Christopher Klain
A hívás megszakadt.
Láttam amit láttam. Lehetetlennek tűnt az,hogy csak egy egyszerű árny zavarta meg a szememet. Igenis állt valaki Nicki háta mögött.
Ebben a pillanatban visítva kezdett el csörögni a telefonom, és amikor rápillantottam Brian nevét találtam a képernyőn.
- Hallod! - mondtuk ki egyszerre a bűvös szót.
- Te is láttad,ugye? Nem csak a szemem játszik velem egy beteg játékot, igaz? - kérdeztem meg Briantől, de a választól igazán féltem. Talán az lett volna a legjobb ha azt válaszolja,hogy nem érti miről beszélek, és ő nem látott semmit. De Isten úgy látszik nem a mi oldalunkon áll.
- Láttam. Ott állt valami mögötte, Chris. De figyelj, lehetett akár az anyja is. - vonta össze a szemöldökét. Hát persze, Brien próbálja meglátni mindenben az aranyközépútat, sose gondol rögtön a rosszra. Átgondolja, realizálja, aztán a legésszerűbb megoldást választja. De mi van, ha mégsincs igaza, és valaki tényleg állt ott, aki ártani akar Nickinek?
- Igazad lehet. Nem kell egyből a rosszra gondolni. - sóhajtottam, aztán letettem a telefont.
Még vagy 10 percig forgolódtam az ágyamban, mivel nem hagyott nyugodni egy érzés, hogy baj van. A fejemben a vészjelző ezerrel kezdett el visítani, és tudtam, hogy csak egy módon tudom kikapcsolni ezt a borzalmas érzést. Át kell mennem Nickihez.
Ezzel a gondolattal ugrottam ki az ágyamból, és vettem a pólóm felé az irányt. Egy szürke melegítő nadrág így is volt rajtam, úgyhogy ezzel nem kellett bajlódnom. Miután felvettem a cipőmet, lekaptam a fogasról a kocsi kulcsot és pattantam is be a bmwmbe és száguldottam Nicki lakása felé. Kb. 15 perc múlva meg is érkeztem, ránéztem az órámra. 00:05. Miért jöttem én ide? Bolondnak fognak nézni, hogy hajnalom hajnalán kopogtatok az ajtajukon. Miután kétszer is átgondoltam úgy döntöttem,ha már eljöttem idáig beköszönök, és legalább megtudom, hogy minden rendben van - e.
Kiszálltam a kocsiból és az ajtó felé vettem az irányt. Csengettem egy párszor, de senki nem nyitott ajtót. Éppen azon gondolkoztam, hogy mit csináljak, amikor az ajtó kitárult.
- Oh, Chris, szia! Mit keresel itt? - kérdezte Nicki anyukája. Hát ha én azt tudnám...
- Nickivel kell beszélnem sürgősen, elnézést,hogy ilyen későn zavarok csak ez nem várhat holnapig. - próbáltam tisztelettudóan válaszolni, bár elég nehéz olyankor amikor a szíved a torkodban dobog, izzad a kezed, és az arcodról folyik a víz, mert nem múlik el a fránya érzés, hogy baj van.
- Értem. Nyugodtan gyere be, viszont ne maradj sokáig. - mondta Nicki anyja és a mondata után siettem is fel a szobájába. Illedelmesen bekopogtam, de semmi reakció nem jött. Szóval az illedelmességet kidobva a kukába benyitottam az ajtaján.
Bár ne láttam volna azt, amit...
NE GONDOLJ PERVERZ DOLOGRA HAHA
