Mostoha (H.S. ff)

Előhang

Katherine az asztalra helyezte a fésűt.

El igazította szoknyáját, utoljára végig simított a kristály kék anyagon.
A falon lévő órára pillantott, magában nyugtázva, alig percek vannak hátra a fogadásig.
Katherine nagyjából másfél éve él egy gyermek otthonba - édesanyja prostituált, édesapja pedig alkoholsita. Ebből kifolyólag az állam 13 év után el választotta őt szüleitől.

Bár megeshet, hogy rosszul hangzik a családi háttere - de édesanyja minden össze kapart pénzét Kath ruháira, iskoláztatására költötte. Édesapja is dolgozott - állapotát leszámítva egy kisebb gyárban tengette napjait, ahol bár többször is ki akarták rúgni, egyedül Kath miatt hagyták dolgozni. Az emberek tudták, milyen nehéz nekik - a legtöbb alkoholista édesapa bántalmazza a családját, de George - az édesapja - minden délután munka után játszott a lánnyal. Barbiezott, kártyázott, minden olyan játékot, ami a lányának megfelelt.

De mikor egyik nap beállított hozzájuk a gyámügy, minden tönkrement - elvették a kislányt, hiába mondta, neki ott jó, ahol van. Nem voltak megfelelőek a körülmények.
Azóta a lány hatalmas változásokon esett át - mint testileg mint lelkileg.
Azóta egyszer sem hallott semmit a szüleiről, és nem volt biztos benne, hogy akarna hallani bármit is róluk.

Egyik nevelője nyitott be az ajtón. Kath nem fordult meg, úgyis tudta, miért jött.

-Gyere - mondta - Itt vannak - ennyi elég volt Katherinenek. Nagy sóhajjal hagyta el a szobát.

Évente egyszer néhány gyermeknek esélye adódig rá, hogy örökbe fogadják. Mindig másik csoport a soros - ezúttal Kath csoportja volt a szerencsés. A lány nem tudta melyik lenne jobb - ha örökbe fogadják, vagy ha nem. Neki mindegy volt, csak ne bántsák.

Az előcsarnok már tele volt idegen férfiakkal és nőkkel - a csoport egymás mögött haladva lépdelt feléjük.

-Üdvözlöm őket - a csoportvezető nő hangja töltötte be a termet, Kath már most a végét várta ennek az egésznek. A legjobb annak őrült volna ha saját szülei fogadják örökbe, de elhesegette az álmot - biztosan találkozni szeretne velük? - A mai napra való terveket tudatnám önökkel - tapsolt egyet - A gyerekek egyesével mutatkoznak be, korosztály szerint elosztva különböző termekben. Bármikor elmehetnek egyik teremből a másikba, a végén beszélgethetnek a gyerekekkel, elmondhatják a választásukat - mint egy licit fogadás - gondolta magában a lány.

A rengeteg ember között Harry feltette magában a kérdést - biztos akarom én ezt?

Nem éppen szeretne egy gyereket, főleg nem kicsit. Túl sok baj van velük. De megígérte édasanyjának, mikor az a televízióban látta a szegény gyerekek sorsát, adományozni fog nekik - de a nő inkább az örökbefogadást erőltette.

Harry a gyerekeken legeltette a szemeit - nagyjából ugyan annyi a lány, mint a fiú. Egy tíz év körüli gyermekre gondolt, eleinte. De amikor pillantása meglátta a barna hajú, szinte hófehér bőrű lányt, hirtelen nem is érdekelte, hány éves.

Barna haja olyan gyönyörű és természetes módon hullott vállaira, olyan kecsesen állt abban a kék szoknyában, hogy a férfi azonnal magával vitte volna otthonába. Úgy érezte, egy ilyen angyalnak semmi keresnivalója nincs ezen a borzalmas helyen - őt akarja.

-...ott pedig a tinédzsereket lehet meghallgatni - a nő hangja ébresztette fel a férfit a bambulásból. Vajon melyik terembe megy? Aligha nem úgy néz ki, mint egy 10 éves, 17 éves testben. Nem tudja megmagyarázni.

A csoportok elindultak a termek felé, Harry figyelte, melyikbe sétál be az ő angyala.
Tinédzser.
Ki fújta a levegőt.

Ő maga is abba a terembe ment, leült az egyik székre, és figyelte a többnél több gyermek beszámolóját.

Őt egyik sem érdekelte - azt a lányt szerette volna látni és hallani, aki már az előcsarnokban elnyerte tetszését.

Újabb lány sétált ki, leváltva a következőt.

Az angyalkám - gondolta a férfi, ezúttal teljes figyelmet szentelve az előadásra.

-Jó napot - halkan beszélt, szinte félve.
Harry izgult - mégsem izgult jobban, mint maga a lány. Kath azt sem tudta mit mondjon magáról. Volt aki elmesélte a szüleit, hogy hogyan került ide, mások az egész életüket végig számolva kisebb előadást tartottak. Ő nem volt ilyen izgalmas - gondolta - nem annyira érdekes, hogy bárki is őt szeresse elvinni - A nevem Katherine Wayland - kezdett bele. Harry arra gondolt, milyen gyönyörű neve van. Majdnem olyan gyönyörű, mint maga a lány - 15 éves vagyok - a férfi élesen szívta be a levegőt. Olyan fiatal. Tudta, hogy nagyon rossz dolog lesz ha megteszi amit szeretne, de azt hitte, idősebb a lány. Mégsem biztos benne, hogy képes lesz ezen a helyen hagyni - Szeptemberbe születtem, ebben a városban. Hm, azt hiszem, ennyi - nem volt mit mondania. Nem szerette volna megosztani, hogyan is került ide, főleg nem ennyi idegen ember előtt.

Elsétált a porondról, a többiek közé vissza állva. Lehajtotta fejét, úgy hallgatta végig, ahogy elmondják, lehet beszélni az itt lévő gyerekekkel, és elintézni a papírokat.

Akit örökbefogadnak, általában aznap már elmehet - néha az első héten vissza jönnek a papírokat elintézni, de legtöbben már aznap túl esnek ezen a dolgon is.

Kath hátra húzódott - hozzá úgysem jön senki, nem foglalja a helyet.

Látta a sok-sok cipőt, és a különböző hangokat, ahogyan csoport társaikkal beszélgetnek - némelyik már arról tárgyalt, melyik nap szeretne elmenni velük.

Kath még mindig lehajtott fejjel állt a többiek mögött, mikor egy újabb cipő állt meg - ezúttal előtte.
A lány bátortalanul emelte tekintetét a férfira, és eltátotta a száját.
Egyrészt a férfi magassága miatt - mivel ő 158 magasságával eléggé eltörpült a majdnem két méter magas férfi mellett - másrészt a kinézete miatt, és, hogy valaki érdeklődik iránta. Utóbbi inkább hangzott meglepően, ezért mikor a lány bátortalanul megszólalt, meglepő reakciót kapott.

-Elnézést - mondta - Mindig útban vagyok - félre állt a férfi útjából, had menjen az a maga dolgára. De szemei kétszer akkorára nőttek, mikor a férfi elnevette magát.

-Hozzád jöttem - a lány egyszerűen nem hitte el amit hall. Hozzá jött volna?

-Hozzám?

Harry bólintott. Elkábította Katherine ártatlansága, és biztos volt benne, hogy még ma haza viszi.

-Szeretnél velem jönni, kicsi lány? - Harry félre döntött fejjel figyelte a lány reakcióját. Kath ismét eltátotta a száját. Azok a csodás zöld szemek bámulatba ejtették, és arra gondolt, még sosem látott ilyen gyönyörű férfit, mint ő. Bátortalanul bólintott, mire egy mosoly jelent meg a férfi arcán.

-Meg...meg tudhatnám a nevét? - amilyen halkan beszélt, az előtte álló csoda olyan határozottan.

-Tegezz - mondta - nem vagyok annyira öreg, és ha nálam leszel, egyszerűbb lenne ha tegeződnénk - a lány csak bólintott. Mi lesz a nevével?

-Akkor...megtudhatom a nevedet?

-Harry - mondta - Harry Styles - a neve is olyan csodás, mint maga a férfi. Katherine úgy érezte, mindennél jobban szeretné, ha vele mehetne - Tehát velem szeretnél jönni?

-Nem szeretnék a terhedre lenni - motyogta halkan. Rájött, hogy régen szüleire is csak teher volt, és itt csak egy újabb éhes szájként bántak vele. Nem szeretne Harry terhére válni, ha elviszi.

-Gyere - fogta meg Harry a lány karját - Néhány aláírás, és mehetünk haza.