Magányos Szívek Klubja

C H A P T E R • 4

A péntek hamar eljött, én pedig mosolyogva keltem fel aznap. Többek között azért is, mert ez volt a héten az első nap, hogy nem fájt a fejem, és James hülye haverjai sem zaklattak, még csak gondolati síkon sem. Meg persze az sem elhanyagolható tény, hogy végre találkozok Palomával. Minthogy minden pénteken olvasókör után beültünk a könyvtár közelében lévő bájos kis kávézóba, különösen is vártam már ezt a találkozót. Hiányzott, hogy valakinek végre elmesélhessek mindent, és most egészen sok minden történt velem, úgyhogy Paloma is örülni fog. Első sorban ezt a magányos szívek klubja dolgot akartam megemlíteni neki, mert kíváncsi voltam ő mit gondol róla.

A gondolataimból azonban Mrs. Jones hangja rángatott ki. Épp valamit a francia klasszicista drámáról magyarázott, de egy percig sem figyeltem rá. A naplómba rajzoltam le a jelenleg olvasott regényem két főszereplőjét, mert meg akartam mutatni az olvasókörön. Azt hiszem, ezért voltam ennyire oda az olvasókörért. Megmutathattam a rajzaim, mások pedig a regény mellett, amit el kellett olvasnunk, előadhatták az írásaikat, legyen az próza, vagy vers.

Felnéztem a rajzomból az ablak felé, és mélyet sóhajtottam. Az ég be volt borulva, de néha átszűrődött a nap aranysárga fénye, amitől ilyen mágikussá vált az időjárás kint, mintha velem együtt várakozna. Erre a gondolatra még inkább jó kedvem lett, és alig vártam, hogy vége legyen az óránknak. Bárcsak ez ne jelentene hideget, mint ahogy az ősz tette.

Végül az utolsó óra csengője fáradtan hasított bele a levegő vibráló jókedvébe, mintha nem várná a péntek végét.

Mellettem Michelle ült, minthogy az irodalom óránk is közös, és ahogy kicsöngettek, rögtön összecsapta mellettem a füzetét. Meglepetten ránéztem, ő pedig kedvesen rám mosolygott.

- Szóval ma olvasókör?

- Mintha nem is tudom, lenéznél miatta? – Forgattam el a szemem, majd viszonoztam a mosolyát. – Palomával utána beülünk a kedvenc kávézónkba.

- Mint minden pénteken, Cher, tudom. Csak tudnám, mit szeretsz annyira az olvasókörben – sóhajtott fel panaszosan.

- Nem is tudtam, Ellie, hogy az olyan népszerű embereknek, mint te, az a hobbija, hogy rám irigykednek, mert nekem van rendes programom.

Michelle lenézett a körmeire, majd egy unott pillantást vetett rám.

- Ha béna és unalmas programokat akarnék, egy napig te lennék.

- Auch! – Kaptam a szívemhez, majd felnevettem. – Ez már majdnem olyan jó volt, mint ahogy én szoktam reagálni, de még gyakorolnod kell.

Végül együtt indultunk ki a teremből, én pedig egyből a szekrényemhez siettem. Már amennyire ugye sikerült, tekintve, hogy ne, én voltam az egyetlen, aki rohant el innen. Meg egyébként is, nem akartam elkésni az olvasókörről. Oda majdnem mindig gyalog mentem, ami egy húsz perc nyugalmas sétát jelentett.

Míg én lelkesen próbáltam kikukázni a szekrényem poklának mélyéből azt az átkozott szórólapot, amit a Magányos Szívek Klubjáról kaptam, addig Michelle nekitámaszkodott a mellettem lévő másik szekrénynek, és felvont szemöldökkel bámult.

- Mégis mit keresel? – Kérdezett rá pár perccel később, amikor még mindig szerencsétlenkedtem.

- Csak egy füzetet – vágtam rá sebtében. – El akarom vinni, mert van benne egy rajz, amit meg akarok mutatni Haleynek.

Ez részben egyébként tényleg igaz volt. Valóban szükségem volt arra a füzetre is, nem csak a szórólapra, de úgy voltam vele, hogy a teljes igazságot nem fogom elmondani Michellenek. Még csak az kellene nekem, hogy kérdezősködjön róla, amikor én is alig értettem.