Holdudvar krónikák 2. - Észak

Vezér Nélkül

Fényekkel teli város szélén táboroztunk le a cirkuszosokkal.
A vörös és sárga csíkos hatalmas sátrat olyan gyorsan állították fel az emberek mint ahogy előzőleg szétszedték, miközben én a farkasok ketrece felé vettem az irányt, hogy a farkasidomárnak átadhassak egy üzenetet. 

Gabriel a ketrecben volt az állatok mellett. Mindegyiküket egyesével takarította le, nyakukba bőrből készült nyakörveket rakott, amitől csak még vadabbnak tűntek. Néha halkan füttyentve utasította helyre a rivalizáló nőstény párost, az Ikreket, akik mindenen összevesztek, mégis képtelenek voltak meglenni egymás nélkül.

-Gabriel, Avery szeretné ha hamarabb jönne a farkasos szám, az egyik ló lesérült és így azt a számot le kell rövidíteni.

A férfi rámnézve bólintott, és leült a farkasok közé. Érdeklődve mentem hozzá közelebb, mikor intett hogy menjek be mellé. Kinyitottam a nyekergő ajtót, és a farkasok között átvágva ültem le hozzá közel. A vadállatok meredten figyeltek engem.
-Öhm... Mit csinálsz?
Halkan csettintett, mire a farkasok lefeküdtek. Elképesztőnek tartottam hogy ilyen szinten képes őket irányítani.
-Hogy érted el hogy ennyire hallgassanak rád?

Gabriel megrázta a fejét, majd a kezét a vezérállat felé nyújtotta. A Káli nevű szuka felborzolta szürke foltos bundáját, és fejét a tenyerébe simította. Ezután a férfi újra rámnézett, felmutatta mutató ujját, majd körbemutatott rajtuk.
-Szóval... Egy vagy közülük?
Mosolyogva bólintott. Mindegyikük felé egyesével nyújtotta a kezét, akik ugyanúgy bújtak hozzá. Lassan besötétedett, miközben mi bent ültünk, és én egyre inkább megismertem ezeket a csodálatos állatokat. Lehet hogy fogságban éltek, de vadságukat, makacsságukat, és eszüket megőrizték.

Egyre több autó jelent meg a sátor előtti füves területen, és egyre hosszabb sor kígyózott a pénztár előtt. Nem volt csoda, a csapat kitett magáért.
 A közeli fákat halvány fényű füzérekkel kötötték össze, a nagyobb állatokat, mint a tevék vagy a lovak, egy elkerített részen készítették fel a műsorra. 

Gabriel nemsokkal később felállt, füttyentett még utoljára az Ikreknek, és az ajtót szélesre nyitva hagyta el a ketrecet. A farkasok azonnal követték, ő pedig úgy sétált el velük mintha csak a kutyáit sétáltatná.
A döbbenettől csak pislogni tudtam.
Csak így az emberek közé viszi őket?

-Mary, ne ülj már abban a ketrecben, mindjárt kezdünk!
Avery kiabált a sátor bejáratából, kezében egy ecsettel, amiről a festékcseppek szanaszét repültek. Fogalmam se volt hogy mit csinált, de már szaladtam is hozzá.
-Gyerünk, nyomás átöltözni!
-Mi?
-Azt hitted csak így, ilyen ruhában felengedlek a színpadra? Na azt már nem, nyomás!
Az öltözők felé terelt engem, ahol az öltöztetőkre bízott, ő pedig szaladt is tovább.

A nők mind hozzánk hasonlóan vérfarkasok voltak. Három szószátyár, hatalmas hajú nő, csillogó ruhákban. Az egyik azonnal leültetett egy székre, és a hajammal kezdett szöszmötölni
-Végre itt vagy! Ugye Avery a farkasokhoz akar betenni téged? Hmm, a fehéredő hajjal tudunk valamit kezdeni azt hiszem... Lola, hozd azt a szürke felsőt! Nem azt, hanem amihez illik a szoknya! Te meg a bőrcsizmát!
-Miért pont bőrt?
-Mert a farkasokon is bőr nyakörv van. Nyugi, értünk ehhez, nekünk a külső az életünk!

Verébrajként csiviteltek körülöttem, beszédükbe pedig belezavarodtam egy idő után. Amint az első kész lett a hajammal, a második a már összeválogatott ruhákat aggatta rám gyorsan. A csizma mellé sötétszürke, földig érő szoknyát adott, szürke, foltokkal díszített ujjatlan felsőt, és végül egy a farkasokéhoz hasonló nyakörvet.

-Ezt... ezt muszáj?
-Ez csak műsor drágám, ne aggódj. 
Felcsatolta rám a nyakörvet, aztán a harmadik gondjaira bízott. Ő ugyanolyan ecsettel közeledett felém mint amilyen Averynél volt. Heg szerű csíkokat pingált a karjaimra, és egyet az arcomra is. A tükörbe nézve egy elvadult, farkasok között nevelkedett lány nézett rám vissza.
-Elképesztő drágám, a közönség imádni fog!