Angyalt szárnyáról

8.

Miután feltöltöttük magunkat, úgy éreztem, mintha nem járnék, hanem sokkal inkább gurulnék.
- Bang Chanie! Miért érzem úgy, mintha gurulnék? Hatalmas a hasam – simogattam említett testrészemet.
- Ha forogni kezd a gyomrod, akkor szólj, mert pucolunk haza. Nehogy nekem az útra csinálj, mert akkor engem is leszégyenítesz, nem csak magadat – válaszolta, miközben papírokat adott át valakinek. – Fizetek – pillantott felém.
Ó, tehát az a pénz.
- Egy rózsaszín tejet szeretnék! – hallottam meg jobb oldalról. Egy vékony testalkatú fiú állt ott. A ruhái méretekkel nagyobbak lehettek rá, de igencsak jól állt rajta. Szőke haját tűrögette, amelyet a huzat folyamatosan összeborzolt. Nem lehetett idősebb a földi énemtől.
- Na, mehetünk, ha befejezted a bambulást! – szólt rám Chan és a hasamba húzott egy kicsit. Úgy éreztem, mintha kilyukasztotta volna a gyomromat.
- Áu! – kiáltottam fel és szemem sarkából észrevettem, hogy a fiú felénk pillant. Először elnevette magát, majd mikor Chant is kiszúrta, mintha fülét, farkát behúzta volna. – Chan, nem tudod, ki az a fiú? Szerintem nagyon fél tőled – böktem irányába, de hiába, mert gyorsan elhúzta a csíkot, kezében egy pohár rózsaszín innivalóval.
- Nincs is ott senki te dinka! – pöckölte meg orromat ujjával.
- Már kezdem érteni miért – dörzsöltem orromat bosszankodva.

A nap további részét tanulással töltöttem. Jártuk Szöult és mindennek elmondta a nevét, amire rákérdeztem, hogy mi. Egyre több szó duzzasztotta a fejemet, de álltam a sarat és erősen memorizáltam. Megtudtam azt is, hogy mi az a valami, amibe az emberek beszélnek és nekem is lett egy olyanom.

- Chan, az enyém nem működik! – mutattam Channak, amikor elhagytunk egy telefon boltot. A hátulján egy alma volt és valaki beleharapott.
- Majd otthon feltöltjük és elmagyarázom, hogy kell használni.
- Rendben – emeltem fülemhez a telefonomat és úgy tettem, mint a velem szembejövő emberek. – Szívem, nem tudok hazaérni nyolc előtt! Dolgoznom kell! – utánoztam le egy férfit, aki mellettünk robogott el.
- Mégis mit csinálsz? – nevetett fel Chan mellettem.
- A szívemmel beszélek! Ne zavarj, dolgozom! – csaptam rá a vállára és figyeltem a földbe taposott zebrákat, amelyeket próbáltam átlépni.
- Olyan vagy, mint egy gyerek! – ragadta meg a vállamat és közel húzott magához, átölelte vállaimat és úgy mentünk tovább.
- Én csak vigyázok, hogy ne tapossam jobban az útba a zebrákat! Vigyázzon! – kiáltottam el magam, amikor megláttam egy idős nőt, ahogyan egy bottal megüti minden egyes lépésekor a zebrákat.
- Magának meg mi baja? – emelte magasra a botot, amivel majdnem sikeresen eltalált.
- Nem jó dolog kikezdeni a botos és táskás nénikkel, veszélyesek! – ragadta meg a karomat Chan és futásnak eredt.
Tényleg ijesztő volt.

Fogalmam sem volt mégis merre tartunk, de élveztem az egészet, egészen addig, ameddig kicsit honvágyam nem kezdett lenni. Eszembe jutott az angyal lét és, hogy mennyire élveztem is a többiekkel repkedni és kergetőzni, mikor még csak annyi volt a dolgom, hogy megtanuljak repülni. Hányszor kellett elkapnia a többi angyalnak, mikor leestem a felhőkről! Hányszor húztuk fel a barátaimmal az arkangyalokat azzal, hogy belógtunk a számunkra tiltott helyekről!

- Te meg mit szipogsz, ha? – lökött meg Chan a vállával, mire kissé visszatértem a gondolataimból.
- Semmi, csak gondolkoztam valamin.
- Töröld le a könnyeidet, mert lassan végigfolynak az egész arcodon – állított meg és a kezembe nyomott egy kendőt. Pár pillanatig csak gyűrögettem, mire Chan kikapta a kezemből. – Nem hiszem el, hogy el kell játszanom az anya szerepét! – nyomta arcomhoz és elkezdte felitatni a cseppeket. – Elárulnád, hogy miért sírsz?
- Csak eszembe jutott a gyerekkorom, és kicsit hiányzik az angyallét. Azt hiszem honvágyam van – motyogtam.
- De hát itt még mindig gyerek vagy – nevetett fel hitetlenül. – Tudsz focizni? – kérdezte tőlem, mire csak rámeredtem. – Á, hülye kérdés volt.

Chan előkapta a telefonját és sebesen elkezdte nyomogatni azt. Az eszköze többször is csengett és mindenféle fura hangot adott ki. Közelebb húzódtam hozzá és próbáltam leolvasni, hogy miről van szó. Chan valakiket elhívott focizni, valamint egy labdát keresett.

J.One:
Most van tesi óránk. Lógjatok be
a hátsó kapun.
Lefogadom focizni fogunk.

Dandy.Min:
Szerintem is.

CB97:
Teljesen kiment a fejemből,
hogy ti suliban vagytok.

Lee.Ho:
Kihagytok engem és Woojint a fociból?
Ezért labda helyett a hátsótokat
formázom át a lábammal!

FoxIN:
Hyung! Nekem rajz órám lesz,
nem jobb lenne suli után?

Hyun.Jintonic
Délután neked csendes pihenő van!
Művészkedj csak.

CB97:
Akkor mindjárt érkezünk,
aki nem tud jönni,
azzal majd bepótoljuk.

FoxIN:
Hogy én mennyire
utállak Hyunjin!

*J.One=Jisung
Dandy.Min=Seungmin
CB97=Chan
Lee.Ho=Minho
FoxIN=Jeongin
Hyun.Jintonic=Hyunjin

Várom már, hogy végre Changbin is sulis legyen. Akkor nem lesznek uncsik a részek.