Fake Love (JiKook ff.)

2.rész

Jimin

- Jimin, biztos, hogy ez így jó lesz neked? - kérdezte Jungkook az ágyán ülve, miközben én épp megágyaztam a földön egy felfújható matracon. Nem válaszoltam neki... Nyilván nem lennék itt, ha nem lenne ínyemre a dolog. A helyzet viszont az, hogy nagyon is kedvemre való ez így. 
- Nem olyan kényelmesek ezek a cuccok... A végén még te is lesérülsz... 
- Miattam ne aggódj! Ide is ketten cipeltünk be... Még a mosdóba se tudnál eljutni... - mondtam egyszerűen, de nem néztem rá, helyette csak körülpillantottam a szobájában. Fogalmam sem volt, mit kéne tennem, így csak az ujjaimat tördelve álltam a matrac mellett, ami miatt még kevesebb hely maradt a szobában. Jungkook mégis értett a helykihasználáshoz. Nagyon otthonos és kényelmes volt a helyiség... de talán leginkább az ő jelenléte tette azzá. 
- Nem zuhanyzol le? - támaszkodott meg a háta mögött és úgy nézett rám, mintha tippet akarna adni, hogy hogyan kerülhetném el a kínos ácsorgást. Elmosolyodott, mikor végre ránéztem. Nem is értem, miért gondolják azt, hogy egy beképzelt kiskölyök... 
- De! - vágtam rá azonnal, de még mielőtt tényleg elindulhattam volna meg is torpantam. 
- És te hogyan fogsz...? - fordultam felé bizonytalan arccal, mire vállat vont. 
- Mivel elvetetted, hogy lefürdess, ezért marad az, hogy beviszel a fürdőbe... a többit majd megoldom egyedül... - kuncogott és némi játékosságot véltem felfedezni a hangjában, a tekintete mégis kihívó volt. Mintha ki akarná játszani, hogy valóban megtegyem. Elhessegettem a gondolatot, válaszként pedig csak bólintottam egyet, majd elmosolyodtam. 
- Akkor mindjárt jövök... 
- Chim! - szólt utánam, mikor már kiléptem az ajtón. - Ne felejtsd el a krémet! - mutatott a sérült lábára, én pedig ismételten csak bólogattam, majd valóban szinte rohantam, hogy mielőbb kész legyek. 

Ledobáltam a ruháimat, és kivételesen a padlón is hagytam őket. Majd összeszedem őket, ha végeztem. Megengedtem a zuhanyt és amint a kellő hőfokot elérte, a vízsugár alá álltam. Élveztem, hogy a kissé langyos vizet érezhettem a bőrömön. Olyan érzés volt, mintha arra a pár percre lemosnám magamról minden gondomat és minden gondolatomat... Ám amint elzártam a csapot, és a puha törölköző ölelt körbe, megint a gondolataimba mélyedtem. 
Vége lesz ennek valaha? Miért kellene örökké így éreznem? Pokolian fájdalmas... Mintha folyamatosan egy kést forgatnának a szívemben, miközben a fejemhez egy pisztolyt tartanak, ami azonnal elsül, ha mozdulni merek. Az utóbbi időben viszont gyötör a kérdés; valóban olyan rossz lenne, ha elsülne az a fegyver? Miért ne mozdulhatnék, miért ne szólalhatnék meg? Saját magam útjában állok, úgy hiszem. Talán feleslegesen félek... Talán minden aggodalmam teljesen oktalan... Mi van, ha...? 

A fürdőből automatikusan az én szobám felé indultam el, csupán félúton jöttem rá, hogy felesleges köröket rovok. Be kellett látnom magamnak, hogy tudat alatt menekülőre fognám. Nem miatta, nem azért, mert teher... csupán életem legfájdalmasabb éjszakája elé nézek, hiszen egy szobában leszünk, de mégsem érhetek hozzá. Még édesebb a tiltott gyümölcs, mi? 
Végül sarkon fordultam, és megcéloztam Jungkook szobáját. A szívem a torkomban dobogott. Kedvem lett volna kitépni onnan vagy legalábbis ráordítani, hogy ne örüljön ennyire... De örült. Kétségtelenül boldog voltam, hiszen végre találtam módot arra, hogy ha csak egy kicsit is, de szüksége legyen rám. 
- Remélem, készen állsz a pizsipartira! - vonultam be a szobába, magamat is meglepve a saját mosolyommal. Amint ennek a srácnak a közelébe érek, letörölhetetlen a vigyor az arcomról. Nincs ez másképp most sem. Ám amikor tudatosult bennem, hogy már félmeztelenül üldögél az ágyon, hirtelen kiestek a cuccaim a kezemből. Tehetetlen voltam, ez egy önkéntelen reakció... 
- Szóval tetszik, amit látsz? - mosolygott rám ő is, de láthatóan némiképp meglepte, ahogyan reagáltam. 
- Látom, sokat edzettél mostanában... - kezdtem el felszedegetni a földön landolt dolgaimat, hogy addig is leplezzem a zavaromat. Talán ez a válasz kellően közömbös volt. Ebből nem szűrődhetett ki semmi kétértelmű... 
- Hm... igyekszem, de nem vihetem túlzásba... - nyújtózott meg, de szinte biztos voltam benne, hogy ez már csak színjáték. Ez nem nyújtózás, ez izomfeszegetés. Nekem. Zavarba akar hozni...? 
- Hát most némi kényszer pihenőre vagy ítélve, szóval lesz mit behoznod, ha rendbe jöttél! - válaszoltam még mindig eléggé diplomatikusan. A hangom viszont megremegett, mikor ránéztem, így nem folytattam a mondanivalómat. És a fürdés még hátravan... 
~~~

- Jimin! - hallottam egy halk suttogást álmomban, de egy halk nyöszörgéssel elintéztem. Úgy véltem, csak álmodom az egészet. Pláne, hogy meglepően ismerős volt még így is a hangja. De megismétlődött... újra... Ez a hangszín... Olyan érzéki volt és hívogató... 
A hátamra fordultam, és engedtem az álomnak. Én is a nevét akartam nyögni. Semmi másra nem vágytam jobban... 
- Jungkook... - sóhajtottam, és felnyúlva a párnám szélébe kapaszkodtam, mintha várnék valamire. Egy érintésre, ez érzésre. 
- Jimin! - újra ugyanaz a hang és egy simítás az arcomon. Várj! Ez túl valóságos... Kipattantak a szemeim. Jungkook az ágyról nyújtózkodva magasodott fölém, és ebben a helyzetben egyenesen az arcomba bámult. A szája huncut mosolyra húzódott.
- Örömmel hallom, hogy az erotikus álmaid főszereplője vagyok! - mosolygott még szélesebben. Én pedig örültem a sötétségnek, hisz nem láthatta, mennyire belepirultam az egészbe. 
- Valami gond van? - tereltem el azonnal a témát, hiszen nem lehet véletlen, hogy felébresztett. 
- Nem tudok aludni... Aggaszt nagyon, hogy nem fogok tudni próbákra járni. Nem akarlak hátráltatni titeket! - feküdt vissza és a hátára fordult. A plafont nézte. Habár a sötétben nem láttam túl jól, mégis éreztem rajta, hogy valóban nyomasztja ez az egész. Nagyon maximalista ember. Ha csinál valamit, abba a szívét és a lelkét is beleteszi mindig... Nem ismerek nála akaratosabb embert ilyen téren. 
- Ne emészd magad emiatt! - ültem fel, és a karjára simítottam, mire felém fordította a fejét. 
- Gyere fel az ágyra! 
- Te-tessék? - A szemem majdnem kiesett, úgy meglepett ez a kérés, de a kezét nem tudtam elengedni. 
- Gyere már! Ne aludj ott lent! Kényelmetlen lehet nagyon és mivel te leszel az én privát tánctanárom, jó passzban kell lenned! - hallottam a hangján, hogy elmosolyodott, így én is követtem a példáját. Bólintottam és megfogtam a párnámat, amivel el is helyezkedtem mellette. 
- De ha kényelmetlen így... - kezdtem volna bele, de felém fordult és átkarolta a derekamat. 
-Megoldjuk... - mosolygott már csukott szemmel. Egy darabig csak néztem őt. Nem szóltam semmit... meg se mozdultam. Túl jó volt ez így. Ilyen közel lenni hozzá és érezni is őt. Hiányzott már egy Jungkook ölelés... Nem szabad távol tartanom magam tőle. Túlságosan nagy szükségem van rá. Feltölti a lelkemet...