Még Egy Fantasztikus Nap

29 4 3
                                    

-Még egy csodálatos nap az iskolában. - 4 nap telt el csak, DE már majdnem bekellet jönni-e igazgatónőnek. Szóval kurva jó..







-Töri óra
-Nagyba írtam azt a fantasztikus vázlatot amit kétszer rövidebbre lehetne írni úgy, hogy minden lényeges dolog benne van. De nem, mert tanárúr egy fasz.
-Mondjuk, ha úgy nézzük büszke lehetek magamra és szerencsés vagyok, hogy rendelkezem olyan képességgel, hogy "lényeg kiszűrés", mert ez a hasznos és igen bonyolult képesség nem mindenkinek adatik meg.

-De én vagyok olyan szerencsés, hogy kitudom szűrni a lényeget és így  könnyedén tudok abból a 4-5 oldalból puskát írni. És ezt a 4-5 oldalt úgy értsétek, hogy minden egyes töri órán írunk 4-5 oldalt a füzetbe, mert rövidíteni luxus vagy pénzbe kerül vagy nem tudom.

-Szóval nagyba írtam azt a kurva vázlatot mikor is megláttam tanárúr pólóját. Olyan szinten vagány felirat volt rajta hogy majd nem megkérdeztem hol vette és, hogy milyen márka.

-Bad fish -ez a felirat volt a pólóján. A felirat alatt pedig egy gengszter halacska volt.

-Szóval miután túl tudtam magam tenni azon a pólón egyszer csak annyit hallodtam, hogy Evelin és Kíra nevetnek.... vagyis inkább fulladozva röhögnek a hátam mögött.

-ti min nevettek annyira? -kérdeztem miközben hátra fordultam. Nem válaszoltak csak lestek rám mintha sosem láttak volna még vagy mintha nem is magyarul beszéltem volna hozzájuk és közben abba hagyták azt amit csináltak.

-Evelin kezében egy rózsaszín olló volt amivel egy szívószálas dobozos almalét próbált szét vágni, mert az utolsó kortyot is meg akarja inni csak, hogy ne menjen pocsékba mint a szilva mikor pálinka helyet lekvárt főznek belőle.

-Azt hittem röhögő görcsöt kapok. -Aztán nagy nehezen megnyugodtunk és egyikünk se röhögött. Ami nagy dolog, mert Kíra mindig röhög valamin.
-Azon is elkezdett röhögni egyszer mikor elmeséltem neki azt, hogy egy nap rám írt az osztályból egy fiú (nem emlékszem pontosan ki volt) aki németet tanul, hogy adjam már meg a német házit úgy, hogy én angolos vagyok. Én meg így lestem, hogy bazdmeg nem is tanulok németet.
-De a lényeg az, hogy mindenki csöndbe volt történelem órán m. -Őszintén megvalva az igazat meglepődtem, mert egy kezemen tudnám megszámolni hogy hányszor volt csend. Ritka dolog az ilyen, hogy a 7.a kussol.

-Aztán Evelin nem bírt magával és random nyávogott egyet és utána Kíra is, mert hát Lakatos Kíra nem maradhat ki semmiből se.
-KINYÁVOGOTT? -kérdezte szinte ordibálva a tanár miközben felemelte a fejét és körbe nézett egy szúrós tekintettel, hogy vajon kilehetett a hang tulajdonosa.
-aztán persze nem tudta meg végül, hogy ki nyávogott, mert szar életű, de viszont kicsöngettek és nem kellet tovább ott szenvednem.












~time skip~














-Nyelvtan óra.
-Tudni kell hogy kibaszottul utalom a nyelvtant. És hogy ritka szar vagyok belőle.
-Szóval, ha vannak helyesírási hibák a részekben az azért van, mert gyász vagyok és nyugodtan megírhatjátok kommentbe és majd kijavítom.

-Hála istennek tanárnő kb 15 percet nyelvtanozott velünk és utána végig osztály főnöki volt, mert mint mindig nagy nagy problémák vannak az osztályban.
-Inkább hallgatom a hegyi beszédeit és a szidásait és a többiek faszságait csak ne kelljen nyelvtanozni.
-Na de a probléma az volt, hogy múlt töri órán Martin meg Marci ütögették egymást meg lelocsolták egy mást vízzel. De ezt úgy képzeljétek el, hogy letekerték az üvegük kupakját abba óvatosan öntöttek vizet és egy hirtelen mozdulattal úgy locsolták le egymást.
-Hát komolyan mondom zseniális.

-Mikor ezt nagy nehezen így bevallották lesütötték a szemeiket mintha megbánták volna az egészet amit csináltak, de ez csak színjáték swmmi több.
-Azt hiszitek, hogy húsvét van, hogy locsolkodtok, vagy mi?? -kérdezte idegesen oszifő. Természetesen erre nem érkezett válasz szóval inkább hagyta a faszba.
-7.a Mónika show ezt kéne kinyomtatni az osztály termünk ajtajára. -mondta nekünk idegesen és komoly fejjel. Ahoz képest mindenki elkezdett nevetni.
-Mindenki szakadt a teremben a röhögéstől mit sem törődve oszifő hangulat ingadozásával és düh kitöréseivel.












~time skip~














-Tesi óra
-Egész tesin azt ordibáltuk egymásnak Dórival, Kirával, Evivel és Bogival hogy:
-MÓNIIII!

-egyébként nagyon megdolgoztatot minket az új tesi tanárunk. Mert ugye eddig férfi tanította most meg nő. -Szóval tanárnő nagyon tudja hogyan kell megizzasztani az embert. (nem félre érteni)

-5 kör fútás. Mikor elkezdtünk futni akkor leszólt minket, hogy úgy futunk mint a marhacsorda.
-Hát haljak meg, ha nem eszembe jutott a marhacsordás sztorim és amint elmondtam boginak elkezdtünk röhögni.
-oldal pályán oda vissza gyakorlatok amik ultra faszságok. De a virgács az az volt hogy medicin labdával dolgoztunk.

-Pl.:
-mindenki felállt az oldal pályára és medicin labdával oda vissza futás. -pók járásba vezessük a labdát lábunkal oda vissza.
-bokánk közé tedjük a labdát és úgy ugráljunk oda vissza, meg ehez hasonló féle faszságok.

-Annyi szórakoztató volt az egészben, hogy úgy szurkoltunk a másiknak, hogy azt ordibaltuk neki, hogy GYERÜNK MÓNII.
-Igaz a tanárnő hülyének nézet minket de nem baj. Sokat nem tévedett...

Az Én Életem  //NEM LESZ FOLYTATÁSA//Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz