[Could not come up with a title] (Jansti)

5

"Janim, ébresztő~."

Hm?

"Janiii!" -kuncogott halkan a hívogató hang.
"Hm?" -ismételtem meg, de mostmár hallhatóan.
"Kelj fel. Anyudék kerestek telefonon, azt ígértem nekik, hogy mindjárt otthon leszel." -simított bele hajamba. Ez kifejezetten tetszik. Ha nem adok ennél több életjelet, lehet folytatja...
"Mmm..."
"Janiiim!" -hangjából éreztem az ajkain játszó mosolyt.
"Jó, jó..." -nyitottam ki végre szemeim- "Jó reggelt."
"Jó reggelt, álomszuszékom. Már csak te vagy nálam, Nessaj és Azmo elhúzott egy ideje."
Szóval ezért ébreszgetett így.
"Hm... hány óra is van?"
"Háromnegyed egy."
"M-mennyi?" -ültem fel meglepődve.
"Aham, annyi. De olyan édesen aludtál, nem volt szívem felkelteni..." -simított finoman arcomra. Istenem, mennyire fog ez hiányozni... nem akarom elrontani a pillanatot, de muszáj lesz leállítanom, nehogy kísértésbe essünk erre a nyárra...
"Istim..." -tettem kézfejem övére és szomorúan szemeibe néztem, hátha szavak nélkül is tudom neki kommunikálni, mire gondolok.
"Ahj... tudom." -visszahúzta kezét és leengedte maga mellé.

Most, hogy éberebb voltam, jobban körülnéztem a szobában. Ugyanott ültem a padlón, ahol jóval éjfél után elaludtam, Isti karjaiban. Tompa fájdalom hasított a fejembe, de nem volt vészes. Rongyosra feküdtem ingem, nyakkendőm ugyanúgy lógott, mint tegnap. Isti viszont kicsit üdébbnek tűnt. Hosszú pólót és melegítőt viselve törökülésben foglalt helyet velem szembe. Szemeiben a tegnapi események utóhangját fedeztem fel.
Közelebb húzódtam hozzá, pontosabban mellé ültem és fejem vállára döntöttem.
"Miért ez a sorsunk?"
"Nem tudom, Janim... nem tudom..." -nyomott egy halovány puszit kócos tincseimbe. Úgy tűnik, ma még fittyet fogunk hányni a megegyezésünkre.
Óvatosan megfogtam kezét és összekulcsoltam ujjainkat.
"Kirakós?"
"Kirakós." -mosolyodtunk el mindketten.

/*Ez angolul érdekes lenne...
"Jigsaw?"
"Jigsaw." -we cracked a smile.
...yupp.*/

"Nem tudom, mi lesz velünk..."
"Én se... szeretném, ha egész nyáron ezt csinálhatnánk, de nem akarom a végén megszakítani az egészet az egyetem miatt... ha egyáltalán felvesznek."
"Ne mondj ilyet! Biztos sikerülni fog!" -biztattam.
"Fogalmam sincs... Tuti elszarom az éretts-"
Egy puszival a szájára bekussoltattam.
"Nem fogod. Te vagy az egyik legjobb az osztályotokban, pedig alig figyelsz oda. Ne hidd azt, hogy Balázs nem szokott panaszkodni a sok órák alatti PSP-zésedről" - félmosollyal mondtam neki.
"Árulkodó Azmo... hány éves is, 5? De igaz, sokat szoktam PSP-zni... attól még az érettségin úgy érzem, meg fogok bukni..." -a mondat után felém csücsörített, még egy csókot kérve.
"Szerintem pedig nem." -vigyorogva feleltem neki, direkt nem a várt reakcióval.
"Hé, hol a csókom?"
"Majd megkapod, ha átmész az érettségiken. Ja és ha felvesznek is kapsz egyet." -kacsintottam, közben pedig feltápászkodtam a földről.
"Rendben, de ha nem kapom meg őket, nagyon meg fogod bánni." - játékosan megjegyezte.

Összeszedtem a kevés cuccomat, majd azokkal kezemben Istihez fordultam.
"Megyek... már várnak otthon."
Az előző már-már felhőtlen hangulat komorrá vált egy szempillantás alatt.
"Okés... kikísérlek." -állt fel mellém Göndörkém.
Viszont ahelyett, hogy az ajtó felé indult volna, magához húzott és szorosan megölelt.
"Hiányozni fogsz."
"Te is nekem. Nagyon." - kulcsoltam kezeim köré. Pár pillanat erejéig így maradtunk, közel egymáshoz.

Kivezetett a szobájából és az utcaajtóig kísért engem. Elköszöntünk és belülről üresebben, mint eddig valaha elindultam haza. Istinél maradt a szívem, az övé pedig nálam, de csak kongtak a semmitől, a másik hiányától.
Az tartotta bennem a lelket, hogy még két csók vár ránk... na és egy egész nyár... addig még tudunk beszélni. Rengeteget.

Igazam volt, nagyon sokat csevegtünk a szünet közben, néha már egészségtelen mennyiségben. MSN-en, telefonon, de legfőképp személyesen, valamelyikünk szobájában. Az ígéretünkhöz pedig hűek maradtunk, nem estünk kísértésbe. Kivéve a két csókunkat, ami hát... több lett, mint kettő... Még mindig tisztán emlékszem mindre.