Talán és Néha

2.

Na szóval. Kezdjük a világra jöttem résszel. 2002 elején születtem. Igaz, siettem nagyon, így egy mentőben sikerült meglátnom a napvilágot, úton a korházba. Az állítólagos apukám nem fogadott el gyerekének, mikor anyám közölte vele, hogy terhes, de ezt sajnos nem tudták megoldani. Meghalt a születésem előtt fél évvel. Így hát anyám nevén futok, apa nélkül. Én voltam a negyedik a sorban, a két bátyám és nővérem után. De a gyámhatóság valamiért nem engedte anyukámnak, hogy neveljen, elszállásoltak a gyermekotthon kisbaba részlegén, a három nagytestvérem anyával élt továbbra is. Mikor nagyjából 2 hetes voltam, betipegett egy házaspár célegyenesen felém. Csak a nevemet tudták, minden születési adatommal, azt, akit takartak nem. Első látásra szerelem volt. Én kiváncsian figyeltem kik Ők, az anyukát nyugalom, elégedettség, boldogság öntötte el mikor a kezében tartott. Majd letett, megbeszélték az ügyintézővel mikor látogathatnak engem, mikor vihetnek majd haza. Feltették a kérdést nekik, valóban akarnak-e. De kitartottak mellettem, nevelni, szeretni akartak, gondoskodni rólam, addig míg szükséges, amíg az élet, a Sors engedi. Míg hozzájuk nem költöztem folyamatosan meglátogattak, Erika, ahogyan hívták az anyukát, minden alkalmat megragadott, jött egyedül, a férjével, vagy a fiával, volt alkalom, mikor mindhárman jöttek. Majd mikor a tanácskozás volt, találkozott Erika anyámmal. Kattogott, ugyan nem voltunk rokonok, mégis hasonló lett a gondolkodásunk, az agyában megannyi kérdés, gondolat cikázott. Mikor anyámra nézett folyamatosan ismétlődött a mondat a fejében amit mondtak az ülésen: ,,Jelenleg nem alkalmas a kislánya Nevelésére. Ellenben a nevelőszülő és a családja alkalmasak a gyermek átmeneti nevelésére!''. Most is hallom a hangját, hallom a gondolatot. ,,alkalmatlan-alkalmas... Ennyi hát a különbség! Mégis mennyi mindent takarnak ezek a szavak!''. Gondolkodott. Sajnálta az anyámat, és jobbat akart nekem. Jó nevelőszülőm akart lenni. Boldog életet akart nekem. Szinte most is hallom Őt, ahogy olvasom a sorait néha. Talán az egyik legszebb része volt az életemnek, jobbá tett Engem, mégha nem is látta. Jött a következő fejezete az életünknek, immár közösen.