Vámpír, és egy halandó végtelen szerelmi története!

3-rész-A várva várt beszélgetés!

LEON:
Egyből a lábára néztem. Éreztem a vér szagát, biztos le is horzsolta kissé a bőrét.
Ah, még sose voltam ilyen közel hozzá. Legszívesebben letérdeltem volna elé és megmondtam volna...megmondtam volna...túl sok minden kavargott a fejem és a közelében valahogy nem vagyok önmagam, de mégis, inkább vagyok önmagam, mint nem. Ah, saját magamat se értem. Még sosem jutottam el addig, hogy egyáltalán szóba elegyedjek vele. Vagy, hogy ilyen közel kerüljek hozzá. Mindig karnyújtásnyira vagy messzebb volt tőlem, de most itt van előttem. Az egész olyan, mint egy álom.
-    Örömmel tettem. – mondtam őszintén. – A te életedet mindig megmenteném.
Elnéztem.
Ah, ezt nem kellett volna! De csak úgy jött. Csak nem tudok megálljt parancsolni az érzéseimnek. Olyan régóta tartogatom magamban. A mellkasom csak feszeng és olyan görcsben van a gyomrom. Végre itt áll előttem csodálatom tárgya és képtelen vagyok megszólalni. Amúgy se vagyok egy beszédes típus és olyan sok mindent elmondanék neki, de az ajkaim összetapadtak.
Az ajánlata nem érdekelt.
Ha olyan lennék, mint a többi vámpír, valószínűleg azonnal neki is estem volna. De az érzéseim nagyobb nyomás alá helyeztek, mint a protokoll vagy a vérszomj. Nem bírtam ki. Odaléptem hozzá és megöleltem a fiút. A mellkasom feszült a boldogságtól. Nem akartam őt elengedni.
Egy fantasztikus álmom valóra vált. A mellkasom majd szétrobbant a boldogságtól.
-    Nem kell. – mondtam az ajánlatára. – Mármint...nem tudnálak bántani téged. Csak annyit kérek, hogy...ne félj tőlem. Én sosem hagynám, hogy bajod essen.
Elengedtem őt, majd az arcára simítottam.
-    Engedd meg, hogy hazakísérjelek.
Gyorsan elhúztam a kezemet onnan, hiszen nem akartam túlságosan tolakodó lenni. De annyira közel voltam hozzá, mint még sosem és hatalmas volt a kísértés.