2

177 18 9
                                    

Már két hónapja kezdtem el mindennaposan beszélgetni Istivel és Balázzsal. Ha nem is személyesen, de gépen keresztül naponta megtárgyaltuk dolgainkat. Ezenfelül szinte minden hétvégén a szombati napokon összegyűltünk valamelyikünknél négyünk közül és együtt gameltünk. Sosem tudok majd elég hálás lenni Tominak ezért, hiszen új barátokat szerzett nekem, akikkel mindig tudtam fesztelenül társalogni és kiket majdnem minden nap is láttam.

Viszont az utóbbi hetekben eltűntek a szalagavatóra való próbák miatt, ami teljesen érthető is. Ahogy közeledett az időpont, úgy iktattak be egyre több táncpróbát nekik, amik elég sokáig tartottak és már-már napi szintűek voltak. Ezután pedig hullafáradtan hazaestek, megcsinálták házijaikat, majd elaludtak asztaluk felett pár óra erejéig mindazért, hogy a következő napon megismételhessék az egészet elölről.

Legalábbis Isti így vázolta fel nekem egy szokásos vasárnapi MSN-es beszélgetésünk során. Lehet, hogy egy kicsit túlozhatott de hé, lehet, hogy ő így érzi ezt. És ha már szalagavató: Göndörke és Szemüveg jóvoltából kaptunk Tomival jegyet a szalagavató utáni bulira. Pár osztálytársunkon kívül csak mi leszünk ott kilencedikesek. Nem tudom, ez 'menőnek' számít-e, de én eléggé annak érzem magam. Nagyon kevés kilencedikes jön meghívásos alapon, általában valamilyem rokonuk ballag és így jut be a családdal karöltve.

Elmélkedésem a számítógépem hangja zavarta meg, ahogy jelezte, hogy van egy új üzenetem. A csoportba írt Tomi.

Nessaj: Szóval gyerekek, akkor jövő hét szombaton nálam gamelés, ugye?

jsn: Aham! :D

azmo36: Igen, de miért kérdezed?

AshenONE: Elvileg ja.

Nessaj: Csak hogy megbizonyosodjak róla. Meg azért is, hogy hét közben ne balfaszkodjak el semmit és ne legyen az egész lefújva...

jsn: Az nem lenne jó...

AshenONE: Jaja :/

Nessaj: :D És aznap akkor TUTI nincs próbátok, ugye?

azmo36: Nincs cukifiú; ne aggódj, veled töltjük az aznap estét ;)

AshenONE: xD Tényleg nincs, nyugi :D

jsn: Azmó xDDD

azmo36: Igen, JéEsEn? xD

jsn: Seeemmi, kérdezd Nesszályt, hogy mi van xD

Nessaj: Velem semmi sincs, ezt inkább EsönVÁN-tól kérdezzétek xD

AshenONE: Csak nekem nem hangzik ennyire jól a felhasználónevem? :( Lehet, hogy meg kéne változatnom :/

jsn: Neeeem, nem kell megváltoztatnod, úgy jó, ahogy van :) Viszont én is csatlakozok, a 'JéEsEn' mióta jól csengő?

AshenONE: De még mindig jobb kimondani azt, mint hogy AshenONE...

jsn: Ha tovább nyavalyogsz, holnap megverlek :D

AshenONE: Okés, okés, abbahagyom :D

Nessaj: Megijedtél Janitól? :O

AshenONE: Neeem xD

azmo36: Dehogyis, csak az asszony haragjától félni kell xDD

jsn: HÉ! :(

AshenONE: Na jó, ez már kicsit túl messzire ment Azmo...

azmo36: Okés, na, bocsi... Eszembe kellett volna jutnia, hogy ti nem szerettek ezzel viccelődni :c
azmo36: Viszont Neszali igen, úgyhogy ezt privátban folytatjuk, ugye fiúcska? ;)

[Could not come up with a title] (Jansti)Where stories live. Discover now