök jó lett - dicsértem meg Cassoékat, amikor megkóstoltam egy pár dolgot az asztalukról - Ügyesek vagytok.
- Igen? - kérdezett vissza szórakozottan.
- Aha - bólogattam.
- Az jó, nem csináltam semmit - mondta, mire felnevettem. Éreztem. :) - Hol vagytok ti?
- Ott - mutattam az asztalunk felé.
Casso szerint finom lett a tacco-nk. Ha ő mondja... :)
- Kurva automata!!! - verte az öklével Laci az említett gépet, ami a csocsóasztaltól nagyjából öt méterre helyezkedett el.
- Mi történt? - nevettem fel, miközben odamentem hozzá, hogy megnézhessem az ügyet.
- Hát mi. Beakadt ez a rohadék - mutatott az üvegen át a kólára.
- Szegény. Akkor veszek egy fantát - ajánlottam fel.
- Szereted a fantát? - lepődött meg.
- Nem, de az van a kólád felett és hátha kiüti, vagy legalább csak egy kicsit megmozdítja - magyaráztam, majd bedobtam a pénzérméket.
Így is történt, úgyhogy Lacinak lett egy doboz kólája, nekem meg egy felesleges üveg fantám.
- Szereted a fantát? - kérdeztem Cassot.
- Megiszom - vont vállat - Nem kéred?
- Nem - ráztam meg a fejem.
Úgyhogy az állás változott, Lacinak továbbra is lett egy doboz kólája, Cassonak egy üveg fantája, nekem meg egy tízforintosom, amit az automata visszajárónak adott. Riccsbiccs. Jeeee. :D
Éppen letettem Anyát (azt mondta a telefonban, hogy "igazán jó lelkem van, amiért ennyit feláldoztam egy barátomért"... 270 Ft volt összesen, de mindegy), amikor visszaültem Casso mellé és egy nem várt telefonhívást kellett fogadnunk.
************************************
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK! 😁