Fekete Csillag

2. fejezet

– Még mindig nem hiszem el, hogy kikaptál a Kutyáktól – ismételte magát Kolos, ahogy ismét a kaja felé nyúlt, egy szem ropogtatnivalót a szájába ejtett. Hosszú lábai kinyújtva hevertek a kórház csempepadlóján, hátát az ágynak vetette.

– Márpedig kishíján otthagytam a fogam – ismerte el Ada. – Sokan voltak ellenem – magyarázta –, pedig Kutyát már az elején kinyírtam.

– Komolyan nem bírom felfogni, hogy élsz. – Kolos az ajtót bámulta.

– Én sem nagyon – értett egyet Ada. Az ágyon ült törökülésben, és ő is a zacskóból mazsolázott. – Eddig nem hittem a szerencsében, de ez még annak is nevetséges.

– Ez nem a szerencséről szólt. – A magas srác a fejét hátrahajtva nézett a lányra. – Hanem arról, hogy abban a rohadt bandautánzatban, ahol ráadásul voltak huszonöten, egyiknek se jutuott eszébe levágni a fejedet, vagy legalább egy kést ereszteni a homlokodba, hogy tényleg ottmaradj. Ezek ennyire hülyék? – Kolos felemelte a karját, ujjaival puskát formázott, és Ada homloka felé célzott. – Nem kellett volna más, csak egy pengécske a homlokodba, baba, és az agyad többet nem bírja regenerálódásra a testedet. – Ada egyenesen a fiú ujjába nézett. Rémisztően közelinek érezte ezt az élményt, a szívverése gyorsulni kezdett. – Én tisztában vagyok vele, hogy meg tudod magad védeni, de akkor eszméletlen voltál.

– Itt okoskodsz nekem, közben az enyéimre nincs, aki vigyázzon – jelentette ki Ada, tudomást sem véve az előbb elhangzottakról. Nem akart róla beszélni.

– Egy telefonhívásnyira vagyok a többiektől. – Kolos előkapta a zsebéből a készüléket. Vékony, fémes csillogású darab. – Csak hívnak, és én rohanok.

– És miért nem a fatelepről rohansz?

– Szabadnapot vettem ki, hogy szórakoztathassalak – vigyorgott a srác. Boldog, gyermeki vigyora volt, emiatt nem tudott rá Ada soha haragudni.

– Hiány van a munkaerőpiacon, és te itt lopod a napot. Na, szép – viccelődött.

– Az egészségügy is siralmas, te mégis itt foglalod az ágyat egy egyfős kórteremben, és hamis kötéssel a karodon meg a lábadon parádézol, és kidobod a kukába a kórházi kosztot – kontrázott rá Kolos.

– Ezt úgy mondod, mintha önszántamból ülnék itt, de a doki szerint nem hiteles, ha egy ilyen eset után csak úgy hazaszambázom már másnap – magyarázta Ada, ahogy újabb adag rágcsát vett a szájába.

– Mert ki ez a doki, amúgy? – Kolos is a zacskó felé nyúlt. – És miért is bízhatunk benne?

Ada még nem nyelte az utolsó falatot, a foga közé szorította, úgy válaszolt.

– Apám bandájába tartozott – felelte.

– Ez nem valami meggyőző indok. – Kolos tele szájjal beszélt. – Könnyen lehet, hogy az Alakulatnak dolgozik.

– Az Alakulat írtja az elfajzottakat, nem tartanak kettősügynököket.

– Mert bizonyította, hogy elfajzott? Csorbult ki már kés a bőrén?

Ada habozott egy pillanatra, de összeszedte az érveit.

– Elsőként: tisztában volt vele, hogy csak egyetlen bandavezér van egész Budapesten – kezdte. – Az Alakulat nincs tisztában a rendszerünk működésével.

– Legjobb tudomásunk szerint – egészítette ki Kolos. – Egy spicli viszont bőven elég.

– Az elfajzottak nagy része nincs is tisztában ennek az egésznek a működésével – magyarázta a lány. – Bandavezérek és elsőtisztek pedig nem hiszem, hogy köptek volna.