Hosszú csordogáló patak,
Mely sokadjára apad.
Mocskos, undorító s koszos,
Mint az élet, mely halni ad okot.
Kívülről mí gyönyörű,
Csordogál, folyik s összegyűl.
Nyugatató hangja morajlik a térben,
Hallgasd hát te is, míg lépdelsz az éjjben.
Csodálatos álombéli folyadék,
Mi összeköt előt, s holtat rég.
Életet ad és elvesz,
Amíg csak akar, s eltesz.
De láttad már belülről?
Gyilkol, s megőrül.
Tetteti a szépet,
Míg elkap, s szét vet.
Boldogság, öröm itt tova száll,
Repdes menekül hazáig meg nem áll.
Poklok pokla rejtőzik e téren,
Ezt hívjuk mi életnek, szánakozva nézem.
Sziasztok drága olvasóim! Gondolom észre vettétek, hogy az előző vers nem az én saját irományom volt, de persze ezt fel is tűntettem. A mostani vers tehát ez az alkotás, viszont teljesen saját szerzemény hiszen egy újabb csalódás áldozata lettem, így mi másban, mint a versekben öntsem ki lelkem (ez eskü rímel..). Szóval remélem tetszik és még rakok ki pár olyan verset ami a hangulatomat tükrözi, illetve nem saját alkotás. Jó olvasást! Sziasztok!
