halál után~taekook |befejezett|

|4|

| ,, Az élet nem arról szól, hogy örökké a szétesés szélén imbolyogj! Az életet nem csupán túlélni kell, hanem megélni is."
Rachel Hollis |

          Június 10. Vasárnap

Reggel 7 óra. Sokáig aludt, de még így is fáradt volt. Talán ma is sikerül elaludnia, reménykedik benne.

Nem volt ereje felkelni, se kedve. Egész nap az ágyában akart feküdni, s csak nézni a plafont, gondolataiban elmerűlve. Szeretett volna még többet aludni, de nem ment neki. Lehet kialudta magát, csak nem érzi.

Az alvást feladva kelt fel a puha ágyából, majd útja a fürdőszobába vette. Tegnap nem tudott lezuhanyozni, így most megnyitva a vizet, levette ruháit, majd a szennyeskosárba dobta a darabokat. Belépve a zuhanykabinba, élvezte a forró cseppeket, melyek végig folytak porcelánfehér bőrén. Végignézett magán, majd elszörnyűlködve vette figyelembe, hogy lassan kijukasztja bőrét bordacsontja. Félt attól, ha mégegyszer összeesik bárhol, korházba kerül, és ő utálta a korházakat. Nem szerette az orvosokat, mert nem hitt bennük. Mióta Taehyungot bevitték oda, s benntartották oly' hosszú időre, elege lett az orvosokból, hiszen ha nem tesznek vele semmit, miért tartják bent? Miért olyan fontos benn tartani annyi ideig, ha úgysem foglalkoznak vele? Ezek fajta kérdések cikáztak fejében, majd megunva a maga testének áztatását, elzárta a csapot, kilépett a zuhanyzóból és megfogva egy törülközőt, derekára kötve ment vissza a szobájába. Felvéve egy boxert, szürke hosszúújjút egy fekete rövidnadrággal párosítva, megnézte telefonján az időt.
09:17. Tehát megint nem fog tudni csinálni semmit egész nap. Aztán hirtelenjében támadt egy ötlete.

Régen rajzolt már. Nagyon régen. Utoljára akkor rajzolt, mikor Taehyungot rajzolta le, ajándékként a fiúnak. Azóta nem. Azóta elfelejtette ezt az ötletet felvetni magában. Pedig imádott rajzolni. Volt, hogy csak vonalakat húzott, mégis művet alkotott. Nem tartotta ő magát művészi léleknek, mégis egy hobbi ként ezt el tudta képzelni.

Megkeresve egy papírlapot, ceruzák után kutatott. Rögtön ráakadt egy csomó grafitra, majd kezébe fogva egyiket, gondolkodott, majd gondolatmenetét le is vázolta a lapra.

Már órák óta rajzolt, mégis úgy tűnt, lehetetlen abba hagynia. Aztán utolsó vonalat megrajzolva a papírra, letette a grafitceruzát, s megnézte művét. Gondolatai végig egy ember iránt cikáztak. Taehyungot rajzolta le-újból-a lapra. Túl sokat gondolkodna a fiún? Hisz' már halott. Sokan mondták ezt neki, ő mégsem tudta kiverni a fejéből, ám nem is akarta. Örökre a fejében akarta tartani gondolatai 90%-át. Nem akart felejteni semmi módon sem. Az íróasztalán lévő naplónak nevezett könyvre pillantott. Megígérte édesanyjának, mindennap írni fog beléje. De ma nem akart. Nem akart semmiféle emléket felidézni, mert tudta, fájdalommat jár. Fáj neki visszaemlékezni, majd leírni legszebb emlékeit. Bár megígérte, ezt a napot mégis kihagyta. Ma egy naplómentes napot szeretett volna tartani. Felállva székéből, elindult pár falatot enni. Nem akart elájulni, megint. Ígyhát leérve a lépcsőn, konyha volt következő úticélja. Kinyitva a hűtő ajtaját, egy alma társaságában visszament szobájába, hogy megnézze, mit kell az utolsó iskolai hétben tanulni.

Nem értette, miért kell az utolsó napokat tanulásra használni. Egész iskolaévben ezt teszik, mégsem hadják abba. Még abban a pár napban sem.

Nagyot sóhajtva kereste tovább hétfői tankönyveit, majd megtalálva beletette táskájába, és feltápászkodott a földről.
Eszébe jutott, hogy házifeladat is volt. Nem szeretett volna azzal foglalkozni, úgyis mindegy, már nem sokára évvége.
Feladva az unatkozást, leült az íróasztalához, elővette azt a nyamvadt naplót, s kinyitva azt, új oldalt kezdett egy új emlékkel.

         Jungkook szemszög

,, Emlékszem, mikor elősször találkoztunk, mikor még nagyon fiatalok voltunk. Épp az anyukámmal mentem le a játszótérre, mikor megláttam egy kisfiút, aki csak zokog, mintha nem tudná abba hagyni. Odamentem hozzá és megkérdeztem, miért sír. De ő csak tovább sírt. Megelégelve ezt, átöleltem, magam sem tudom, miért. Egy idő után lenyugodott így elváltam az ölelésből, majd újra megkérdeztem
-Miért sírtál?
-Nem találom a szüleimet-folyt végig arcán egy könnycsepp, majd újra sírásba kezdett. Újra átöleltem, s megkérdeztem a nevét.
-Hogy hívnak?
-Kim TaeHyung-szipogta.
-Én Jeon JeongGuk vagyok. Nem lesz semmi baj, megtaláljuk a szüleid, csak ne sírj. Rendben?
-Re-rendbhen-még mindig nehezen véve a levegőt, de elindult utánam. Mikor odaértem anyuhoz, ki egy padnál ült, elmondtam, mi történt Taehyunggal. Azt mondta, segít megkeresni a szüleit, viszont nem tudta, hogy hol lakik a fiú. Miután Tae megadta a házszámot, és az utca címét, anya elindult megkeresni. Persze mentünk utána, hisz' nem akartunk egyedül maradni. Beszállva mindhárman a kocsiba, elindultunk, ahhoz a házhoz, amiről Tae beszélt. Odaérve az épülethez, anyu kiszállt a járműből, majd kopogott az ajtón. Egy harmincas éveiben járó nő nyitott ajtót, majd miis kiszállva az autóból, Tae egyből odaszaladt az-mint kiderült-anyjához, majd szorosan átölelve, újra elkezdett zokogni.
Elváltak egymástól, majd Tae odafordult hozzám.
-Köszönöm, hogy segítettél! Nagyon hálás vagyok neked és az anyukádnak. Lennél a barátom, JeongGuk?
-Oh, ugyan, nem kell megköszönni, szívesen segítettünk-mondta mosolyogva anya, én pedig bólintva egyet rámosolyogtam Taera, aki tudta, kérdésére adtam néma feleletet.
És onnanstól elválaszthatatlanok lettünk. "

Fáradtan tette le tollát, mintha egy könyvet írt volna. Felkelt az asztaltól, majd befeküdve az ágyába, a plafont bámúlva gondolkodott. Aztán magaelé képzelte Taehyungot, amint téglamosolyával nevet Jungkookkal együtt. Felejthetetlen volt a fiú számára az a mosoly. Akár csak az alkohol, bódító hatása volt a fiatalabb számára. Minden áron azt a mosolyt szerette volna látni, így ahányszor csak lehetett, boldoggá tette Taet. Bár ez vissza fele is volt. Ha Tae szomorúnak látta a szőkehajút, azonnal bologgá akarta tenni, bármi áron. Ha már önmaga nem volt boldog.

Hi! Újabb résszel bővűl a könyvem, viszont ez egy kicsikét unalmas és rövid rész lett. Emiatt elnézést kérek! A következő részre lehet várni kell, mert nem igazán van ihletem, milyen emléket írjak le legközelebb. De, addig is további szép napot és kellemes nyarat mindenkinek!🎅