7.rész

13.6K 192 2
                                    

Meglepődtem annyira hirtelen ért ez az egész, sőt szinte le is sokkolódtam
-Na, mi lesz, nem válaszolsz, vagy esetleg nem akarsz eljönni velem?
-Jaj, nem, vagyis de csak meglepődtem, hogy ilyenfajta fiúk, mint te nem szokásuk randizgatni, tudod, ők inkább lyukra mennek
-Nekem mondod? De téged többnek tartalak annál te más vagy én esküszöm ilyet még nem éreztem egy lány iránt sem.
-Igen?-közeledtem felé
-Pedig már volt sok lánnyal dolgom
-Na és itt rontottad el a pillanatot, gratulálok-és megtapsoltam
Leültem a kanapéra és egy pillanatig próbáltam úgy tenni mintha itt se lenne, és egyedül lennék.
James szemszöge:
Nem tudom mit tettem hisz én csak az igazságot mondtam. A kapcsolatokban az a fontos nem, ha igazat mondunk egymásnak és én már az elején így tettem szóval ez dicsérendő szerintem, de ahogy látom, ő pont nem megdicsér, engem annál inkább hozzám se szól, csak ül, egyedül mintha itt se lennék. Lehet elkéne mennem, de nem az nem jó megoldás, mert nem teljesítettem azt, amiért valójában jöttem.
-Elisa!-szóltam hozzá kissé fennhangon-Legalább elmondhatnád miért vagy ilyen, megjött a mikulás azért vannak ilyen hangulatingadozásaid?
-Aha, valószínű, hogy ezt majd pont veled fogom megosztani
-Jólvan na, én csak próbáltalak valahogy szórabírni
Elisa szemszöge:
Nem nagyon értem mire jó ez az egész húzzon már el a fr*ancba, de komolyan-keringtek bennem a felgyülemlett gondolatok
Arra eszméltem fel, hogy hirtelen beugrott mellém, és megragadta a kezem
-Ami óta itt vagyok, én csak próbálkozok tényleg én még sosem csináltam ilyet
-Lehet nem kellett volna elsütnöd azt a mondatot, hogy „Pedig már sok lánnyal volt dolgom”. Lehet, akkor máshogy állnék hozzád
-És mit kéne tennem, hogy megbocsáss és randizz velem?
-Békén kéne hagynod engem-lehet ez a válasz túl erős volt
-Jó hát akkor én most szerintem megyek-Elindult az ajtó felé közepes gyorsaságú léptekkel.
Rámarkolt a kilincsre és éreztem, hogy nem volt fer, amit mondtam
-James!-szóltam utána
-Mond-válaszolt kissé megtört hangon
-Elmegyek veled adok neked egy esélyt, még egy ilyen  sz*ar kezdet ellenére is-megsajnáltam őszintén csak azért adtam be a derekam
Gyorsan visszafordult és megölelt majd a fülembe súgta „Köszönöm”, én erre csak megráztam a fejem és élveztem a pillanatot…
/Itt is lenne a második fele.Tisztába vagyunk vele, hogy sok párbeszéd van ebben és az előző részben is de reméljük így is tetszik nektek😊.Tanácsokat nyugodtan írhattok./

Miért ilyen jó? (18+)  Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt