Fake Love (JiKook ff.)

Prológus

Jimin

Ritkán fordul elő, hogy akad egy kis időnk pihenni és kedvünkre lustálkodni. A napjaink nagy része folyamatos pörgés és olykor bizony vérrel és verítékkel fűszerezett kőkemény munka. Így hát különösen nagyra értékeljük az olyan napokat, amik csak a mieink lehetnek és azzal tölthetjük, akivel és amivel csak kedvünk tartja. 

Kihasználtam hát az időt, hogy végre aludjak egy jót. Imádom a reggeli plusz szundit, különös energiákkal tölt fel. Mikor felkeltem, Hobi már nem volt a szobánkban. 
- Vajon mikor mehetett el? - kérdeztem magamtól, miközben lassan kikászálódtam az ágyból. Az ajtó mellett álló egész alakos tükörben vetettem magamra egy pillantást. Kopottas rózsaszín hajam itt-ott égnek állt, így a kezemmel igazgattam el, már amennyire ez jelen esetben lehetséges volt. Úgy ítéltem meg, hogy a mai naphoz éppen megfelelő lesz ez a külső. Pihenni szerettem volna, nem voltak nagy terveim... 
Kiballagtam a konyhába és meglepetésemre senki sem volt ott, sőt...az egész házban furcsán nagy volt a csend. Ezek szerint mindenki elment. 
Megcsináltam a magam kis reggelijét és komótosan bevetettem magam a hatalmas nappaliba. Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapé pihe-puha párnái közé törökülésben, és az ölembe fektettem a tányéromat.
 Szerettem ezt a házat, mindig különös nyugalom árasztott el, ha átléptem a küszöböt, azonban meglehetősen furcsa volt egyedül lenni ebben a hatalmas épületben. Még belegondolni is hátborzongató, hogy konghat az ürességtől mondjuk éjjel... Nyomasztó gondolatok kezdtek gyötörni, amiken nem segített az, hogy az egyik ajtó felől motoszkálást hallottam. 
Talán hamisan ítéltem meg és mégsem egyedül vagyok. Ez egy kicsit megnyugtatott mindaddig, amíg újabb ijesztőbbnél ijesztőbb gondolatok nem törtek rám. Mik ezek a lidércnyomások? 
- He-Helló! - szólaltam meg bizonytalanul, hátha kapok rá választ. Gyorsan végigpásztáztam az ajtókat. Melyik mögül is jött a hang? 
-Jungkook? - kérdeztem bizonytalanul, de továbbra sem jött válasz, sőt a motoszkálás is abbamaradt. Összeráncoltam a homlokomat. Mi a fene lehet ez? És pláne miért nem válaszol, ha van is itthon valaki? 
Lassan csúsztattam a talpamat a fapadlóra, és szinte nesztelenül álltam fel a kanapéról, majd hasonlóan hangtalanul helyeztem a tányért a kisasztalra. Fényes nappal talán csak nem fogok a saját házamban rettegni! Közelebb ólálkodtam az ajtóhoz, és már épp a kilincs felé tartott a kezem, mikor az hirtelen lenyomódott és kivágódott rajta Jungkook. Kis híján hanyatt vágódtam, az volt a szerencsém, hogy elkapott. Határozottan, de mégis körültekintő óvatossággal támasztotta meg a hátamat a tenyerével, miközben másik kezével a felkaromra markolt rá. 
- Ne haragudj! - nézett a szemembe, amit hirtelen nem is tudtam hova tenni, csak teljesen zavarba esve kászálódtam ki a karjai közül. Nem terveztem magyarázatot adni arról, mit keresek a szobájától nagyjából 20 centire. Biztos voltam benne, hogy tudja, mégis hirtelen hasított belé a felismerés. 
- Mit szerettél volna a szobámban? - hajolt közelebb hozzám csípőre tett kézzel, de a hangjában nem volt valódi számonkérés és a végére még egy játékos mosolyt is villantott. Én is elmosolyodtam, de még mindig zavarban voltam picit... Nem is tudom, mire számítottam, kivel fogok összefutni Jungkook szobájában?! Naná, hogy vele... 
- Azt hittem, te is elmentél a többiekkel...
- És kutakodni akartál? - kérdezte meglepetten, mire vállba boxoltam. 
-Nem, te bolond! Hallottam, hogy motoszkálsz, de nem válaszoltál, ha szóltam... 
-Jaaaa... Így már értem. Bocsesz, zenét hallgattam és nem hallottalak. De ezekszerint kettesben vagyunk itthon? - nézett rám, miközben gyanakvóan felvonta a szemöldökét. Ebből már láttam, hogy valami rosszban sántikál. Hátrébb is léptem egyet és a kezeimet feltartva próbáltam elhatárolni magam a dolgoktól, de a mosolyom megint csak elárult. 
-Én... Nem tudom, meddig lesz ez így... - csóváltam a fejem folyamatosan, a tiltakozás minden egyes formáját bevetve irányába. 
- Jimiiiiin! Tudod jól, hogy nem versz át! - fenyegetett meg az ujjával és végigmért. Még pizsamában álltam előtte. Nem meglepő, hiszen nem készültem sehova. Ő viszont úgy tűnt, útra kész bármikor... Fehér póló, fekete kardigán, farmer... Lezser, de simán vállalható szerelés. 
A nézése addig hatolt bennem, hogy úgy éreztem, ruha nélkül méreget. Kicsit a pizsamám felsőjébe kapaszkodtam, mintha azzal segíthetnék a helyzeten. 
- Biztos így akarsz jönni? - zökkentett ki mosolygós hangja a gondolataimból. 
- Menni? Hova kéne mennem? Pihinap van... 
- De nem kötelező a "pihinapot" egy szál pizsamában tölteni a lakásban. Menjünk el reggelizni! - figurázta ki közben az általam használt szót. 
-Már csináltam magamnak reggelit... - hajtottam le a fejem, hogy ne kelljen ránéznem. Kifejezetten zavarba tudott hozni a közelsége. Hát még az a gondolat, hogy kettesben töltsem vele a napot, akár itthon is... 
-Hm... ha csinálsz nekem is... - lépett közelebb és a mutatóujját az állam alá támasztva felemelte a fejem. Nem akartam a szemébe nézni, de valahogy képtelen voltam menekülőre fogni. 
-Jimin! Veled akarom tölteni a mai napot! Úgy tűnik, a többiek megadták erre a lehetőséget... - lehelte szinte a számra, amitől borsózni kezdett a hátam. El akartam tolni... Esküszöm, én tenni akartam ellene... de letaglózott és mindenem elzsibbadt. Elnyílt ajkakkal figyeltem, ahogy beszélt hozzám, majd ismét egy huncut vigyor terült el az arcán. Nem lesz ez így jó... 

Sziasztok! 
Mint látjátok, elkezdtem egy fanfiction-t írni. Egyelőre ez csak amolyan bevezető, "igényfelmérő" rész. 

Ha tetszik nektek és szeretnétek ebben a témában folytatást, jelezzétek. :) 

Köszönöm, hogy olvastad!