Iron Heart

Prológus

Thanos ellen harcolunk a Bosszúállók központjánál, New York külvárosában. Ahogy láttam a Kölyök viszi a kesztyűt. Amikor ugrott volna tovább, akkor nekiment Thanos seregének az egyik tagja, és zuhant.
-Kölyök!-rohantam volna érte, de Pep hamarabb odaért, és elkapta.
-Foglak Kölyök!-mondta neki, és továbbrepültek. Eléggé kifáradtam, mert egyszerre támadt rám sok valami. Thanos harcosai. Amikor végeztem láttam, hogy Thanoshoz került a kesztyű. Rohantam oda, hogy elvegyem tőle. Éreztem, hogy ez nem túl bölcs döntés, mivel simán eldob, de na. A hősök ilyenek, nem?
Akkor jött ide Marvel Kapitány is. Ketten próbáltuk legyőzni. Carolt lelökte magáról, és csak én maradtam. Próbáltam lehúzni a kezéről a kesztyűt. Nagyon erősen volt rajta. Ezért megpróbáltam kiszedni a köveket. Sikerült mindet kiszedni, és lelökött magáról. Gondolom nem látta, mert csettinett. De nem történt semmi. Én a páncélomat átalakítva beleraktam a köveket. Azonnal megcsapott az erő. Nagyon hatalmas volt. De csak arra tudtam gondolni, hogy egy jobb világot kell teremtenem Morgannek, Pepnek, a Kölyöknek, és Happynek. Meg persze a többieknek. De főként nekik.
-Én....Vagyok...Vasember!-mondtam szaggatotan, és csettintettem. Csak arra gondoltam, hogy Thanos, és a rohadt serege tűnjenek el, és soha többet ne lássuk őket. Be is vált a tervem. Én pedig a földre estem. Nagyon fájt mindenem. Volt ott egy romdarab. Odavonszoltam magam, és odadűtöttem a hátamat. Először Rhodie ért ide. Nem szólt semmit. De nem is tudott volna mit. A Kölyök rohant rohant ide.
-Mr.Stark! Hahó! Mr.Stark?-nézett engem aggódva. Nagyon akartam neki mondani valamit, de nem tudtam mit. Túl sok mindent akartam. Hogy büszke vagyok rá,és a fiamként tekintek rá. Meg vigyázzon Morganre,Peperre, és magára. Becsüljön meg mindenkit. Azt biztosra tudtam, hogy EDITHet ő fogja kapni.
-Hall engem?-kérdezte elcsukló hangon-Peter vagyok. Helló! Győztünk. Mr.Stark. Győztünk Mr.Stark! Győztünk! Megcsinálta! Sikerült!-mondta már sírásra görbülő hangon. Megszakadt a szívem, de csak így menthettem meg őket.-Sajnálom! Tony!-sírt, és az éppen ideérő Pepper vitte el innen. Majd elém térdelt.
-Szia!-köszönt gyönyörű hangján
-Szia Pepper...-préseltem ki magamból nehezen, de már alig bírtam. Alig tudtam tovább életben maradni. Megfogtam a kezét.
-Péntek?-kérdezte kissé rekedtes hangon. Láttam rajta,hogy alig bírta visszatartani a sírást.
-Életfunkciók kritikus szinten.-mondta az "asszisztens". Nem akartam, hogy sírjon Pepper. Nem tudnám elviselni, hogy szenved. Rámosolyogtam.
-Tony...-kezdte mondani, de megállítottam
-Ne...-fordítottam el a fejem
-Nézz rám!-mondta könyörögve, mire visszafordultam-Biztonságban vagyunk. Mostmár megpihenhetsz.-suttogta könnyes szemmel. Nem akarom őket itthagyni. Nem akarom, hogy gondjuk legyen. Nem akarom, hogy szenvedjenek. De nem bírtam tovább. Lecsukódtak a szemeim, és bekerültem a sötétségbe.