Back to You [Namjoon ff.] - Befejezett

4. fejezet

Amint beértem a házba, a kellemes illatok már a nappali előtt bekúsztak az orromba, ezzel korogtatva meg a hasam. Éhes voltam, ráadásul az, amit most éreztem nem az a kaja volt, amit idegenek készítenek nekünk nap mint nap, hanem anyám főztje. Ezer közül is felismerném, hisz olyan ritkán csinál az időhiány miatt. Mindig elraktározom az ízét, az illatát, és a nyálcsorgató kinézetét is, ahányszor csak látom.

Az asztalon már ott voltak a tányérok, arra várva, hogy merjenek bele ételt. Anya a főzőlap mögött szorgoskodott, észre se vette, hogy megjöttünk, egészen addig, amíg YoungRa hátulról át nem ölelte. Anya hatalmas mosollyal az arcán fordult meg, és emelte fel a lányt, aki ráfonódott a nőre. Örülök, hogy ilyen jól kijönnek. Bár egy egészséges anya lánya kapcsolattól mit akarok elvárni. Ez itt előttem egy igazi család képe. Már csak apa hiányzik.

- Üljetek le. Együnk, amíg meleg. - simított a hátamra, majd egy lágy ölelésbe vont engem is, mielőtt elfoglalhatta volna a helyét. Ricknek és KungSoo-nak már csak hűlt helyét láttam, mikor hátra fordultam. Nyilván nem akartak zavarni, ezért léptek le. De nem hiszem, hogy a nappalinál tovább merészkedtek.

- Apa mikor jön? - pillantottam fel anyára, aki elmosolyodott, és az órára nézett.

- Mire megesszük a levest, addigra itthon lesz. Tudod, hogy ő sosem eszik velünk előételt. - vont vállat. Igaza volt. Apa irtózott a levesektől. Egyetlen egy volt, amit néha napján megevett, ez a borsós tintahal ízesítésű ramen jellegű leves. De olyat anya sajnos nem tud csinálni, ezért ha lát a boltokban, mindig vesz neki egyet. Én a tengeri kaják szagától is rosszul vagyok, ezért nagyon nagy gondot jelent, mikor a vacsora hal eredetű. Ilyenkor általában Rick csinál valami olyan kaját is, amit megeszek, de bevallom, nem jó érzés mást enni, mint a többiek.

- Mondd Lizzy, mit szeretnél a születésnapodra? - nézett fel rám YoungRa hatalmas barna szemeivel. Kényelmesen hátra dőlt, mert ő már megette a kimerített adagját, miközben én a felénél jártam.

- Süthetnél nekem olyan sütit, amit tavaly. Az nagyon finom volt. - simogattam meg a fejét. Nagy mosoly húzódott a szájára, és bólintott egyet. Soha nem kértem senkitől ajándékot. Igazság szerint jobban szeretek adni, mint kapni. Ha karácsonykor kibontom a csomagomat, mindig olyan idétlen mosoly fagy az arcomra, mint akit seggbe raktak. Egyszerűen képtelen vagyok rendesen örülni az ajándékoknak. Mások meglepődnek, és fülig ér a szájuk, én meg csak kifejezéstelen arccal megnézem, bólintok egyet, majd megölelve az ajándékozót megköszönöm. Számomra ezt jelenti, ha kapok valamit.

YoungRa viszont még ezt nem értheti, hiszen ő hozzá van ahhoz szokva, hogy apa elhalmozza mindenféle földi jóval. Az ékszereim fele tőle van, hiába mondogatom neki, hogy nem hordok semmi mást a most is rajtam levő nyakláncomnál. Ez az egyetlen, amit elviselek. A medálja, ami kinyitható egy számomra fontos fényképet őriz, amin én és a nagymamám vagyunk. Sajnos ő már meghalt, de mai napig emlékszem a hangjára, és a kezének melegére, ami éjszakánként az enyémet fogta, hogy könnyebben elaludjak. Számomra ő volt a második anyám.

Segítettem elpakolni az asztalon maradt leveses tányérokat, majd amíg anya kiszedte a sütőben melegedő húst, én gyorsan elmosogattam, hogy azzal már ne legyen gond. YoungRa volt a jelző személy, aki saját akaratából vállalta ezt a szerepet, mivel mikor meglátta az apánkat, csak úgy, mint az előbb anyát, a férfit is letámadta.

- Hoppá! Nahát, valaki, hogy örül nekem. - nézett le a lányára. Irigylem ezt a tekintetet. Soha nem volt gondom az apámmal, mert minden tőle telhetőt megtesz, hogy boldogok legyünk, és engem is sajátjaként szeret. Azonban a tekintete mindig is arról fog árulkodni, hogy YoungRa-t, a saját lányát mindennél följebb helyezi. Ami így van rendjén. Mégis féltékeny vagyok.

Apa is leült köreinkbe, így máris kellemesebb és családiasabb lett a hangulat. Azok a poénok, amikkel dobálózni szokott nem hétköznapiak, és a hiedelmekkel ellentétben nem is politikushoz méltóak. Az emberek azt hiszik, akik a parlamentben vagy egyéb olyan helyen dolgoznak, azokba beleivódott a munkájuk, és otthon is olyan hidegen viselkednek. Erre az apám a legjobb ellenpélda. Teljesen kizárja itthon a munkát, és csak a családjára koncentrál. Örül, hogy élünk.

Nagyjából másfél éve lehetett már, hogy megtámadták őt. Az állásából kiindulva sok ember jelent veszélyt rá, ugyanis ha az elnök lemond, vagy valamilyen oknál fogva nem tud megjelenni egy adott helyen, akkor apámnak kell, mint alelnök. Ez a poszt talán még nagyobb kereszt a tulajdonosára nézve, mint az egyel felette levő. Akkoriban, mikor meglőtték mindenki megijedt. A vállán ma is ott van az a heg, ami nem feledteti el vele, hogy óvatosnak kell lennie. Többek között ezért is van olyan rég óta testőrünk. Hogy ha kitudódik a titka, azaz, hogy mi a lányai vagyunk, akkor KungSoo és Rick meg tudjanak minket védeni. Ezért tűröm minden szó nélkül az arisztokrata megnevezést. Mert tudom, hogy ha belemennék a vitába, akkor olyan részleteket is elárulnék, amivel csak az én síromat ásnám magamnak.

A vacsora után még egy fél órát együtt voltunk a nappaliban, amíg fagyiztunk egy jót. YoungRa és jómagam is úgy vagyunk tervezve, hogy ehetünk bármennyit, a fagyinak mindig van egy üres rekesz. Emlékszem, gyerekként mindig megkértem Ricket, hogy vigyen el az egyik fagyizóba, és többek között ezért is kellett minden egyes nap végighallgatnom azt, hogy mennyire ártalmas a fogakra nézve. Sosem érdekelt az egészségem. Ha már nem élvezhetem az életem, akkor legyenek benne apróbb örömök.

- Nos, lányok. - állt fel apám. Egy laza mozdulattal kioldotta a nyakkendőjét, és az ajtó felé lépett. - Elnézéseteket kérem, de szeretnék lezuhanyozni. Ti is pihenjetek, holnap suli. - figyelmeztetett egy fél mosollyal az arcán. Anyám rögtön utána ment, én pedig betessékeltem YoungRa-t a szobájába, ahol KungSoo várta. Nincs rá szükség, hogy a hangok, amik majd kihallatszódnak arról a folyosóról megrontsák szerencsétlen lányt.

Amint beértem a szobámba, Rick rögtön a fürdő felé intett. A résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül gőz szivárgott ki, aminek a látványától máris jobb kedvre derültem.

- Köszönöm. - jelentettem ki, miközben levettem a kardigánomat, és a zoknimat. Rick csak egy enyhe bólintással rendezte le a dolgokat, én pedig bezártam magam a fürdőszoba melegébe, ahol már várt rám a habos fürdőm. A levendula illat mindenhol ott volt, azonnal megnyugodtam tőle, és ellazulva merültem el a forró vízben. Ezekért az apró örömökért élek. Amiket senki se vehet el tőlem.

Ricknek szokása félóránként szólni, hogy telik az idő, de nem azért, mert sürgetni akar. Gondolom unatkozik kint, és ezzel is azt bizonyítja magának, hogy jól végzi a dolgát. Igaza van, profi benne, bár meg kell hagyni, hogy eddig még nem találtuk magunkat éles helyzetben. Szerencsére. Akkor nem tudom, hogyan viselkedne, vagy miként reagálna.

Felcsavartam a hajam egy törölközővel, belebújtam a pizsamámba, és kinyitottam a fürdőszoba ablakát, miközben a leengedett víz után maradt habréteget leverettem hideg vízzel. Nem szeretek koszt hagyni magam után, és ahogy mások mondanák, nem esik le a karikagyűrű az ujjamról, ha ezt én csinálom meg, és nem Rick. Valójában nem én vagyok a ,,nagy" ember, hanem az apám, ezért nem kell úgy viselkednem, mint aki ér valamit a világ szemében.

Kiérve a hidegebb levegőre, ami a szobámban fogadott, Rick rögtön elém lépett, hogy levegye fejemről a törölközőt, és óvatosan, de mégis határozott mozdulattal felszárítsa a tincseimből csöpögő vizet. Egy halvány mosoly kúszott az arcomra, és mikor elvette a szemem elől, hogy az alját is meg tudja törölgetni, egyenesen rá néztem.

- Nem vagy a pasim, hogy ilyeneket kelljen csinálnod. - oldalra biccentette a fejét, és élesen beszívta a levegőt, miközben sanda tekintettel meredt a hajamra.

- Vajon hány éve hajtogatja ezt nekem, minden hajmosása után? - gondolkodott el, ami csak még nagyobb mosolyt csalt az arcomra. Még ha életem nem is lesz, itt van nekem Rick, a már-már bátyámként viselkedő testőröm, a világ legjobb kishúga, YuNa, és a szüleim. Ők feledtetik velem azt a valamit, amit sosem tapasztaltam meg, és mégis vágyok utána.