20. Rész

33 3 1
                                    

Szünet volt és becsöngettek. Álltunk sorakozónál és mögöttem hallodtam, hogy nevetnek.
Én úgy gondolkoztam, hogy rajtam nevetnek vagy mi a faszomon?
Aztán kb egy perc múlva valaki rácsapott a seggemre.
Én meg így lestem, hogy MI A JÓ CSATKAI SZŰZ MÁRIA ÉDES FASZOM VOLT EZ.

Hátra fordultam és mögöttem Márkó és Tomi volt.
(Tomi ugye ebben az évben jött hozzánk mint ,,új" tanuló. Ezt úgy értem hogy régebben is egy osztályban vagy egy évfolyamban jártunk vele. Csak elköltöztek és ebben az évben visszaköltöztek.)

És akkor én most így derítsem ki melyik csapott a seggemre.
Mert mind kettő röhögött és egymásra fogták. Aztán végül kiderült, hogy Tamás volt.
De akkor sem ön szántából csapott a seggemre hanem Márkóval ütögeték egymást és Márkó állítólag úgy csapta meg Tomi kezét, hogy az meg rácsapott a seggemre. Vagy valami ilyesmi.

Erre Kira megkérdezte Tomitól, hogy jó volte. Meg hogy puha vagy keménye a seggem.
Komolyan mondom azt hittem rácsapok én is Kirára.
Tomi meg elpirult és nevetett meg mosolygott.
De nem mintha én nem nevettem volna Kirán.
Csak így ilyen kérdést feltenni szegény gyereknek kínos volt 😂😂😂

Az vigasztalt, hogy melletem ugye Liliána állt. És ugye Tamás és Márkó nagy harcias óvodás csapkodása közben Tomi ráirányitotta a Márkó kezét a Liliána seggére és rácsapott. Tehát Márkó meg a Liliána seggére csapott rá.
Nem véletlen, mert ugye az osztályunkban a Liliánának van a ,,legjobb" segge a világon.

Kira Márkótól is megkérdezte milyen érzés volt rácsapni Lili seggére.
Márkó ezt a fantasztikus kérdést röviden és tömören megválaszolta nekünk.

Szar

Szakadtunk mindannyian az egész helyzeten. Ez felejthetetlen volt az biztos.




Biológia óra van. Az anyagcseréről tanultunk. Ami össze foglalva annyit jelent, hogy eszel, azt megemészted és azt kiszarod.
Lényegében ezt jelenti.
Tanárnő nagyba magyarázza nekünk és ugye már majdnem elért ahoz a részhez ahol a fosás következik.

Marci nem bírta ki röhögés nélkül hogy a szarásról magyaráz igazgató helyettes. Mert ugye ő Biológia szakos tanárunk és ő tanítja a bioszt.
És Marci nagyba mosolygot és majdnem megfullad a röhögéstől mikor tanárnő odafordult és megkérdezte, hogy:



Tanárnő:
Te biztos nem szoktál, ugye?

Marci:
De! Jó nagyokat!

Tanárnő:
Egészségedre fiam!

Annyit szakadtunk ezen órán. Hát ez valami zseniális volt. Hozzá teszem tanárnő vette a poént és ő is nevetett velünk.
Nagyon jó fej volt 😂🙏🏿

De ugye nehéz úgy elmagyarázni és körbe írni, hogy ne mondja azt a tanár, hogy miután ettél és megemésztetted szarsz egyet. Mert ugye a tanárok nem beszélnek csúnyán.

 Mert ugye a tanárok nem beszélnek csúnyán

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Az Én Életem  //NEM LESZ FOLYTATÁSA//Donde viven las historias. Descúbrelo ahora