Lesz Ami Lesz

9. Fejezet (Elizabeth Szemszögéből)

Este felé az orvosok haza engedtek, de az orromra kötötték, hogy egyek sokat, és aludjam ki magam. Felvettem a saját ruháim, és elindultunk haza. A nappaliba beérve a bátyám hirtelen elnevette magát.

- Téged aztán tényleg nem lehet egy könnyen lerázni. – mondta mosolyogva.

Nem láttam tőle semmit mivel három fejjel magasabb volt nálam. Miután ellépett előlem megláttam kinek beszélt. Ace állt a kanapé előtt. Amikor meglátott oda rohant hozzám, és szorosan megölelt.

- Nagyon aggódtam érted. – suttogta a fülembe.

- Jól vagyok, csak keveset ettem, és nem aludtam ki magam.

- Ugye erről nem én tehetek? – kérdezte halkan a szemembe nézve.

- Dehogyis. – mosolyogtam.

Nem tudom mi ütött belém, de arcon pusziltam.

- Köszönöm.

- Nincs mit köszönnöd. – nyögte ki halkan.

Szegényt eléggé lesokkoltam.

- Apa! – kiabáltam a konyhába sétálva.

- Kicsim! – szaladt oda hozzám. – Jól vagy? Beakartam menni hozzád, de a bátyád azt mondta csak egy ember lehet bent nálad. Egész nap tiszta ideg voltam. – hadarta el és egy puszit nyomott a homlokomra.

- Minden rendben, de azt hiszem, mutatnom kell valamit. – húztam sejtelmes mosolyra a szám.

- Mi lenne az drágám? – nézett rám értetlen arccal.

Elakartam takarni a szemét, de nem értem fel, így segítséget kértem Matthew-tól. Amíg ő kikísérte apát, Ace-el az oldalán, addig én előre szaladtam Alice-hez.

- Állj ide! – húztam magam elé.

A bátyám kikísérte John-t, és elengedte a szemét.

- Meglepetés! – kiabálta mosolyogva a nővérem.

- Alice? – nézett rá apa.

A szeme megtelt könnyekkel, majd szorosan magához ölelte. Soha nem láttam még ezelőtt apát sírni. A látványtól az én szemem sem maradt száraz. Oda sétáltunk a bátyámmal és egy kis családi kört alkotva összebújtunk.

- Gyere már te majom! – néztem rá Ace-re.

Elmosolyodott és mellém lépve csatlakozott.

Az este további része gyorsan eltelt. Apa Alice-el beszélgetett. Végül is volt mit pótolniuk. A bátyám és barátja szokásukhoz híven videojátékoztak. Én pedig a fotelben ültem és telefonáltam Selena-val.

- Amúgy csajszi. – váltott hirtelen aggódóra a hangja.

- Hmm? – kérdeztem miközben felhúztam a lábam magam alá.

- Lucas nem is keresett?

- Azt hiszem, nem érdekli, hogy mi van velem. – mondtam csalódottan.

- Nem akarlak elszomorítani, vagy valami, de... - itt tartott egy kis szünetet. – úgy hallottam, hogy fogadott Even-el, hogy simán fel tud szedni, és megfektetni. – fejezte be.

- Az nem lehet. Azt mondta szeret. Sel, biztos valamit rosszul értelmeztél. – mondtam a kelleténél hangosabban, könnyes szemmel.

A fiúk megállították a játékot, és rám néztek.

- Sajnálom. Én sem ilyennek ismertem. Even egy tuskó, bármibe bele tudja rángatni. Ne akadj ki rögtön, lehet nem saját akaratából ment bele ebbe az egészbe. – próbált nyugtatni.

Itt már teljesen kivoltam. Kapkodtam a levegőt, hogy vissza tartsam a feltörő zokogást. Matt és Ace aggódó tekintettel fürkésztek. Felálltam és felsiettem a szobámba, az ajtót pedig kulcsra zártam.

- Hahó! Itt vagy?! – hallatszott a kiabálás a telefonból, amit idő közben az ágyamra dobtam.

- Igen. – hangosítottam ki.

- Undorító, amit veled tett. Ha meglátom, komolyan megfojtom egy kanál vízben. – dühöngött.

- Átjössz? – mondtam a telefonba.

- Indulok. – nyomta ki.

Leültem az ágyra, és tárcsáztam azt a bizonyos számot.

- Szia szerelmem! Hallottam mi történt, jól vagy? – szólt bele a telefonba vidáman.

- Igen, jól vagyok. De lenne itt egy kis bökkenő. – mondtam.

- Mi a baj?

- Szakítok veled, és nyugodtan közölheted Even-el, hogy a fogadás bukott, mert nem szerettelek.

- Neked mi bajod van? Miről beszélsz? – értetlenkedett, de hallottam a hangján, hogy ideges.

- Egy vesztes vagy "szerelmem". – nevettem.

- Hallgass meg kérlek. – pánikolt.

- Jut eszembe, majdnem elfelejtettem. Csókolóztam Ace-el. Csak ennyit akartam, puszi. – nyomtam ki.

Nem vártam meg a válaszát. Lementem, hogy igyak egy pohár vizet, amikor csengettek.

- Majd én nyitom! – kiabált Matt.

- Köszi! – válaszoltam.

- Szia Selena. – hallottam meg hangját.

Gondoltam hallgatózom egy kicsit, hogy beszélnek-e valamit. Esetleg egymásról.

- Hali. – hallottam meg barátnőm remegő hangját.

- Nagyon csinos vagy ma. Vagyis mindennap az vagy, csak most különösen. Na jó, ebből nem jövök ki jól sehogy. – fogta a tarkóját a bátyám.

Jót nevettem ezen az egész műsoron.

- Köszönöm, de nem mehetnék be? Elég hűvös már az idő idekint. – nevetett Sel.

- Jaj, de bunkó vagyok. Persze gyere, érezd magad itthon. Elizabeth a konyhában van. – adta át az információt a bátyám.

- Rendben. – indult el barátnőm, az említett helység felé.

Én gyorsan vissza szaladtam, hogy nehogy meglásson. Kaptam volna a fejemre, az biztos.

- Megjött a megmentőd! – állt meg előttem, és feltartotta a magasba a zacskó édességet.

- Ideje volt. – nevettem.

- Hoztam mindent. Fagyi, csoki, gumicukor, és egy kis pia. – húzta elő táncolva az üveg bort.

- Nem is te lennél. – mosolyogtam.

- Én azt mondom, nézzünk valami horrort. – fogta meg a dolgokat és elindult a nappaliba.

Kivettem a szekrényből négy poharat és utána mentem.

- Hé fiúk! Néztek velünk valami ijesztő filmet? – húzogattam a szemöldököm.

- Benne vagyunk vágták rá egyszerre.

- Kérem, keresek valami jót. – nyújtottam a kezem, hogy Ace ide adja a laptopot, amit épp használt.

Ahelyett, hogy ide adta volna megfogta a kezem és nemes egyszerűséggel bele rántott az ölébe és a lábamra tette.

- Én is látni akarom. – mosolygott.

- Mi lesz itt. – füttyögött a bátyám.

- Filmnézés. – válaszoltam és leültem a morcos fiú mellé.

- Így fázik az ölem. – tette keresztbe a kezét durcásan.