12.rész

11.3K 157 11
                                    

James szemszöge:

Mikor Elisa bele egyezően elmosolyodott teljesen megőrített. Fölé másztam és elkezdtem őt gyengéden kényeztetni az ujjaimmal. Tudtam, hogy ez nagyon új számára ezért nem is akartam többet. Azt látva, hogy őt ez mennyire beindította mentem rávetettem volna magam, de nem tehettem bírnom kell a véremmel. Ezt most nem akarom elrontani, Elisa túl fontos számomra ami fura mert eddig sosem éreztem ilyesmit. -Talán szerelmes vagyok?-

Elisa szemszöge:

Már majdnem elmentem, de nem várta meg direkt abba hagyta, a számból akarta hallani, hogy még akarom. Ebben a helyzetben igen nehéz leállni, így folytatásra utasítottam

-Kérlek folytasd!

-Várnod kell- mondta higgadtan

-Mégis mire?

-Azt akarom, hogy az első együttlétünk alatt élvezz el először

-De én most akarom!

-Szívem nélkülem úgysem fog menni

-Akkor mikor először szexszelünk direkt nem hagyom  majd magam

-Azt még meglátjuk- mondta melyet egy kacsintás követett

Ezután egy csókot kaptam a nőiességemre és lemászott rólam. Bevallom kicsit megharagudtam rá mert ha már elkezdte miért hagyta félbe, nem szeretem az ilyet. Elindultunk, és szótlanul bámultam kifelé az ablakon, ami rögtön neki is feltűnt.

-Minden oké?-kérdezte

-Ja-egy szóval válaszoltam

-Nem úgy látom

-Most kicsit felb*sztál ezzel az egésszel

-Sajnálom, de hidd el én csak jót akartam

-Aha-válaszoltam flegmán 

Hirtelen az államat megfogva maga felé fordította a fejem 

-Velem te ne legyél flegma

Közelebb hajoltam hozzá és vezetés közben a fülébe súgtam

-Mert ha igen mi lesz?

Erre ő hirtelen kikanyarodott és a semmi közepére leparkoltunk az autóval…

Költői kérdés:
*Elise a közeljövőben betöltse a 17-et?*

Itt is lenne egy újabb rész. Tudjuk elég régen volt már új rész de most itt van szóval reméljük tetszik nektek😊

Miért ilyen jó? (18+)  Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang