Végzetes szerelem

1. rész

Március 4. Hétfő

Minden reggelem úgy kezdődik, hogy apa ébreszt fel. Ez ma sem történt másképp. Álmosan dörzsöltem meg a szemem, és ásítottam egyet.
Megnyújtóztattam a végtagjaimat, és lassan felálltam.
A szokásos reggeli rutinom után a szekrényemhez sétáltam. Kivettem egy egyszerű fehér pólót, és egy farmert.

Lecsoszogtam a lépcsőn, a konyha felé mentem. Apu a mosogató körül tevékenykedett. Egy 'jó reggelt' félét morogtam apának, aki egy biccentéssel viszonozta ezt. Elfoglaltam az egyik széket, és vártam, hogy apa is leüljön. Nem voltam egyáltalán éhes, de apa ma elég rossz kedvűnek tűnik, így inkább maradtam. Két tányért helyezett le elém, és egy palacsintát ejtett bele.
-Hogy aludtál kincsem?- kérdezte apa. Nagyon utálom, ha így hív, de nem volt kedvem vele veszekedni.
-Elég rosszul. Ma már suli van.- forgattam meg a szemem. Apa felnevetett és tovább ette a reggelijét.
Néma csend telepedett le.
-Na jól van! Köszönöm a reggelit. De nekem most már mennem kell, mert elkések!- mondtam teli szájjal.
Apa arcára két puszit nyomtam.
-Jól van! Vigyázz az úton! Szia!- apa ezt a mondatot naponta elismétli.

Felkaptam a pulcsimat és a táskámat.
A Gimi innen körülbelül 15 perc, gyalog.
Az egyik sarkon befordulva megpillantottam Sasha-t. Egy ház előtti lépcsőn ült. A fülében fülhallgató volt. Megböktem a vállát.
-Megijesztettél!- mosolygott rám.
Zsebre vágta a telefonját, és mellém állt.
-Bocsi!- nevettem.- Miért ülsz itt?- mutattam a lépcsőre.
-Anyát vártam. Azt mondta, várjam meg, mert hoz valamit.- nézett az ajtóra, hogy jön-e már.
-Ja oké! Megvárjam veled?- kérdeztem.
Sasha anyja tanár. Mégpedig Töri illetve Földrajz tanár. Nekünk csak a Történelmet tanítja, de már attól is kivagyunk.
-Nem kell, köszi! Majd bent találkozunk!- mosolygott.
Megöleltük egymást. Aztán tovább indultam. Még az egyik sarkon integettem neki, és befordultam egy kis utcára.

***

Elfoglaltam a helyem. Nyolc óra előtt volt pár perccel. Sasha még mindig nem érkezett meg.
Elővettem a táskámból egy füzetet, meg egy tollat a jegyzeteléshez.
Zenét hallgattam, közben a füzetbe firkálgattam kiismerhetetlen alakokat. De tényleg. Semmire nem hasonlított.
A szemem sarkából láttam, hogy valaki leül mellém. Felnéztem, a füzetről az ember felé irányítottam a tekintetem. Paul. Két éve az osztálytársam, de nem valami jó a viszonyunk.
-Heló!- köszönt végül, hosszas méregetés után.
-Szia!- köszöntem vissza.
-Hol van az a..... Tudod. Aki mindig itt ugrál körülötted!- próbálta körülírni a barátnőmet. Sasha tényleg mindig velem van, de egyáltalán nem zavar.
-Először is. Sasha. Másodszor pedig, mit érdekel az téged?- kérdeztem.
-Csak kérdeztem!
Megrázta a fejét, majd visszament a haverjaihoz.
Paul túl bunkó, ahhoz, hogy bárki foglalkozzon vele. Csak a többi fiú tudja őt elviselni. Nem értem. Hogy csinálják? Vele még öt perc is kibírhatatlan, nem hogy több óra.

Pár perc múlva becsöngetett. De Sasha még mindig nem érkezett meg.
Az ajtó nyikordult egyet. Az osztály
elcsendesedett, és várta, hogy a tanár az asztalához érjen.
Kihúzta a székét, és az asztalra csapott néhány papírt. Leült a helyére, majd az osztály felé nézett.
Rögtön a mellettem lévő üres székre kúszott a tekintete. Biccentett egyet, és felírta magának egy papírra.
Sasha sosem késik. Most mégis nyolc óra múlt öt perccel.

-Tehát...- szólalt meg végül a tanár, közben lerakta a tollat.- Ma mindenki felel,aki sorra kerül. A táblánál kell dolgoznotok. Mindenki más feladatot fog kapni. Valaki könnyebbet, valaki pedig nehezebbet. Nincs sorrend. Én választok!- zárta rövidre a "szabályokat".
Körbenéztem. Mindenki kétségbeesett arcot vágott.
-Mondjuk kezdhetné. Beverly!- nézett hirtelen az említett lányra.
Beverly egy nagyot nyelt. Én meg megkönnyebbülve sóhajtottam egyet.
Beverly lassan csoszogott ki a táblához. Mindenki más pedig a könyvével volt elfoglalva.

***
Az első krétavonás sértette a fülemet. Aztán folytattam az írást. Hamarosan kicsöngetnek. Úgyhogy én vagyok az utolsó felelő a mai órán. Nagyszerű.
Befejeztem az egyenlet írását,és csendben visszasétáltam a helyemre.
A tanár hosszasan méregette a ronda írásomat.
-Ez egy kettes!- csóválta meg a fejét.
Megvontam a vállam. A matek sosem ment igazán. Volt olyan anyagrész, amit nagyon értettem. De ezt még három év alatt sem vágnák bele a fejembe. Főleg, hogy én egy másodfokú egyenletet kaptam feladatul. Éppen szólalt volna újra meg, de az életmentő csengő félbeszakította. Összepakoltam a holmimat, és kimentem a folyosóra.
Igazából semmi kedvem nem volt kimenni, de megakartam keresni Sasha anyját, Ms. Hewitt-et.
A sok diák egyenesen a büfét rohamozta meg. Ezt onnan tudom, hogy pénzzel a kezükben rohantak le a lépcsőn.

Aztán végül megpillantottam Sasha-t a falnak dőlve, telefonnal a kezében.
-Hol voltál?- kérdeztem rögtön, amint odaértem.
-Semmi, mármint majd elmondom, de később!- hadarta.
Megragadta a karom és bevezetett az osztályba. Leültünk a helyünkre.
-Na, elmondod? Miért késtél? És miért pont ma?
-Majd suli után elmondom.
-Hát oké!- feladtam. Ha Sasha ennyire titokzatos, inkább hagyom.

***

Utolsó óra után Sasha meg én a legközelebbi parkba mentünk. Ott leültünk egy padra. Én elővettem a szendvicsemet, Sasha pedig a táskájában turkált.
Nem szóltunk egy szót sem. A már kínossá váló csendet néha egy-egy madár csicsergése, vagy a falevelek susogó hangja törte meg. Aztán végül Sasha hangja.
-Na, biztos kíváncsi vagy már!
Izgatottan bólintottam egyet. Felraktam a lábaimat a padra, és a barátnőm felé fordultam.  De Sasha csak bámult.
-Igen, kíváncsi vagyok! Csak mondd már!- mondtam neki.

Sziasztok! Itt van az első rész is! Próbalom egy kicsit gyakrabban kirakni a részeket. Addig jó olvasást! ^^