Végzetes szerelem

5. rész

Március 6. Szerda
Éjjel nagyon nem aludtam jól. Ezért már vagy a negyedik ébresztőt nyomtam le. Aztán egy perc múlva újra szólt a telefonom. Végül lassan feltápászkodtam, és a fürdőbe mentem. Megmostam hideg vízzel az arcom, hogy egy kicsit felébredjek.
Elvégeztem a szokásos reggeli rutinomat, és felöltöztem. Egy fehér cuki kaktuszos pólóra és egy farmer nadrágra esett ma a választásom.
Lementem a konyhába, ahonnan finom illatok szálltak. Pirítós. Apa az én tányéromba kettőt, a sajátjába pedig hármat pakolt.
-El tudnál vinni Beverly-hez?- tettem fel teli szájjal a kérdést.
Apa lenyelte a falatot, és csak utána válaszolt.
-Persze!
Kortyolt egyet a kávéjából, és felállt a székről.

Apa elég hamar rábólintott, pedig neki még dolgozni is kell menni. Én apa mellé, az anyósülésre ültem, bekötöttem magam, és vártam, hogy elinduljunk. Apa még írt egy SMS-t valakinek, (valószínűleg a munkahelyére) és elindultunk. A kocsi most nem zajongott a rádiótól, néma csend volt. Nem az a nyugtalanító csend, inkább a kellemes fajta. Viszonylag hamar megérkeztünk a házhoz, az út körülbelül 15 perc volt. Gyorsan írtam Bev-nek, hogy itt vagyunk. Már nyílt is az ajtó. Kiszálltam az autóból, megöleltem a lányt, és hátulra ültem. Beverly beszállt a másik oldalon. Apa megvárta, amíg mind a ketten kényelembe helyezzük magunkat, és elindította a motort. 

Közelebb hajolok Beverly-hez, és várok.
-Mi van?- nevetett fel.
-Mit akartál tegnap este?
-Ja, csak annyit, hogy mi van anyuddal? Egyáltalán semmi? Nem is keres?- kérdezi. Bev egyedül az az ember, akit érdekel ez a téma. Na meg Sasha, de ő természetes. Legjobb barátok vagyunk.
-És ez pont este jutott eszedbe?
-Jó bocsi!- biggyesztette le az ajkát.
-Semmi!- mosolyogtam, és folytattam.-  Nem tartjuk egyáltalán a kapcsolatot. Kb 3 éve találkoztam vele utoljára. Nem is akarom látni.
-Oh. Értem.
Az út további része csendben telt el. Néha-néha halkan felnevettünk, de ennyi. 

***

Az osztályban szokatlan volt a csend. Mindenki a kémia könyvet bújta. Zavartan ültem le Sasha mellé. Csak a könyvre bökött, és egy 'dolgozat lesz' félét tátogott felém. A tanári asztal felé pillantottam, ahol a tanár ült békésen szemlélve a diákokat, mint valami radar. Egyesével vett szemügyre mindenkit. A hátam mögé néztem. Will is tanul. Hátrébb pedig még Paul is tanul. Gyorsan előhúztam a táskámból a könyvemet, és tanulmányozni kezdtem a benne levő hosszú sorokat. otthon semmit nem tanultam. Valószínűleg most reggel találta ki a drágalátos tanár nő, hogy írunk. 
Aztán megszólalt az a rettenetes hang. Becsengetett.
A tanár kecsesen fel állt a székről, és a padsorok között járkálva kiosztotta a szinte üres lapokat. A magassarkúja idegesítően kopogott a fa parkettán.
Visszaült a helyére.
Először is elvégeztem a legkönnyebb feladatot: Felírtam a nevem.
Idegesen rágcsáltam a tollam végét, amikor kopogtak az ajtón. Mindenki egy emberként fordult először az ajtóhoz, majd pedig a tanárhoz.
A tanár nő bosszús fejet vágott. Idegesen mondta ki a szót.
-Igen?
Egy magas, vékony alkatú fiú lépett be az ajtón. Hanyagul becsapta maga mögött az ajtót. Az ajtó csapódása elég hangos volt,  így egy kicsit összerándultam.
Tanár nő felállt és a fiú mellé topogott. Az osztály felé fordította a fiút, és megköszörülte a torkát.
-A főnök (igazgató) engem áldott meg azzal a feladattal, hogy bemutassam az új osztály társatokat.-megforgatta a szemét, amin Sasha-val összemosolyogtunk.- Tehát. Kérlek mutatkozz be!
A fiú megköszörülte a torkát, és elkezdte.
-Rendben. Tehát. Michael Hall vagyok, 18 éves. Ennyi.- Michael végig Paul-t bámulta.
Sasha idegesen rám nézett. Megforgattam a szemem, amit valószínűleg észre is vett a fiú, ugyanis szúrós tekintettel figyelt rám.

Az utolsó padban, Paul mellett foglalt helyet. Lepacsiztak, és el is foglalta az üres széket.

***
Kicsengetéskor Sasha-val a büfét céloztuk meg. Kinyitottuk az ajtót, és kimentünk a folyosóra. A folyosó özönlött a diákoktól. A büfé előtt meglepetésünkre senki nem állt. Köszöntünk a kedves néninek, és kikértük a szendvicseinket.

A szendvicsekkel a kezünkben mentünk vissza az osztályba. Az ajtó nyitva volt, viszont Paul a csapatával együtt (Michael-el kiegészülve) az útban állt.
Sasha hangosan köhintett egyet.
Paul mérgesen hátrafordult.
-Hiányoltalak titeket!- támaszkodott rá az ajtófélfára.
-Jól van! Nincs rád időnk!- mondtam, és félrelöktem a fiút.
Sasha követett. Leültünk a helyünkre. Én megkezdtem a szendvicsemet, Sasha pedig rajzolgatott. Egyébként nagyon jól rajzol. Csak eléggé "szégyenlős" ezen a téren.

A csapat lassan szétszéledt. Paul, Michael, és számomra érthetetlen módon William a hátsó padnál beszélgettek. George és Peter pedig Jasmine-val beszélgettek. Peter egy tipikus menő-érzékeny típus. George pedig a csendesebb fajta. Jasmine. Vele nem sokat beszélek. Jó fej, de nem leszünk öribarik, az is biztos. Tavaly jötr az osztályba, azóta meg négyszer ha beszéltünk.

Csöngetés hangja zavarta meg a hangzavart. Mindenki, igaz lassan, de elfoglalta a helyét.
Ms. Hewitt jött be az ajtó. Igazából amúgy nem rossz fej tanár, de nem tudja elengedni magát. Az osztály végébe sétált, az egyik sarokból kivett egy térképet, és a terem közepére húzta.
A szeme a diákok között ingázott. Látszólag számolt minket. A tekintete Michael-en állt meg.
-Mutatkozz be kérlek!
-Minek? Már ismernek a többiek.- legyintett lazán.
-De én még nem ismerlek!- látszott Sasha anyján, hogy ideges. Én Sasha felé néztem, akinek szinte már vörös volt a feje a méregtől. Mindjárt robban.
-Majd megismer.
Ms. Hewitt megrázta a fejét, és a táblához ment.
-Akkor legalább a nevedet mondd el!
-Michael Hall!

Az óra javában folyt, amikor Sasha megbökte a vállam. Egy nagyobb méretű galacsint szorongatott a kezében. Én lassan megráztam a fejem. Nem jó ötlet. Amikor az anyja nem figyelt, meglendítette a karját, és Michael felé dobta a papírt.
Sajnos a fiút nem találta el, de a padjára sikeresen rápattant.

Itt is van az 5. rész, ami az eddigieknél egy kicsit hosszabb lett. Remélem eddig tetszik a könyv. És próbálok aktívabb lenni. ^^'