Hagyj!

2.fejezet

Bocsánat, hogy ez a fejezet ilyen rövid lett, de nem tudom hozzácsapni az elsőhöz, a következőhöz sem, többet pedig nem tudok írni bele, így sajnos ennyivel kell beérnetek. 😅

Egész jól telt eddig az itt töltött két és fél napom, bár Scott egy kész időzített bomba. Nem tudhatom mikor robban fel, hogy mikor tesz olyat amivel saját magát buktatja le, de utána engem hibáztatna érte.

Viszont legalább már emlékszem mit csinált pár hónapja: megvert és megerőszakolt. Meg kell állapítanom, nem változott semmit azóta. Már az első este átszökött hozzám, betömte a számat, összekötötte a kezeim és addig erőszakolt ameddig csak bírta. Majd lelökött az ágyról és otthagyott megkötözve, betömött szájjal, hogy ha ki akarok szabadulni oldjam meg magamnak.

Szerencsére Helen és Patrick elhitte a szokásos "megcsúsztam és lefejeltem a kilincset" történetet magyarázatként a szememen éktelenkedő monoklira, bár elég rendesen megijedtek.

A hétvégét azzal töltöttem hogy próbáltam a lehető legkevésbéközel engedni magamhoz Helenéket, esténként pedig vagy tanultam, vagy éppen Scott idegbeteg tetteit próbáltam elviselni. Az egész hétvége megkoronázása volt, amikor vasárnap este olyan fél tizenegy körül megjelent egy pisztollyal - elvégre ő már van tizennyolc, így lehet fegyvere - és elkezdődtek a problémák.

Lőttek már meg és bár csak súrolt minden golyó, de nem akarom újra átélni.

Azt mondta hogy feküdjek le Zackkel és vegyem fel filmre, de úgy kell kinéznie mintha én nem akarnám. Nem értettem hogy miért akarna Zacknek rosszat tenni, amit meg is kérdeztem.

Elvigyorodott majd egy egyszerű vállrántással kísérve elintézte annyival hogy őt egyáltalán ki nem utálja?

Nem tudom mit akarhat tőle, vagy hogy Zack mit tett ellene, de nem tettem meg. Zack jó ember, kedves volt velem és még amikor elutasítottam is ugyanúgy állt hozzám, ami... Egészen új volt nekem. Nem tudom elképzelni róla hogy rosszat tegyen bárkivel. Nem érdemelné meg hogy egy ilyennel átverjem. Amúgyis, azt sem tudom hogy meleg-e. Bár ki tudja... Lehet hogy Scott tudja, pont ezért kérte ezt.

Egy szó mint száz, eszem ágában sincs így és sehogy, semmilyen testi vagy lelki módon közel kerülni Zackhez. Az kéne még hogy rá is rádobjam a szerencsecsomagom. Inkább elviselem azt hogy meglőjön Scott, minthogy ártsak neki.

Apropó Scott. Ebben a pillanatban lép be a szobámba, elég komoran. A szemei ijesztően sötétek, az egyik keze pedig a háta mögött van. Gondolom ott a pisztoly.

- Megcsináltad amit kértem? - kérdezi elém lépve. Csak odanyújtom neki a kamerát amit tegnap adott és lesütött szemmel válaszolok.

- Nem szeretnék ilyet tenni Zackkel.

- Ezt viszont én pont leszarom. Emlékszel mit mondtam mi lesz ha nem teszed meg? - Bólintok. - Azt hiszed hogy csak vicceltem? - Megrázom a fejem. Teljes mértékben kinézem belőle hogy meglőjön, de inkább ez minthogy Zack nevét bemocskoljam. Ha választhatok aközött hogy engem vagy bárki mást bántsanak, inkább magamra szavazok... Nekem nincs semmi vesztenivalóm, a többi embernek viszont van. - Jól hiszed. Most pedig vetkőzz. - Megrázom a fejem. Nem akarok. - Vetkőzz! - ordítja sötét, őrült tekintettel, majd előhúzza a pisztolyt, kibiztosítja, majd egyenesen rám szegezi. Egy pillanatra összerezzenek, de engedelmeskedek. Felállok és hirtelen mozdulatokat mellőzve kezdem levenni a ruháim. Mikor készen vagyok igyekszem nyugodt testhelyzetben maradni, bár a szívem majd kiugrik a helyéről. Amikor legutóbb pisztolyt láttam anya majdnem meghalt. - Fekszik. - Megteszem amit kér, bár nem válik a kedvencemmé hogy kutyaként beszél velem. Bár nem mintha mást érdemelnék. - Pucsíts. - Egy mérges őrülttől pisztollyal a kezében nem ez a legjobb mondat amit hallani akarok... De mégis megteszem, mert nem sok választásom van. - Eszedbe ne jusson egyetlen hangot kiadni vagy ellenkezni. - Nem tudom mire készül, de bólintok. A pisztoly még akkoris erősebb lenne nálam ha két méter magas izomépítő lennék, nemhogy 154 centi magas, huszonkét kilósként... Csak becsukom a szemem és várom mi következik.

Valamit érzek az ánuszomnál, ami egészen más mint Scott férfiassága, tehát azt ki is zárhatom. Egészen hideg, olyan mintha valami fém lenne... Baszki ez a pisztoly!

Ijedten sikkantanék fel ahogy rájövök, de ehelyett csak előrébb tolom magam amilyen gyorsan csak tudom, majd átölelem a párnát és ráharapok. Bár már így sem látok semmit, összeszorítom a szemeimet. Kapkodom a levegőt és próbálom visszafojtani a könnyeim amik akarva-akaratlanul is hullani kezdenek.

Ahogyan megérzem a hideg fémet magamban majdnem felsikítok, de helyette csak jobban magamhoz szorítom  a párnát amibe beleharapok. Ez undorító...

Nem tudom most milyen arcot vághat Scott, de bizonyára valami haragos és önelégült mosoly ül az arcán.

- Tudtad a következményeket... - nevet fel ijesztően.

A következő pillanatban szinte megfagy a levegő. Ijesztő csend kerekedik hirtelen és szinte érezni lehet a most következő katasztrófát. Igazi vihar előtte csönd.

Majd kiugrik a szívem a helyéről és elképesztően reszketek.

Aztán bekövetkezik életem eddigi egyik legszörnyűbb másodperce: csak egy hangos, éles lövést hallok, szinte fel sem fogom mi történik csak a végtelen fájdalmat érzem.

Telitorokból sikoltok és ordítok, alig kapok levegőt a könnyeimtől. Már rengeteg féle-fajta fájdalmat átéltem, de ez mind közül a legnagyobb.

Nem bírom...

Szó szerint reszketek mint a nyárfalevél és kezd egyre jobban rázni a hideg. Egyszerűen leírhatatlanul fáj...

A látásom máris homályosodni kezd. Minden összefolyik. Csak ordítani, sikoltozni bírok.

Minden olyan gyorsan történik, mégis kínzón lassan. Fogalmam sincs mi történik körülöttem, ha akarnám sem tudnám megmondani.

Nem bírom tovább...

Hirtelen, váratlanul sötétedik el minden körülöttem.

Tényleg ez lenne a vége?