24. rész

10.4K 165 55
                                    

Amikor először hatolt belém igen erős fájdalmat éreztem, tudtam hogy gyengéd lesz hozzám ezért a tempó sem volt gyors. Éreztem ahogy halkan a fülembe suttogja hogy na milyen Elisa élvezed?- erre válaszként annyit mondtam hogy mehet gyorsabban. Minden egyes lökéssel enyhült a fájdalom érzet. A végére már tényleg a kéj uralkodott minden felett.

James szemszöge

Mikor megláttam Elisát ruha nélkül, tudtam hogy képtelen leszek annyiban a hagyni és nem hozzáérni, nem a magamévá tenni. Éreztem ahogy az alsó részem elönti a melegség mely mint egy parancs volt számomra hogy cselekednem kell. A zuhanyzóban a heves játékunk után, felhelyeztem a gumit, és  belé hatoltam. Tudtam, hogy nem lehetek vele durva csak akkor ha ő kér meg arra, hogy változtassak a tempón, amit meg is tett. Egyre hevesebbek és hevesebbek voltunk amíg a végére mindketten elmentünk. Mikor ezután ránéztem ahhw annyira gyönyörű, egyszerűen megőrülök tőle, láttam rajta hogy kimerült csakúgy mint én ezért miután felöltöztünk a ruháim csurom vizesek voltak de mit is számít már ő is felöltözött és kisétálltunk az edzőteremből együtt. Haza kísértem, úgy tűnik most már minden rendben, az ajtóban még búcsúzóul megcsókoltam, majd végignéztem amint bemegy a házba. Életemben nem volt még ilyen lánnyal dolgom, mint Elisa. Ez minden eddigit felülmúlt.

Elisa szemszöge:

Belépve a házba őrjítő ürességet éreztem. Őszintén szólva azt gondoltam, hogy az első alkalom rosszabb lesz. Viszont már sok embertől hallottam ez változó. Függ az embertől és az érzelmektől, függ a szituációtól, a helyszíntől és az érzékiségtől is. Szerencsésnek vallom magam, hogy James Morgannel, mondhatni a suli leghelyesebb csávójával élhettem át az első alkalmat. Nyilván nem érzelemmentes volt az egész, mivel szerintem érzelemmentes szex nem létezik. Ha megtörténik az abból kifolyólag, mert mind a két fél akarja a másikat. Tudom. hogy ebből több lesz, mint csupán testiség. Mivel túl fáradt voltam tovább ezen gondolkodni, inkább lefeküdtem aludni.

James szemszöge:

Alvásra készültem. Már az ágyamban voltam és éppen betakaróztam, amint egy emailt kaptam. Érdekes az ilyen, mert nem nagyon szoktam emailt kapni, de ennél is érdekesebb volt a feladója. Amy volt az. Ettől már nagyon régen tartottam, de tudtam, hogy egyszer bekövetkezik. Pont akkor, mikor az életem kezd a lehető legjobb irányba fordulni. Már-már szerelmesnek mondhatnám magam. Hogy ne kavarjon bele ez a dolog Elisaval, inkább kitöröltem az üzenetet anélkül, hogy elolvastam volna. Ez  nagy hiba volt.

Kamu telah mencapai bab terakhir yang dipublikasikan.

⏰ Terakhir diperbarui: Jun 18, 2020 ⏰

Tambahkan cerita ini ke Perpustakaan untuk mendapatkan notifikasi saat ada bab baru!

Miért ilyen jó? (18+)  Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang