Szabó P. Szilveszter Oneshots

Joghurt és Palacsinta

Mikor a mindössze negyedórás séta után beléptem a boltba, azonnal célirányosan a hűtőpultok felé indultam. Szinte senkit nem láttam néhány ténfergő árufeltöltőn kívül. Nem is számítottam rá, hogy bárki más vásárol ilyen későn. Amikor viszont oda értem, mégis állt ott valaki. Egy magas sötét hajú férfi tanulmányozta elmélyülten a joghurtokat.

Nem foglalkoztam vele túlzottan, gyorsan levettem egy doboz tejet a polcról és már indultam is volna haza palacsintát sütni, ha nem állít meg egy hang, ami kizárásos alapon az idegen férfihez tartozott.

- Elnézést, tudnál esetleg segíteni nekem? - kérdezte reménykedve.

- Természetesen, miben?

- Tudod, ötletem sincs, mit jelenthet az, hogy az a joghurt, aminek a reklámjában azt mondogatták, hogy istenem, istenem, aztán meg villámokat szór a csávó. Úgy tűnik nem vagyok elég tájékozott.

- Hát ez egy elég érdekes probléma - mondtam, miközben alig bírtam visszatartani a nevetést. - De az a mázlid, hogy pont láttam azt a reklámot - vettem le vigyorogva a polcról a joghurtot és nyújtottam felé.

- Nagyon szépen köszönöm a segítséget. - Amikor elvette a joghurtot egy pillanatra a szemembe nézett. Szép szemei voltak. A pillanat azonban hamar elmúlt és azon kaptam magam, hogy kínosan szótlanul bámulom a szerencsétlent.

- Szívesen. És további szép estét - búcsúztam el, majd indultam el a kasszához.

A hazaút csak negyedóra séta volt, ami ezen a nyári estén még jól is esett. Legalább előre legyaloglom a palacsintákat, amiket hamarosan benyomok majd. Ahogy sétáltam egyszer csak egy autó fényszóróját láttam meg közeledni magam mögül. Amikor mellém ért, ahelyett, hogy tovább haladt volna, lelassított, és elkezdte lehúzni az ablakát. Először rettenetesen megrémültem, aztán észrevettem, hogy a joghurtos csávó az. Meg kellett jegyeznem magamnak, hogy így félhomályban egyáltalán nem tűnik barátságosnak. Ekkor azonban hirtelen kiugrott az autóból, és rémülten konstatáltam, hogy még magasabb, mint amire emlékeztem. A boltban ezek szerint nem álltam hozzá elég közel. Abban a pillanatban sokkal inkább hasonlított egy bérgyilkosra, mint sem kedves úriemberre.

- Szép esténk van, nem igaz? - kérdezte mosolyogva, majd meg sem várva a választ folytatta. - Cserébe a segítségért, szívesen hazadobnálak. Ha nem segítesz, még mindig ott állok. Pedig rettenetesen hideg van annál a hűtőpultnál.

- Hát nem is tudom. - Annyira abszurd volt ez az egész szituáció, hogy nem bírtam ki és hangosan felröhögtem. - Tudod, nem jó ötlet idegen emberek autójába szállni, és megmondani nekik hol lakunk.

- Szia, Szilveszter vagyok, és nem rablógyilkos. Te? - nyújtotta felém a kezét.

- Liza vagyok - nevettem fel ismét, bár még mindig voltak bennem némi fenntartások.

- Most, hogy megismerkedtünk, nyugodtan hazavihetlek, nem? Gyere, szállj be! - Meglepően gyorsan a kocsi túloldalán termett, és kinyitotta az ajtót.

- Na jó, de csak azért, mert nem szeretném, hogy halálra csípjenek a szúnyogok séta közben - adtam meg magam.

Beültem, a joghurtos csávó - akiről kiderült, hogy Szilveszter - pedig ismét rohadt gyorsan megkerülte a kocsit és már be is ugrott.

Végig mondtam neki merre menjünk így három perc múlva már otthon is voltam. Mindketten kiszálltunk, Szilveszter pedig elkísért a kapuig.

- Hát, köszönöm szépen a fuvart, igazán nem kellett volna...

- Nincs mit - Már éppen indultam volna befelé, mikor Szilveszter még gyorsan utánam szólt. - Figyelj, lenne rá esély, hogy esetleg megadd a telefonszámod?

Tudom, tudom, se füle, se farka, de még értelme sem.  Jajj, és ha Szili, ha nem, senki mellé nem ülünk be a kocsiba! 😂