Lesz Ami Lesz

12. Fejezet (Elizabeth Szemszögéből)

Végül az ajtó mellett állva megtaláltam Mr. Peterson-t. Megköszönte a szervezést, és megdicsért minket. Megbeszéltük, hogy ő fogja felolvasni a bálkirály és királynő nevét. Végül visszamentem a többiekhez.

- Már azt hittem egyedül kell táncolnom az egész bál alatt. – nézett rám nevetve Ace.

- Ugyan már Evens, bármelyik lányt megkaphatod. Ezt a kijelentésed ugye te sem gondoltad komolyan? – incselkedtem.

- De egyik sem te vagy. – nézett rám komolyan.

- Még jó, tudtommal nincs ikertestvérem. – nevettem.

- Rontsd már el a pillanatot, légyszíves. – forgatta meg a szemét.

- Oké. – nyújtottam ki a nyelvem.

- Hölgyem, egy tánc? – nyújtotta a kezét.

- Benne vagyok, Uram! – fogadtam el.

Már legalább egy órája jobbra-ballra dülöngéltünk, amikor én már meguntam és meg is szomjaztam.

- Elmegyek egy pohár vízért. – léptem egyet hátra.
- Már te is untad? – nevetett.

- Na jó, igen. De szomjas is vagyok. – mosolyogtam.

- Oké, ha keresnél, a színpadnál leszek. – mutatott maga mögé.

Én csak bólintottam és már el is tűntem a tömegben. Szereztem vizet, és kimentem az épület elé egy kicsit. Már sötét volt, a levegő pedig eléggé lehűlt.

- Szia Liz. – állt meg mellettem Aron, az egyik osztálytársam.

- Hello. – mosolyogtam.

- Hogy- hogy ide kint vagy? Ráadásul egyedül?

- Ace-el jöttem, csak tánc közben megszomjaztam és gondoltam levegőzöm egy kicsit. – válaszoltam.

- Értem. – nézte a cipője orrát.

- Na és te mit keresel idekint? – fordultam felé egész testemmel.

- Elszívtam egy cigit, meg kijöttem Melissa táskájáért. Az autóban hagyta. – tette zsebre a kezét.

- Mióta is vagytok együtt? – érdeklődtem.

- Négy napja voltunk fél évesek. – mosolygott.

- Aranyosak vagytok.

- Köszönjük. Viszont én most megyek, még a végén azt hiszi elszöktem. Nem sok kedvem volt jönni, nem vagyok az a bálozós fajta. – nevetett.

- Nyugi én sem. Várj, jövök veled.

Ő csak bólintott és vissza mentünk a nagy terembe. Elköszöntünk egymástól és elindultam megkeresni Ace-t.

- Vissza jöttem. – piszkáltam meg a vállát.

- Most akartam indulni, megkeresni téged. – nézett rám.

Én csak elmosolyodtam és elvettem a mikrofont, hogy felhívjuk a diákok figyelmét. Felsétáltunk a színpadra és elővettük a szavazatokat.

- A bálkirálynő nem más, mint – tartottam egy kis szünetet. – Melissa Justin. – kiabáltam a mikrofonba. – Kérlek, fáradj fel, hogy átadhassuk a tiarád. – mosolyogtam.

Rátettem a fejére az ékszert és megtapsoltuk.

- A bálkirály pedig nem más, mint – hallottam, ahogy Melissa szíve majd kiugrik a helyéről az izgalom miatt.
- Aron Anderson! – olvasta fel a nevet Ace.

Át adta neki a koronáját és megtapsoltuk őket. Lesétáltunk a zene pedig újra felcsendült.

- Te sem láttad mióta megérkeztünk a bátyám és a húgod? – hajoltam Ace füléhez, hogy hallja, amit mondok neki.

- De, ott vannak a lépcsőn. – mutatott egy párra, akik eléggé egymásra találtak.

- Lassan lenyelik egymást. – nevettem.

- Ilyen két ember, ha szereti egymást. – nézett komolyan a szemembe.

Oda hajolt hozzám és szenvedélyesen megcsókolt.

- Liz, már napok óta kérdezni akartam valamit. – komolyodott el.

- Igen?

- Leszel a barátnőm? – kérdezte halkan miközben idegességében nem győzte ropogtatni az ujjait.

- Figyelj. – sóhajtottam.

Ijedten rám nézett.

- Tudod, mióta várok erre? – nevettem. – Igen!

Elmosolyodott és felkapott az ölébe, majd megcsókolt.

- Annyira imádlak. – döntötte a homlokát az enyémnek.

- Én is téged. – mosolyogtam.

Leugrottam az öléből és megigazítottam a ruhám.

- Mennyi az idő? – állt meg mellettem Matthew.

- Hajnali fél három. – nézett az órájára Ace.

- Nem megyünk haza? – kérdezte ásítva Selena.

- Induljunk. – nevettem.