Angyalt szárnyáról

6.

- Na, irány aludni Lucifer! Holnap korán kezdem az okítást. Jobb, ha kipihened magad, mert hosszú napunk lesz! – felelte Chan, én pedig elindultam felfelé. Az emeletről még egyszer visszanéztem Chanra, akin tisztán látszott, hogy mennyire nem tetszik neki az, hogy én itt vagyok. Csak egy koloncnak éreztem magam a nyakán.

Mikor beléptem a szobámba, megláttam egy alsót az ágyamra dobva. Chan említette, hogy le kellene dobnom a ruháimat és ezt kellene felvennem az alváshoz. A felsőmet könnyedén levettem, de mikor már ott jártam, hogy a nadrágot is letoltam magamról, egy pillanatra hidegség futott át gerincemen. Talán szégyellném a testemet? Megragadtam az utolsó ruhadarabot is, miközben magamat bámultam a tükörben, aztán egy mozdulattal letoltam magamról. Egy sikoly szakadt ki torkomból, amit próbáltam elfojtani, miközben kiléptem a levetett ruhákból és a lábamat beleakasztottam a friss és használatlan anyagba.

- Mi történt? – hallottam meg az ajtó irányából és megfordultam térdig felhúzott alsóval. Láttam, ahogy Chan szemei kidülledtek és zavartságot fedeztem fel az arcán.
- Semmi, csak öltözök – válaszoltam és feljebb cibáltam magamon a ruhadarabot.
- Nem értem miért kell visítani öltözés közben – fordult el tőlem – húzd fel teljesen a gatyát magadon!
- Ha? – nem értettem a reakcióját. Aztán eszembe jutott valami. – Azt hittem ugyanolyan a testünk és csak a nőket teremtették másnak. Vagy talán bűnt követsz el és ehhez a testhez vonzódsz?
- A melegség nem bűn, bár miért is egy bukott angyallal akarok ezen veszekedni – vakarta meg a fejét és visszafordult felém. Megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor már takarásban volt, amit ő nem annyira akart nézni. – Egyébként a lányokat szeretem, de most már lámpaoltás, aludj! Ha valamire szükséged van, a folyosó végén balra van a szobám – motyogta, majd alig hallhatóan hozzátette. – Jó éjt, Changbin! – botorkált el.

Miután Chan odébbállt, még egyszer letoltam magamról az alsómat és méregetni kezdtem magam. Még hozzá kell szoknom a méretekhez.

A kapcsolóhoz léptem és megérintettem úgy, ahogy azt a vezetőm bemutatta. Mikor minden elsötétedett, egy hatalmasat ugrottam, hogy gyorsan az ágyba kerülhessek. A sötétség félelmet keltett bennem. Magamra húztam az ágy végébe tűrt anyagot, ami alól csak a két szemem látszott ki és az ablakon át kinéztem, amelyen apró fénycsíkban bevilágított valami. Most először kezdett el hiányozni a pokol, amely már olyan ismerős volt. A Föld sokkal ijesztőbbnek tűnt a hatalmas ismeretlenséggel. Na, meg persze a szárnyam sem volt a hátamon, amely mindig megnyugtatott. Keresnem kellett valamit, ami ugyanolyan hatással van rám, mint a szárnyam volt.

Kikászálódtam az ágyból és hatalmas sebességgel robogtam végig a folyosón, amerre Chan mondta.
- Chan! – kiáltottam el magam és kitapogattam, hogy merre tudok eljutni hozzá a sötétségben.
- Mi van már megint? – végre hallottam a hangját és így könnyebben jutottam el hozzá.
- Félek! – pattantam be mellé az ágyába. Megéreztem a meztelen testét a saját bőrömön, amelyet rövid habozás után magamhoz öleltem.
- Te ugye nem gondoltad azt, hogy itt fogsz aludni? – rúgott belém egy hatalmasat, mire hamar a földön találtam magam. Meghallottam egy halk neszezést, mire ismét megborzongtam. Hátamon a szőr felállt és remegésbe kezdett az egész testem.
- Chan! – másztam be újra hozzá és belefúrtam az arcomat a testébe.
- Már most az agyamra mész! – kiáltotta el magát, mire én még jobban magamhoz szorítottam. Hatalmasat sóhajtott és éreztem, ahogy beborítja valami puha anyag a testemet. Chan betakart. – Csak ma este – dörmögte, én pedig azonnal megnyugodtam.

Chan lesz az én földi szárnyam!