Holdudvar krónikák 2. - Észak

Táncoló Farkasok

A duruzsuló tábori hangok elhalkultak mögöttem ahogy a patak mellé letérdelve megmostam az arcom a jéghideg vízben.
Pár tincsem sáros maradt az éjszakai üldözés után, azokat egyenként próbáltam megtisztítani, a víz pedig gyorsan elvitte a nyomokat, pár fehéredő hajszállal együtt.
Az ujjaim és a kezeim is koszosak lettek, a sárréteg alatt viszont a bőröm meglepően világosnak hatott.
-Látom ez már a második teliholdad volt.

Hirtelen megfordultam, amitől majdnem beleestem a vízbe. Mögöttem Avery szúrós pillantással törögetett egy egyre apróbb ágat. Alacsony termete és bicegő járása ellenére az egész tábor szinte ugyanúgy bánt vele mint az Alfákkal a nyugati falkában.
-Hogy történt?
Körbepillantottam. A fák között áttörő fénysugarak ezer színbe festették az árnyékos zugot, és minden távoli hang teljesen eltűnt. A víz hömpölygése belőlem is előcsalta az igazságot, amit még magamban sem akartam végiggondolni.
-Kint maradtam egy éjszaka, és egyszerűen megharapott az a dög. Másnap már az ágyamban ébredtem. Teljesen ki fog fehéredni  a hajam?

Avery közelebb bicegett, majd leült és meztelen lábait a vízbe lógatta.
-Egy idő után. Én se voltam mindig ilyen barna.
Döbbenten néztem rá, ahogy apró kavicsokat dobál a vízbe, és ezt a mondatot olyan természetességgel mondta, mintha azt kérdezte volna hogy mennyi az idő.
-Te is...?
Halkan sóhajtott, majd feltűrte jobb kezén az ingujját. Barna bőrén cakkos sebhely húzódott végig, egészen a könyökhajlatától a csuklójáig, egyre vastagabb és mélyebb nyommal.
-A harapás eltűnik, de ha megkarmolnak az megmarad. Ez itt...
Másik kezével végigsimította a sebet, mintha ez visszavinné a múltba, abba a pillanatba amikor szerezte.
-Ez itt egy magányos keleti nyoma. A pincénkben akarta meghúzni magát amíg végetér a telihold, szerencsétlenségemre. Egy hónap múlva elszöktem otthonról. Sajnos előtte... Még én is megharaptam valakit.
Visszahúzta a kezére az ingét, és a bokrokat fürkészve beszélt tovább.
-Ronald mondta hogy ismered az ellenszert.
-Vissza akarsz változni?
Madárcsicsergésre hasonló nevetésben tört ki.
-Én? Dehogy, soha! Ez az élet jobban tetszik nekem. De átérzem hogy újra normális akarsz lenni, és minél hamarabb. Ezért egyeztem meg Ronaldal. Elkísérünk a határig, onnan viszont nem mehetünk veletek, az északiak nagyon védik a területüket.

Csendben leültem mellé.
-Megkérdezhetem... Hogy miért akarod annyira Candyt?
-Az az én dolgom, meg az övé. Nem kell mindent tudnod.
Meglepett a hirtelen komorsága, de nem zargattam tovább.
Csak bámultuk az erdő sötétjét, miközben a hallottakon gondolkodtam.
-Nem hiányzik?
-Csak ritkán. Itt boldogabb vagyok, és igazi családra találtam. Nem ez a legfontosabb? 

Csendben néztem ezt a vad, de mégis békés lányt, aki hátrahagyta azt a világot amibe én annyira vissza akartam kerülni. Figyeltem, és egy pillanatra valahogy jobban vonzott ugyanez az élet. 

A szabadság érzése magával ragadott  az éjjel, úgy éreztem hogy ez az a hely ahova tartozom. Ahol lennem kell.

-Menjünk vissza. Amíg velünk utaztok, Gabriel bevesz titeket a vadszelídítő számába. Csak a látvány miatt kelletek, ő egyedül is irányítja a farkasokat.
-I-Igazi farkasok?!

~~~~~

A szürkefarkasok nyugodtan ültek a ládákon, miközben az ő számukra vártak. Gabriel, mint később kiderült néma, ő volt Avery mellett éjszaka a másik vérfarkas.
Az állatok bíztak benne, ő pedig nagy tudással bánt velük.
Felém fordulva az egyik hússal teli vödörre mutatott, mire a farkasok élénkebbek lettek.
-Gyerünk Mary, ha a falka része akarsz lenni, akkor meg kell mutatnod nekik hogy elég erős vagy!
Avery az ülőhelyek között sétálva mérte fel az esti előadásra a tudásunkat.

Egy kézzel elbírtam a vödröt, és Gabriel felé fordultam, aki csettintve hívta magához az egyik nagyobb állatot.
Az méltóságteljesen állt mellé, és sárga szemeivel nézett rám.
-É-és most?
-Utánozd Gabrielt! Válassz egyet, nézz a szemébe, és csettints! Ne beszélj, ahhoz nem szoktak a gondozóktól.